Jujuj! Ez elszakadt!
Szandi kétségbeesett arccal néz körbe.
– Nincs semmi baj, kend csak meg lekvárral. Ha feltekered, nem látszik majd, hogy elszakadt.
Bizonytalan mozdulatokkal, lassan készülnek a palacsinták. Pedig legalább ötvenet ki kellene sütni, ma sok vendég érkezik. Csak hát ilyet a házigazdáink, akik egyébként értelmi fogyatékos fiatalok, még soha nem csináltak. És még sok minden mást sem.
Szandi a gödi Gondviselés Házában él. Másfél éve hívják így az intézményt, amióta átvették a működtetését a máltaiak, azelőtt Topházként ismerték. Pontosabban ezen a néven vált hírhedtté. Hogy miért, arra még visszatérünk.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat nem önként jelentkezett a feladatra, a kormány lényegében kijelölte rá, egyúttal előírta, hogy a gödi felnőtt fogyatékosok intézményét tegyék rendbe, és kezdjék meg az úgynevezett kitagolást, vagyis az ellátottak kis létszámú, legfeljebb 12 fős lakóotthonokban történő elhelyezését. Az első lakóotthonba hamarosan beköltözhet az elsőként kiválasztott 12 gondozott.
A ház kifejezetten tágas, kétszintes, 300 négyzetméter alapterületű, Göd belső részén található. A máltaiak eddig öt ingatlant vásároltak meg a környéken lakásotthon céljára, a másik négy esetében (ezek Gödön, Veresegyházon és Őrbottyánban találhatók) még nem készültek el az átalakítás tervei. A mintaprojektnek is tekinthető gödi lakóházban hamarosan megkezdődik az átépítés – kiszélesítik a lépcsőt, külső liftet építenek, falakat helyeznek át, új fürdőszobákat alakítanak ki –, amivel várhatóan jövő februárra készülnek el.
A beköltözőket hónapokkal ezelőtt kiválasztották, a 12 leendő lakó már többször is járt a házban. Ismerkednek az új otthonukkal. Szandi például lestoppolta magának és a barátnőjének az egyik szobát. A cicásat. A régi tulaj ugyanis a falon hagyott egy macskás képet.
Hány éves vagy, Szandi?
Huszonhárom leszek decemberben.
Mióta laksz Gödön?
Nem tudom. Régóta. Nézd, gombos telefonom van.
Szép. És várod már az átköltözést?
Nagyon! Lesz saját szobánk. Mi fogunk főzni meg mosni. Meg bevásárolni. Lesz pénzünk is.
Most is van zsebpénzed.
Igen, de azt soha nem adták még a kezembe. Megveszik nekem, amit kérek. Most lesz egy ezres a kezemben. Bemegyek majd a cukrászdába.
Mit fogsz venni?
Sütit. Csokisat.
Szerinted hány sütit vehetsz egy ezresből?
Azt nem tudom.
Azért a pénz használatával csak szép lassan fogunk megismerkedni – ezt már Bordás Antalné Lívia mondja, ő irányítja majd az első lakóotthon életét. – A zsebpénzükből mindig azt vettük nekik, amit kértek, mostantól nagy felelősség lesz számukra, hogy saját maguknak kell majd beosztani. Valakinek sikerülni fog, másoknak nem. Az ide beköltözőknek az önálló életvitel minden eleme újdonság lesz. Bent a nagyintézményben kiszolgálják a gondozottakat, most meg kell tanulniuk főzni, mosni, takarítani, bevásárolni. És persze palacsintát sütni.
Az első átköltözők hónapok óta készülnek a nagy váltásra. Az anyaintézményben például tízen közülük nem a főépületben laknak, hanem egy különálló házban, az úgynevezett lakóegységben. Minden csütörtökön – ahogy ők fogalmaznak – továbbképzésre járnak. Azt tanulják-gyakorolják, milyen feladatokat kell ellátni a háztartásban, illetve a ház körül. Az új otthonukban pont úgy fognak élni, mint bármelyik nagycsalád: reggel a helyi járatú busszal vagy a máltaiak furgonjával bemennek az úgynevezett nagyintézménybe, ott, aki képes rá, dolgozik (a konyhán, a mosodában, a műhelyben), aki nem, az különböző fejlesztő foglalkozásokon vesz részt. Délután szépen hazamennek a „melóból”.
A lakóotthonban négyen-öten segítik majd fogyatékkal élőket. Lívia – hivatalos titulusa: esetfelelős – lesz velük nappal, ő kíséri őket ide-oda, éjszakánként ügyeletes gondozó felügyel majd rájuk. A beköltözők közül nyolc lakónak semmilyen külső kapcsolata sincs, egyetlen rokon sem érdeklődik utánuk. A többieket rendszeresen látogatja a családja.
Amikor először tartottunk szülői értekezletet a kiköltözésről, majdnem elszabadultak az indulatok
– meséli Morva Emília, a szeretetszolgálat közép-magyarországi régióvezetője. – A szülők ugyanis borzasztóan féltik a gyerekeiket attól, hogy nyitottabb környezetben éljenek, számukra a nagyintézmény kerítése egyúttal a biztonságot is jelenti. Mi viszont hiszünk abban, hogy az ideköltözők bebizonyítják: sokkal több mindenre képesek, mint amit egy nagyintézményben megkövetelnek tőlük. Már most érezni, mennyivel önállóbbak, mint néhány hónappal ezelőtt.
A kormány 1,9 milliárd forintot adott a gödi intézmény rendbetételére és a kitagolás megszervezésére a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a határidőt pedig 2020 végére tűzte ki. Giflo Péter, a kitagolási projekt szakmai vezetője finomabban fogalmaz: ők azok, akiknek magas a viselkedési kockázatuk. A többiek számára a következő években 14 lakóotthont alakítanak ki (ehhez szerezték már meg az első öt ingatlant), de a folyamat sokkal lassabban halad, mint korábban remélték.
Úgy tűnik, hogy sem az állami forrás, sem az idő nem lesz elég
– mondja Morva Emília. – Sokkal többe kerül a lakóházak megvásárlása és felújítása, mint korábban terveztük, de az intézmény fenntartása is. Jelenleg 50 fővel nagyobb a dolgozói létszám, mint amikor tavaly beléptünk. Nincs ellátatlan feladat, ennek viszont az az ára, hogy bérnővéreket is foglalkoztatnunk kell, ami jóval drágább, mint egy saját alkalmazott. A színvonal további emeléséhez több tucat új munkatársat kellene még felvenni. Meg kell keresnünk a kormányzatot, hogy további forrást kapjunk.
A máltaiak azért kaptak külön pénzt a feladatra, mert a gödi Topházzal sürgősen kezdeni kellett valamit. Az állami fenntartású létesítmény nem szerepelt az országos kitagolási terv első ütemében, amelynek keretében hat helyen (Bélapátfalván, Berzencén, Kalocsán, Mérken, Szakolyban és Szentesen), összesen 672 gondozott költözött ki a lepusztult intézményekből lakóotthonokba. A kormányzat által elfogadott kitagolási stratégia szerint a folyamat ugyan több lépcsőben folytatódik – előkészítés alatt áll egy 25 milliárd forintos (2500 főt érintő) és egy 53 milliárd forintos (7500 főt érintő) pályázat –, ám a gödi Topházat a kabinet kénytelen volt kiemelni a többi intézmény közül, akkora botrány kerekedett körülötte 2017-ben.
A Topház egy nemzetközi civil szervezet akciója nyomán került a reflektorfénybe. A Mental Disability Advocacy Centre (MDAC) 2017 tavaszán horrorisztikus jelentést adott a gödi intézményben uralkodó állapotokról, megállapításaival a médiához fordult, és követelte a Topház azonnali bezárását. A kormánysajtó ugyan reflexből megkérdőjelezte a civil szervezet állításait, ám hamar kiderült, hogy a tarthatatlan állapotokra már a hazai ellenőrzés is fényt derített. Mivel a Topházzal kapcsolatban hosszú évekre visszamenőleg folyamatosan érkeztek a különböző panaszok a fenntartóhoz, így az intézmény működését 2015-ben az illetékes kormányhivatal, 2016-ban pedig a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vizsgálta meg, utóbbi 62 pontos intézkedési tervet írt elő a hibák és a szabálytalanságok megszüntetésére. 2017 tavaszán – nagyjából az MDAC színre lépésével egyidőben – tette közzé vizsgálati jelentését az ombudsman is.
Székely László – egyebek mellett – megállapította, hogy „az ellátotti jogok megengedhetetlen mértékben sérülnek. Az intézmény gazdátlan, elhanyagolt érzést kelt. A gondozási tevékenység nem megfelelő. A dolgozók és a vezetőség között az együttműködés nem megfelelő, amely hátrányosan befolyásolja a munkavégzést, és ez hatással van a lakók ellátására is.” Az ombudsman felhívta a humántárca figyelmét, hogy az „intézményi férőhelyek kiváltása a gödi Topház intézményben elodázhatatlanul sürgető feladat.” Ezért lépett a kabinet, és adta át az intézményt működtetésre a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak.
A máltaiak tavaly júliusban vették át az üzemeltetést, és a rossz emlékű nevet elhagyva Gondviselés Házává keresztelték az intézményt.
– Amikor először beléptünk ide, sokkolt bennünket a látvány – mondja Morva Emília. – Nem a nulláról, hanem mínuszból kellett indulnunk. Ha elmondom, melyek voltak az első intézkedéseink, abból kiderül, milyen állapotokat találtunk. Mi vezettünk be számos szakmai protokollt, és sokat kellett változtatnunk a régóta itt dolgozó munkatársak szemléletmódján is.
Nem kérdés, hogy a nagyintézményt mindenképpen fel kell újítani, függetlenül attól, hogy a most itt élők háromnegyede néhány éven belül átköltözik lakóotthonokba. Egyrészt minőségi körülményeket kell biztosítani a bent maradóknak, másrészt a létesítmény egyfajta szolgáltató központként működik majd tovább, azaz ide fognak bejárni a kiköltözöttek fejlesztő foglalkozásokra vagy dolgozni. Tervezik egy fejlesztő iskola megnyitását is.
Az viszont nagy kérdés, miként fogadják majd a kiköltöző fogyatékos embereket az új szomszédjaik. Gödön az első tapasztalatok kedvezőek, a környéken senki nem tart az új lakóktól.
Nem tagadom, összeszorult a gyomrom, amikor először bemutatkoztam a közvetlen szomszédoknak, és elárultam nekik, hogy kik költöznek melléjük
– mondja Morva Emília. – De nagyon kedvesen fogadtak minket, azt mondták, egyáltalán nem tartanak tőlük. Persze nincsenek illúzióim, nem fog ez mindenhol ilyen simán menni.
Giflo Péter szerint nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, amikor kiválasztanak egy új ingatlant lakóotthonnak. Legyen könnyen elérhető a munkatársaknak, legyen a közelben tömegközlekedés, ha a ház nem akadálymentes, akkor át lehessen alakítani.
– A kiköltöző csapat összeválogatása sem egyszerű. Ha kicsi az udvar, akkor nem célszerű túl hangos gondozottakat kiválasztani, nehogy a zaj túlságosan zavarja a szomszédokat. Ha kétszintes házról van szó, lehetőleg ne költözzön be mozgássérült lakó. De arra is ügyelni kell, hogy a 12 ember között ne legyen feszültség, képesek legyenek megmaradni egy légtérben – magyarázza Giflo Péter. – Én nagyon hiszek ebben a projektben. Ahol már megtörtént a kitagolás, bár én inkább közösségi befogadásnak hívom, ott olyan képességeket sajátítottak el és használnak napi szinten, amelyekre korábban nem volt szükségük. Abban is hiszek, hogy ezek az emberek otthonra lelnek itt. Pont olyanra, mint a miénk.
Kiemelt kép: Farkas Norbert / 24.hu
