Gazdaság

Egy visszahúzódó magyar testvérpár gazdagabb, mint Mészáros és Csányi együtt

MTVA/Bizományosi: Róka László, Marjai János / 24.hu
MTVA/Bizományosi: Róka László, Marjai János / 24.hu
Ruszlan és Timur Rahimkulov szinte teljesen ismeretlen Magyarországon, nyilvános fénykép sincs róluk. Hiába tartoznak a legnagyobb tulajdonosok közé a két legjelentősebb magyar vállalatcsoportban, az OTP-ben és a Mol-ban, lényegében egyáltalán nem jelennek meg a médiában. Kik ők, és miből származik a vagyonuk? A cikk eredetileg a G7 portálon jelent meg.

A G7 már tavaly bemutatta, hogyan ér össze néhány lépésben a Borkai-ügy a Fidesz legfelsőbb körével, most viszont a portál több forrásból is úgy értesült, hogy a történet egyik mellékszereplője épp egy szállodaeladási ügylet kellős közepén van. Az elbeszélések szerint a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vadászatait fizető üzletember három hotelt készült értékesíteni Mészáros Lőrincnek.

Hamar kiderült, hogy a történet nem alaptalan: az érintett szállodáknál a megelőző hetekben hatalmas mozgás kezdődött. A hoteleket bonyolult cégjogi ügyletek kíséretében egy vállalatba pakolták, majd 2020 elején valóban gazdát is cseréltek. Az első pletykákkal ellentétben azonban nem Mészáros Lőrinc lett a vevő, hanem egy olyan szupergazdag, akinek nála is előrébb kellene szerepelnie a magyar gazdaglistákon.

Kapcsolódó
Orosz üzleti kör vásárolta fel a Semjén Zsoltot vadásztató vállalkozó szállodáit
A Putyin-közeliként is emlegetett Rahimkulov család eddig a Balaton partján terjeszkedett.

A hotelek új tulajdonosa, Rahimkulov Ruszlan ugyanis Magyarország egyik leggazdagabb embere, ha nem a leggazdagabb.

Testvérével, Rahimkulov Timurral közösen pedig óvatos becslés szerint is nagyjából akkora vagyonuk van, mint a hazai gazdaglistákat vezető Mészáros Lőrincnek és Csányi Sándornak együttvéve.

A testvérpár szinte teljesen ismeretlen Magyarországon, nyilvános fénykép sincs róluk. Hiába tartoznak a legnagyobb tulajdonosok közé a két legjelentősebb magyar vállalatcsoportban, az OTP-ben és a Mol-ban, lényegében egyáltalán nem jelennek meg a médiában. Mi is megkerestük őket a cikkünkkel kapcsolatban, de nem reagáltak kérdéseinkre.

Az elmúlt években mindössze a fiatalabb testvér, a 41 éves Ruszlan hotelpiaci terjeszkedéséről jelent meg néhány cikk. E mellett múlt héten írtuk meg, hogy számos ponton kötődik hozzá nyolc előadó-művészeti szervezet, amelyek éveken keresztül milliárdos nagyságrendben jutottak közpénzhez egy állami támogatási rendszernek, a kultúr-taónak köszönhetően.

Az érintett szervezetek hiába halmoztak fel több milliárdos vagyont, a támogatási rendszer megszüntetését követően azonnal összeomlottak. A fellépések után járó támogatások jogosságát az érintett művészek is kétségbe vonják, a NAV pedig költségvetési csalás gyanújával nyomoz a szervezetek többsége ellen.

Több mint 500 milliárd egy cégben

Annak, aki elég régóta böngészi a hazai gazdaglistákat, valószínűleg nem ismeretlen a Rahimkulov név. A Népszabadság rangsorában ugyanis évekig szerepelt Ruszlan és Timur édesapja, Megdet Rahimkulov. Olyannyira, hogy az első két kiadványban, 2005–2006-ban konkrétan az élen állt, megelőzve Csányi Sándort és Demján Sándort is. A napilap listájának azonban épp az volt a sajátossága, hogy nem a leggazdagabb magyarokat, hanem a leggazdagabb magyarországi lakosokat rangsorolta. Emiatt került fel rá a kilencvenes évek közepétől itt tartózkodó, de egyébként orosz állampolgár Rahimkulov. És emiatt is került le róla, amikor néhány évvel később visszaköltözött Moszkvába.

Két fia, Ruszlan és Timur ekkor vették át a magyar üzleteket. Mindketten nagyjából két és fél évtizede élnek Budapesten, itt jártak egyetemre, és rendelkeznek magyar állampolgársággal.

A Rahimkulov család üzleti birodalmának legfontosabb cége egyértelműen a vagyonkezelőjük, a testvérek 50-50 százalékos tulajdonában álló Kafijat Zrt. A vállalat neve évek óta szerepel az OTP legnagyobb részvényesei között. A cégnek jelenleg is több mint 7 százalékos részesedése van a bankcsoportban, nála csak a Mol rendelkezik nagyobb OTP-pakettel. Az a Mol, amelyben szintén nagyrészvényes a Kafijat: tavaly év végén 3,4 százalékos tulajdonhányaduk volt. Magyarul

a Rahimkulov testvérek a két talán legjelentősebb magyar cég, az OTP és a Mol legnagyobb tulajdonosai közé tartoznak.

Már önmagában ez alapján is a gazdaglisták élvonalában lenne a helyük. Az OTP-pakettjük tavaly év végén közel 300 milliárd forintot ért, míg a Mol-részvényeik további bő 80 milliárdot. A könyveikben egyébként ezt a teljes részvénycsomagot ennek kevesebb mint harmadán tartják nyilván, ami vélhetően a vételárat takarja, azaz a testvérpár durván 250 milliárd forintot keresett tavaly év végéig a Mol- és az OTP-részvényein.

Ez azonban korántsem a teljes vagyona a Kafijatnak. A társaságnak más cégekben is van érdekeltsége több milliárd forint értékben, van egy 100 milliárdos kölcsönkövetelése, és tavaly év végén csak a bankszámláin több mint 37 milliárd forint állt. Emellett milliárdokat érő ingatlanokkal is rendelkezik. Az övé például az Általános Értékforgalmi Bank egykori székháza, amely tulajdonképpen egy 4400 négyzetméteres kastély a fővárosi Városligeti fasoron, és van egy 1700 négyzetméteres villája is Buda egyik legelitebb részén.

Ezek alapján a Kafijatban 2019 végén legkevesebb 540 milliárd forintnyi vagyon lehetett. Ez pedig teljes egészében Rahimkulovéké, a vállalatnak ugyanis érdemi kötelezettsége nincs. A Kafijat előző évi adózott eredménye egyébként 31 milliárd forint volt, és a cég az előző években rendszeresen a Rahimkulov Ruszlan irodájába bejegyzett előadó-művészeti szervezeteknek fizette ki társasági adójának egy részét a tao-rendszert kihasználva.

Mészáros és Csányi vagyona együtt

A Rahimkulov testvéreknek tehát csak ebben az egy cégben közel annyi vagyonuk volt 2019 végén, mint amekkorára Mészáros Lőrinc és Csányi Sándor együttes vagyonát becsülte A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány, szintén főleg a 2019. végi céges adatokból kiindulva. Náluk a leggazdagabb magyarok listáját az OTP-vezér vezette 310 milliárddal, az egykori felcsúti polgármester pedig a harmadik helyen állt 270 milliárddal.

A napi.hu gazdaglistáját szerkesztő Szakonyi Péter azt mondta nekünk, hogy Rahimkulovék azért maradnak ki a kiadványaikból, mert abban csak magyarok szerepelnek, még kettős állampolgárok sem kerülnek be a rangsorba. A Forbes listáját szerkesztő Zsiborás Gergő pedig azt közölte velünk, hogy korábban vizsgálták a Rahimkulov-érdekeltségeket, de nem volt tudomásuk róla, hogy a fiúk magyar állampolgárok. „Ha egy-egy ilyen új információ kiderül, utánajárunk, és amennyiben hitelt érdemlően kiderül, hogy egy-egy üzletember magyar állampolgársággal is rendelkezik, felértékeljük a vagyonát” – írta.

A Rahimkulov-birodalom mindenesetre nem csak erre az egy cégre korlátozódik, a Kafijat még csak nem is az egyetlen közös vagyonkezelője volt tavaly év végén a testvérpárnak. Az MGTR-Invest Kft.-t szintén együtt tulajdonolták, és ebben a vállalatban is elég komoly kötvény- és részvényvagyon van. Azt azonban nem részletezi a beszámoló, hogy pontosan milyen cégekben birtokolnak így részesedést, illetve milyen kötvényeik vannak.

Mindent figyelembe véve az MGTR-Investben 2019 végén további legalább 32–33 milliárd forintnyi vagyona volt Rahimkulovéknak. A tényleges összeg azonban ennél a részvények és kötvények aktuális értéke alapján sokkal több is lehet.

Orosz részvények

A közös üzletek mellett a két testvérnek külön cégei is vannak. A kevésbé aktívnak az idősebb, 43 éves Timur tűnik, akinek saját érdekeltségeit egy harmadik vagyonkezelő fogja össze, amely jóval kisebb, mint a Kafijat vagy az MGTR-Invest.

Ez a cég a dokumentumok alapján az elmúlt években főleg orosz nagyvállalatok részvényeit és kötvényeit birtokolta. Korábban a Kafijat is főleg ilyen papírokat tartott: olyan cégekben volt részesedése, mint az itthon is aktív a Sberbank, a gázipari óriás Gazprom, az olajiparban érdekelt Rosneft, a vezető orosz vegyipari vállalatnak számító Sibur vagy éppen az acélipari Evraz. Ezeknek a vállalatoknak a papírjai viszont a Mol- és az OTP-részesedések megjelenésével párhuzamosan 2014-ben eltűntek a Kafijatból. Ugyanekkor az egy évvel korábban alapított, kizárólag Timur tulajdonában lévő vagyonkezelőben pedig, ha nem is teljes átfedéssel, de megjelentek hasonló részvények és kötvények.

A vagyonkezelő részben azóta is ilyenekkel kereskedik, 2019 végén is

volt részesedése például a Gazpromban, a bányaipari Mechelben, a Sistema holdingcégben vagy éppen Oroszország második legnagyobb bankjában, a VTB-ben,

amelynek Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatáról és magyarországi kötődéseiről tavaly a Direkt36 írt hosszabban. Emellett a cégnek tavaly év végén több mint 14 milliárd forintnyi készpénze is volt, főleg dollárban. A vagyon forrását is figyelembe véve a vállalat így 6,5 milliárd forintot biztosan ért.

Hotelek, irodák, társasházak

A nyilvános adatok szerint Timur üzleti érdekeltségeit az eddig felsorolt vagyonkezelők nagyjából lefedik. Testvére azonban sokkal aktívabban üzletelt az elmúlt néhány évben, elsősorban az ingatlanszektorban. A bevezetőben említett három hotel (a négycsillagos noszvaji Oxigén Family & Spa Hotel, a háromcsillagos, szintén noszvaji Tündérkert Hotel és a ráckevei Duna Relax Hotel) ugyanis nem az első szállodapiaci szerzeménye volt Rahimkulov Ruszlannak, illetve ingatlanos üzlettársának, Zentai Péternek.

Ruszlannak ezeket az érdekeltségeit többnyire a Greennovatív Kft. nevű cége fogja össze, amelynek egyedül több mint két tucat másik vállalatban van tulajdonrésze. Ebből adódóan nem egyszerű megbecsülni, hogy ez a cég mennyit érhet. Könyv szerinti értéke 2019 végén valahol 1,1 és 13 milliárd forint körül lehetett, vélhetően közelebb az utóbbihoz.

Mindenesetre a Greennovatív mostanra elég masszív portfóliót állított össze. A már említett három hotelen kívül mások mellett Zentai cégével közösen övék

  • a budapesti Symbol és a Fáklya klub, ahol az előző cikkünkben bemutatott, közpénzzel kitömött előadó-művészeti szervezetek is gyakran felléptek,
  • a siófoki Residence Hotel,
  • a marcali fürdő és szabadidőközpont melletti félkész gyógyszálló,
  • a Csepel Művek központi irodaházának nagy része,
  • egy kilencedik kerületi irodaház a Groupama Aréna közelében,
  • de építenek kisebb, illetve nagyobb társasházakat is Budapest-szerte.

A csoportban így becslésünk szerint valójában több tízmilliárd forintnyi ingatlanvagyon lehet. Emellett egyes cégek elnevezése és főtevékenysége arra utal, hogy az ingatlanszektor mellett az energetikában is próbálkozik a Greennovatív, amely teljes nevén Greennovatív Energetikai Fejlesztő. Az elmúlt években főleg naperőmű parkokat üzemeltető társaságokba szálltak be.

Összefoglalva tehát az látszik, hogy a Rahimkulov testvéreknek tavaly év végén csak a közös magyarországi cégeiben legalább 570–580 milliárd forintnyi vagyona volt, de külön-külön is további milliárdok-tízmilliárdok felett rendelkeztek.

Ciprustól Moszkváig

A családnak Magyarországon kívül is vannak érdekeltségei. A testvérek édesapja, mielőtt 2007 környékén visszaköltözött Moszkvába, egy Figyelőnek adott interjújában azt mondta:

tőkeerős befektetési társaságuk van Cipruson és Moszkvában is.

Az bizonyos, hogy az előző évtized közepén a magyar üzleteik egy részét is ciprusi vállalatokon keresztül intézték (pdf, pdf). Ezeknek a cégeknek egy része még most is működik.

Emellett van egy londoni vállalatuk is, amin keresztül birtokolnak egy bécsi székhelyű, de egy időben Oroszországban termelő vegyipari céget. Utóbbiban érdemi vagyon már nincs, de néhány éve egyes források még úgy hivatkoztak rá, mint Oroszország legnagyobb aeroszolgyártójára, amely főleg hajlakkokat és légfrissítőket állít elő. A cég valószínűleg akkor ürült ki teljesen, amikor 2013-ban eladta Moszkva-közeli, szépségápolási termékeket előállító üzemét a Henkelnek.

Tavaly év vége óta egyébként komoly változások történtek a Rahimkulov-birodalomban. Először a százmilliárdokat érő Kafijatból kivált egy másik cég, amely elvitte a vagyon nagyjából hetedét, de ekkor még az új vállalat tulajdonosai is közösen voltak a testvérek. Októberben azonban Ruszlan elajándékozta Timurnak az ebben az új cégben meglévő részesedését, illetve hasonlóan tett a tavaly év végén még 32–33 milliárdot érő MGTR-Investben meglévő tulajdonhányadával is. Így ezeket most már egyedül Timur birtokolja.

Úgy tűnik tehát, hogy a testvérek üzletileg különválnak, amit megkönnyített, hogy ezzel most már a hatalmas költségeket is elkerülhetik, hiszen július óta a testvérek közötti ajándékozás is illetékmentes Magyarországon. Eddig, ha hasonlóan akarták volna átadni egymásnak a cégeket, akkor az ajándék értékének 18 százalékát kellett volna befizetniük, ami ugye esetükben masszív tízmilliárdokat jelent.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik