A három testőr vagy a Monte Cristo grófja írója ma sem szorul bemutatásra. Alexandre Dumas elképesztően termékeny szerző volt, számtalan regénye mellett színdarabokat, esszéket, novellákat, sőt detektívtörténeteket és útikönyveket is írt – persze mindebből az általa foglalkoztatott „írógyár” munkásai is alaposan kivették a részüket. Energiája és önbizalma sem volt kevés:
Ha bezárnának egy szobába öt nővel, tollal, papírral és egy darabbal, amit meg kell írnom, egy óra múlva végeznék az öt felvonással és az öt nővel is
– mondta magáról.
Liba zsírja öntözi
Nem csak a nőket habzsolta, hanem az ételt is, igazi ínyenc hírében állt, aki művei cselekményeihez hasonló gondossággal volt képes összeállítani egy-egy nagyszabású vacsora menüsorát.
„Ha nem dolgozott, akkor főzött, ez volt a szenvedélye. Legtöbbet adott a szakácskodásra. Egy nyársot talált fel, mely nem vízszintesen, hanem függélyesen forgott. Hidd el – mondá sokszor –, e nyársra büszkébb vagyok, mint a Monte Christo regényemre. Nézzed, a tetejébe felhúzok egy kövér libát, a liba alá egy foglyot, a fogoly alá egy szalonkát, a szalonka alá egy fenyves rigót – a liba zsírja öntözi a vadakat…” – írta Teleki Sándor gróf Dumasról, aki gyakran vendégeskedett nála a magyar főúr olaszországi emigrációjának idején.
Elefánthúsra is volt recept
El is határozta Dumas, hogy írni fog egy szakácskönyvet, amihez akkor fog hozzákezdeni, amikor meglátja „a halál első árnyát a horizonton”. Végül 1869-ben vonult vissza normandiai birtokára, hogy összegyűjtött jegyzeteit, korábbi gasztronómiai tárgyú cikkeit és egyéb gondolatait valami egységes egésszé főzze össze – természetesen vele tartott szakácsa is, hogy a dolgok gyakorlati kipróbálásáról gondoskodjon.
Az eredeti kiadásban 1150 oldalas kötet természetesen nem egyszerű receptgyűjtemény lett. Dumas nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy – szó szerint, ezzel kezdődik a bevezető esszé – Ádám és Éva almájától a saját koráig áttekintse a gasztronómia történetét.
Persze az anekdotákkal, történelmi érdekességekkel, színes eszmefuttatásokkal, életvezetési tanácsokkal és egyéb kitérőkkel fűszerezett könyvben rengeteg recept is helyet kapott, például a tojás és az omlett 68, illetve 40-féle elkészítését mutatja be, de ha véletlenül elefánthúst hozott volna valaki haza a piacról, az is talált volna receptet magának.
Nem élte meg a kiadást
Mondjuk Dumas nem sokat vesződött a pontos mennyiségek és az elkészítés lépéseinek részletes lekörmölésével, nyilván úgy vélte, hogy egy magára valamit is adó ember az ilyesmiket érzésre is eltalálja. Furcsa egyenlőtlenségek is vannak a könyvben, a tej például mindössze fél oldalt kapott, miközben egy dél-amerikai vadmadárról két oldalon keresztül értekezik, de – egy franciától különösen érthetetlen módon – a sajtnak is csupán ennyit szentelt a szerző.
A mindössze hat hónap alatt elkészülő Le Grand Dictionnaire de Cuisine (ha a rövidített magyar fordítás kissé szerencsétlen címadását követjük, akkor Nagy konyhaszótár) szerkezete szerint enciklopédikus mű, a bevezető után az abszinttól a citrushéjig tárgyalja ki a különböző témákat.
Dumas el is küldte a könyvet barátjának és kiadójának, Alphonse Lemerre-nek, aki azonban a közben kitörő porosz–francia háború miatt elhalasztotta a megjelentetését. Dumas viszont valóban megláthatta a halál árnyát, hiszen 1870 decemberében elvitte egy agyvérzés – elképzelhető, hogy egészségének nem tettek jót az egy évvel korábbi, az írás mellett kizárólag a lakomázásnak szentelt hónapok.
Nem volt siker
Az, hogy nem élte már meg a mű kiadását és fogadtatását, talán nem is akkora baj. A saját maga által élete főművének tartott monumentális kötet – egy kritikus „Dumas gasztronómiai katedrálisának” nevezte – nem aratott nagy sikert.
Miközben maga a szerző arra számított, hogy mind az irodalom szerelmesei, mind a professzionális szakácsok alapműként fogják forgatni lapjait, a Dictionnaire sajnos e formájában emészthetetlennek bizonyult a szélesebb olvasóközönség számára. Lemerre nem is adta ki másodszor, bár 1882-ben egy rövidített, inkább a receptekre koncentráló változatát igen, és ez később számos nyelvre lefordítva is megjelent – egy változata magyarul is kapható.
