A lassan századik születésnapját ünneplő magyarországi légiközlekedés kezdetei az első világháború utáni évig nyúlnak vissza: az épp szétesett Monarchia egykor legnagyobb repülőgépgyárának is otthont adó magyar fővárosban 1920. február 11-én megszületett a mindössze egy évet élt Magyar Aeroforgalmi Részvénytársaság (MAEFORT), ami fennállása alatt csak postai és áruszállítási feladatokat végzett, a színfalak alatt azonban az országban lévő, részben hátrahagyott katonai repülőgépek összegyűjtése, illetve fenntartása volt a célja. A trianoni békeszerződés életbe lépésével (1921. július 26.), a benne foglalt egyéves repülési tilalomnak köszönhetően a cégnek befellegzett: a polgári utasok szállítását így sosem kezdhette meg.
Nem úgy, mint az 1922 novemberében létrejött Magyar Légiforgalmi Rt. (MALERT), valamint az azt mindössze másfél hónappal követő Aeroexpress Rt. – előbbi néhány éven át csak belföldön repült, a cég 1928-as újjászervezése után azonban Európa nagyvárosaiba is indított járatokat, utóbbi pedig a Dunáról felszállva juttatta el az utasokat a Balatonra, a magyar megyeszékhelyekre, illetve a környező országok felé, habár postarepüléseket és fővárosi sétarepüléseket is találhattunk a szolgáltatásaik közt.
A MALERT-nek a második világháborús pusztítás vetett véget, romjain azonban 1946-ban megszületett az épp kialakuló keleti blokkban nem meglepő módon félig szovjet tulajdonú MASZOVLET, azaz a Magyar-Szovjet Légiforgalmi Rt., ami a szovjet fél által biztosított Liszunov Li-2-esekkel (a típus egyetlen röpképes példánya ma Magyarországon található), illetve Polikarpov Po-2-esekkel indította meg a járatait.
Az országon belüli, rövidebb repüléseken az utasok
de a szolgáltatást még az árak további csökkentése után is kevesen vették igénybe, habár a lehetőség közel két évtizeden át állt nyitva az olcsón és gyorsan utazni akarók előtt.
1954 novemberében, a Rákosi-kor csillagának leáldozásával egyidőben a magyar állam a légitársaság egyedüli tulajdonosává vált, majd másnap MALÉV, azaz Magyar Légiközlekedési Vállalat néven újjáalapította azt. A hatvanas évek hajnalára a cég megerősödött, sorra érkeztek az új, nyilván szovjet gyártású gépek, bővült a külföldi célpontok száma – 1964-től első Európán kívüli úticélként Kairó is elérhetővé vált –, ezzel párhuzamosan pedig eltűntek a rég gazdaságtalanná vált belföldi járatok.
1979 végére a Malév utasforgalma elérte az egymillió főt, 1988 novemberében a cég lassan meg is kezdte az Iljusinokról és Tupoljevekről az amerikai Boeingekre való átállást, 2001-ben pedig az utolsó Tu-154-es is eltűnt a cég flottájából.
Az 1989-ben Zsótér László (1945-) által tervezett logó a rendszerváltás után milliónyi helyen köszönt vissza, a cég pedig erősebbnek tűnt, mint valaha. A kétezres években aztán jókora tempóban gyülekezni kezdtek a fellegek a cég felett: 2009-ben a Malév közel ötvenmilliárdos veszteséggel zárt, a három évre orosz tulajdonba került vállalatot pedig az Orbán-kormány 2010-ben jogellenesen vásárolta vissza, amiért az Európai Bizottság mintegy százmilliárd forintnyi állami támogatás visszatérítésére kötelezte a légitársaságot.
Ebből a csávából már senki nem húzta ki őket: a repülőgépek 2012-ben örökre leálltak, a csődeljárás és felszámolás pedig még hat éven át tartott. A cég 170 milliárd forintos tartozást hagyott hátra, ezzel pedig pont került egy közel száz éve tartó történet végére.
Ennek az időszaknak persze bőven voltak szép pillanatai, melyeknek kitűnő példái a kor legjobb grafikusai által tervezett, szép világot az utazók elé vetítő plakátjai, melyek közül ma a legszebbeket mutatjuk be.
Kattintásra galéria nyílik:
