Belföld

Az Emmi már tavaly is tudott a gödi topház borzalmairól

Szél Bernadett nemrég közérdekű adatigényléssel szerzett meg egy dokumentumot, amiből kiderült: a gödi speciális otthon fenntartója már tavaly év végén súlyos hiányosságokról és jogsértésekről számolt be, de semmi nem történt azért, hogy az embertelen körülmények megszűnjenek – írja a hvg.hu.

"Az ombudsmani jelentés megerősíti, hogy kínozták a gödi otthon gondozottjait"
Reagált az eredeti jelentést író szervezet az Emmi és az Ombudsman jelentésére.

A fenntartó 2015 januárja és 2016 júniusa között figyelte az intézetet, ez idő alatt megállapították, hogy az ellátottak jogai “megengedhetetlen mértékben sérülnek”, az okok között pedig a szakmai munka és a hely lepusztultsága szerepelt.

Az intézményvezető például hazudott arról, hogy alkalmaznak-e kényszerítő eszközöket; több lakószobában találtak vasrácsos ágyakat, illetve ráccsal lezárt szobákat. Olyan lakóval is találkoztak, akit lepedővel kötöztek le, hogy ne mozoghasson szabadon a keze.

Lezárult a vizsgálat: nyoma sincs éhezésnek és bántalmazásnak a gödi otthonban
Harminc pontból álló intézkedési tervet dolgoznak ki.

A jelentés szerint

  • túlzsúfolt a hely,
  • kicsik a szobák,
  • nincs elég fürdőszoba és WC, de a meglévőek is beáznak,
  • vannak, akik matrac nélkül, az ágyak rácsain aludtak.

A fenntartói jelentés október végén készült, így nem túl életszerű, hogy a 2016-os vizsgálat után az Emmi nem tudott arról, mi történik a speciális otthonban. A 2016-os vizsgálati jelentéshez csatoltak egy 62 pontos intézkedési tervet is. De a javasolt intézkedések nagy része nem valósult meg.

Írásunk után levelet kaptunk a minisztériumtól, amit változtatás nélkül teszünk közzé:

„A hírekkel ellentétben a fenntartói vizsgálat során feltárt problémák megoldására a fenntartó intézkedéseket foganatosított még a tavalyi év folyamán. A fenntartói vizsgálat hatására történt 2016 novemberében az intézmény akkori igazgatójának leváltása.

A kormány elfogadhatatlannak tartja azt, ami a gödi TOPhÁZ Speciális Otthon ellátottjaival történt. Az EMMI azonnali, rendkívüli vizsgálatot kezdeményezett az intézményben. A gödi TOPhÁZ működésének átvilágítása céljából haladéktalanul megkezdték a hatósági és irányítószervi vizsgálatokat. A vizsgálatok elindítása mellett, az EMMI bekérte a korábban végzett vizsgálatok (szakhatóság, ellátott jogi képviselő, fenntartói ellenőrzés) eredményeit, amelyek megalapozzák a mulasztásokra és a méltatlan körülményekre vonatkozó kritikát, azonban nem utalnak a jelentésben szereplő súlyos bűncselekmények (éheztetés, kínzás, stb.) elkövetésére.

A EMMI rendkívüli vizsgálata sem erősítette meg az MDAC vádjait, miszerint éheztetés, kínzás, bántalmazás vagy más egyéb súlyos bűncselekmény történt volna az otthonban. Azonban a vizsgálat fényt derített egyéb problémákra, melyek megoldására egy harminc pontból álló intézkedési terv készült, melynek végrehajtása még májusban megkezdődött.

Magyarországon a nagy létszámú, tartós bentlakást nyújtó intézmények férőhelyeinek kiváltása kulcsfontosságú kérdés a fogyatékossággal élő és mentális problémával küzdő emberek társadalmi integrációja szempontjából. Az évtizedekkel ezelőtt kialakított nagy létszámú intézmények nem alkalmasak a korszerű ellátás biztosítására. A kormány célja, hogy megszüntesse a nagy intézményeket, az ott lakó, fogyatékos és pszichiátriai beteg embereket pedig családiasabb környezetben helyezze el. A kiváltási program keretében a gödi TOPhÁZ Speciális Otthon is bezárásra kerül a közeljövőben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik