Egy nemzetközi kutatókból álló csoport kisgyerekekkel végzett kutatások során jutott arra a következtetésre, hogy a babák 15 és 18 hónapos koruk között már képesek megragadni a számnevek és a tárgyak meghatározott mennyisége közötti összefüggés lényegét.
A tanulás sikere feltehetően azzal is összefüggésben van, hogy milyen gyakran figyelhetik meg a kicsik szüleiket vagy testvéreiket számolás közben.
Normál esetben a gyerekek kétéves koruktól kezdenek számolni, ez a képességük pedig a következő években folyamatosan fejlődik.
Annak vizsgálatára, vajon a tanulási folyamat előbb is beindul-e, Virginia Slaughter és kollégái, a Queenslandi Egyetem kutatói 15 és 18 hónapos ausztrál gyermekeknek bemutattak egy videót, amelyen hat színes hal képe volt látható.
A felvételek első változatában egy kéz sorban rámutat a halakra, közben egytől hatig számol. A második verzióban a kéz számolás közben csak két halra mutogat felváltva.
A 18 hónapos gyerekek a videó “helyes” változatát lényegesen tovább figyelték, mint a második változatot. A 15 hónaposok esetében viszont nem tapasztaltak különbséget a kutatók, ebből arra következtettek, hogy 15 és 18 hónapos kor között kezdődik meg az első számolási elvek megértése és elsajátítása.