Mostanában úgy dobálóznak az „álhír” és a „pánikkeltés” fogalmával, mintha az egyet jelentene az újságírással és a hiteles tájékoztatással – pedig valójában nem is olyan nehéz felismerni, hogy mit érdemes elhinni a neten, és mi egyszerű hazugság, vagy az emberek felfokozott hangulatát kihasználó, ferdítésekkel teli megtévesztő tartalom. Járványidőszakban – mint ahogy azt a The New York Times újságírója is megírta – legalább annyira veszélyesek az álhírek, mint maga a vírus.
Február másodikán az egészségügyi világszervezet (WHO) az új koronavírus kapcsán az infodemic (az információ és a pandémia összevonásából), magyarul talán a furcsán hangzó „infodémia” fogalmát használta arra az állapotra, amit az eddig nem tapasztalt információs túltengés alakított ki a neten. Ez az első ilyen világjárvány, amit ekkora mennyiségű, bárki számára elérhető információ kísér, és ami – érthető módon – ekkora köz- és médiaérdeklődés mellett zajlik. Mindenki tudni szeretné, mi fog vele történni, értesülni akar a legújabb hírekről, nyomon akarja követni a történéseket, hiszen hozzá van szokva, hogy minden általa kért információ maximum néhány kattintásnyira van tőle. Ez viszont eddig nem ismert veszélyekkel is jár:
Aki nem hiszi, hogy az ilyen híreknek komoly erejük van, az tanuljon az ukrán kisváros, Novi Sanzsari esetéből, ahol egy Vuhanból érkező repülőgép okozott anarchiát: a helyiek annyira rettegtek a vírustól, hogy barikádokat emeltek az utcán, hogy az – egyébként nem fertőzött – utasokat ne tudják a város szanatóriumába szállítani a kéthetes karanténra. A történet végén kilenc rendőr sérült meg, és 24 embert tartóztattak le. De ott van még azoknak az irániaknak a története, akik elhitték, hogy az alkohol megöli a koronavírust, és meghaltak alkoholmérgezésben.
Az infodémia okozta kihívásokat elsősorban az olvasók, hírfogyasztók tudják megugrani, de ehhez persze érdemes tudni, mire kell odafigyelni, hogy ki lehessen szűrni az álhíreket. Az alábbi pontok segítenek belőni, hogy milyen cikkeket és posztokat érdemes kiszűrni a napi hírfogyasztásból.
- Nézzen utána az alapoknak! Ha nagyjából tisztában van azzal, hogy a vírus micsoda, honnan jött, hogyan terjed, mire kell odafigyelnie, és ki van veszélyben, akkor már az álhírek jó részét magától is ki tudja szűrni, hiszen alapvető hibákat vétenek. Nézzen utána megbízható forrásokból a járvány idején mindenképpen szükséges információknak, és ne hagyja magát megvezetni olyan hírekkel, amelyek ennek ellent mondanak!
- Ellenőrizze a forrást! Tudományos álhíreket általában úgy szoktak kreálni, hogy valamilyen világhírű kutatóintézetre, egy jó nevű egyetemre, vagy egyszerűen csak „tudósokra” referálnak bennük, csak magát a forrást nem linkelik be, ami a független tudósok által elfogadott tudományos folyóiratban vagy megbízható online platformon jelenik meg. Sokszor kiderül, hogy a Harvardnak semmiféle szóban forgó kutatása nem volt, a WHO pedig nem is mondott olyat, hogy az ecet jó a koronavírusra. Mindig kövesse vissza a forrásig a történetet, ha pedig megtalálja az erre hivatkozó linket a cikkben, kattintson – még ha nem is tud angolul, egy gyors Google-fordítással annyit le lehet szűrni, hogy mennyire kacsa maga a hír. Ha pedig ismerős ismerősétől terjed az információ, győződjön meg róla, hogy az illető szavahihető.
- Gyanakodjon, ha rossz a nyelvtan! Bár akármelyik újságíró véthet nyelvtani hibákat a cikkeiben, az, ha nagyon rossz helyesírással érkezik egy cikk, vagy látszik rajta, hogy úgy csapták össze, akkor valószínűsíthető, hogy nem hozzáértők írták. Így pedig már az is megkérdőjeleződik, mennyire érdemes hinni neki. A hiteles, megbízható szerkesztőségek mindig adnak arra, hogy milyen munka kerül ki a dolgozók kezei közül.
- Tudja, milyen médiumokban lehet megbízni! Bár itthon jelenleg olyan a közhangulat, hogy az állami médiában bármilyen alapot nélkülözve rá lehet húzni egy szerkesztőségre, hogy álhíreket terjeszt, azért korántsem ilyen egyszerű a helyzet. Az olvasó általában meg tudja állapítani, hogy milyen forrásokból tájékozódhat biztosan, ha egy szerkesztőséget egy témában korrektnek talál, valószínűleg más témákban nem fog álhírterjesztéshez folyamodni.
- Legyen gyanús, ha nagyon megosztásért könyörögnek! A hiteles újságcikkeknek általában nincs ilyesmire szükségük, a kattintásokért, lájkokért, megosztásokért vadászó oldalaknak viszont annál inkább. Kezdjen el gyanakodni, ha a cikkben, vagy közösségi médiában megosztott posztban többször is megosztásra szólítják fel!
- Ne gondolja, hogy a média szándékosan elhallgatja az igazságot! A – leginkább közösségi médiában terjedő – álhíreknek az egyik fontos kiindulópontjuk, hogy a média szándékosan hallgatja el az emberek elől az információkat, az álhírben viszont kivételesen minden igazságot leírnak, kendőzetlenül. Ez egész egyszerűen így nem életszerű, a média feladata az, hogy tájékoztasson, ráadásul nincs egy nagy megállapodás a szerkesztőségek között, hogy mi az, amit az újságíró megoszt az olvasóval, és mi az, amit nem. Ha hirtelen feltalálnák a koronavírus ellenszerét, vagy igaz lenne a vidéki háziorvos csodareceptje a tünetek ellen, valószínűleg egy újságíró előbb-utóbb megírná, úgy, hogy utánanéz megbízható forrásokból is az információknak.
- Nézzen utána az ellenkezőjének! Ha valamiről olvas a neten, amit nem feltétlenül hisz el elsőre, nézzen utána annak, hogy valaki megcáfolta-e már! Itthon is vannak olyan oldalak, amelyek azzal foglalkoznak, hogy a neten keringő álhíreket és városi legendákat lefüleljék (ilyen például az urbanlegends.hu), de sokszor találkozhatunk egy-egy álhír szakértőkkel megvitatott cáfolatával a médiában is.
- Ne higgyen a konteóknak! Általában az olyan összeesküvés-elméletek, amelyek a járvány szándékos kirobbantásáról és / vagy felhasználásáról szólnak, köszönőviszonyban sincsenek a valósággal. Az ilyen világméretű összeesküvések titokban tartásához olyan, országhatárokon átívelő összetartásra lenne szükség, ami jelenleg – ez esetben szerencsére, egyébként pedig sajnos – nem áll rendelkezésünkre jelenleg.
Érdemes azonban azt is tudatosítani, hogy ha valami kellemetlen, ijesztő vagy nyugtalanító, még nem számít álhírnek vagy rémhírnek – erről a TASZ, vagyis a Társaság a Szabadságjogokért adott ki állásfoglalást: „Rémhírterjesztés, ha valaki közveszély színhelyén, nagy nyilvánosság előtt olyan hazugságot terjeszt, vagy úgy ferdít el szándékosan valós információkat, hogy ez zavart kelthet.
A rémhírterjesztést azért kell büntetni, hogy a köznyugalom olyan katasztrófahelyzetekben is fennmaradjon, amikor a hamis információk terjesztése hátráltatná a veszély elhárítását. Az Alkotmánybíróság korábbi határozata szerint az objektív tájékoztatás akkor sem bűncselekmény, ha amiatt zavar keletkezik a köznyugalomban!
Vagyis a köznyugalom fenntartása nem elég indok ahhoz, hogy az igaz, de nyugtalanító állítások megfogalmazása, vagy az ilyen hírek terjesztése büntethető legyen, mert ez aránytalanul korlátozná a véleménynyilvánítás szabadságát.
Ráadásul az igaz, de nyugtalanító információk elhallgattatása ellentétes hatást vált ki: lényegében minden hírrel szemben bizalmatlansághoz vezet, sőt az állampolgárok a megnyugtató híreket kezelnék a legnagyobb gyanakvással” – írják weboldalukon.
Érdemes tehát egyébként is, de most meg főleg, kellő forráskritikával illetni mindent, amit olvasunk a neten, főleg azokat a cikkeket és posztokat, amik futótűzként terjednek a közösségi médiában. Ha megfelelő körültekintéssel jár el, nehezebben fogják tudni átverni kattintás- és lájkvadász, termékeket áruló, vagy egyszerűen álhíreket gyártó weboldalak.
