Tudomány

A madarak is válnak

A madárvilágban is mindennapos a válás, az utódok elhagyása, az újraházasodás - derül ki egy Kanadában most megjelent könyv, a The Bird Detective soraiból.

Széleskörűen elterjedt mítosz, hogy életfogytig tartó párkapcsolatok jellemzik a madarak világát, valójában azonban a legtöbb kis énekesmadár esetében ez messze nem így van – szűrte le a következtetést kutatásaiból a könyv szerzője, Bridget Stutchbury, aki a torontói York Egyetem biológiaprofesszora.

A könyv húsz év rádiós nyomkövetést és DNS-vizsgálatot felölelő kutatásának eredményeit mutatja be. Kiderült többek között, hogy a zöldes tirannusz (Empidonax virescens) hímjei messze fészkeiktől is termékenyítenek meg tojókat, a remete lombgébics (Vireo solitarius) tojói pedig új partner után néznek, mielőtt elválnának a régitől, és elhagynák fiókáikat.

A leglényegesebb felfedezés, hogy nagyon sok madár válik el önző okokból – mondta Stutchbury. A tojók ugyanis olyan hímeket keresnek, amelyek színesebbek vagy jobban énekelnek, illetve biztonságosabb, táplálékban dúsabb helyekre költöznek.

Stutchbury énekesmadarak tucatjait vizsgálta Kanadában, az Egyesült Államokban és Panamában. Véleménye szerint a rövidebb nyarak miatt hagyják el fészkeiket a tojók, még mielőtt kirepülnének fiókáik, hogy gyorsan új párra találhassanak, és még egy fészekaljat felnevelhessenek. Az éhes fiókákat a hátralevő időben a hím eteti.

A hímek pedig megháromszorozhatják, vagy akár megnégyszerezhetik szaporodási sikerüket azzal, ha a szomszédos tojókat is megtermékenyítik. Egy hím tehát abszolút nem lehet biztos benne, hogy az ő tojása kel ki saját fészkében.

A válás meglepően gyakori a madaraknál, legtöbbjük egy partnerrel csupán néhány hónapra vagy évre köti össze életét. A válások aránya a nullától – vándoralbatrosz – egészen a 99 százalékig – rózsás flamingó – terjed.

A HarperCollins gondozásában kiadott könyv április 13-án jelent meg Kanadában, az Egyesült Államokban pedig várhatóan május végén fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik