Gazdaság

Egyetlen cégéből 2 milliárdnyi osztalékot vett ki a kormánypropagandista Balásy

2018 óta minden egyes állami kommunikációs megbízás egyetlen ember, a nyíltan a Fidesszel szimpatizáló Balásy Gyula cégeihez kerül. Korábban sem volt vérre menő verseny: a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal három szereplőt választott ki, akik ajánlatot adhattak a hivatal maximum 75 milliárd forintos keretösszegű megbízásaira. Mígnem tavaly nyáron Csetényi Csabát és a jelenleg ÁFA-csalás gyanújával bíróság előtt álló Kuna Tibort ki nem zárták a versenyből, ami így már nem is verseny, hanem tiszta monopolhelyzet.

Balásy Gyula egyébként már a 2017-es állami megbízásokkal is gigantikusat kaszált:

De most, hogy az év jelentős részében nem volt versenytársa, minden képzeletet felülmúlóan nagy forgalmat bonyolított. Balásy két cégével, a New Land Media Kft.-vel és a Lounge Design Kft.-vel vesz részt az NKH tenderein. Utóbbi tavalyi évre vonatkozó mérlege már nyilvános, eszerint

a Lounge Design Kft. 2018-ban 7 milliárd 787 millió forintos forgalom mellett 2 milliárd 14 millió forintos adózott eredményt könyvelt el.

Balásy Gyula a cég egyetlen tulajdonosa, a teljes 2 milliárd forintos osztalék hozzá kerül.

A vállalkozás kirobbanóan növekszik: 2017-ben nettó bevétele megnégyszereződött: 780 millióról 3,1 milliárd forintra nőtt, a tiszta haszon a nettó árbevételek arányában feltűnően megugrott: 110 millióról 1,1 milliárdra nőtt. Ebből a vállalkozásból tavaly még csal 300 millió forint osztalékot vett ki az üzletember.

Balásy cégei vállalták a Soros Györgyöt és Jean-Claude Junckert rossz színben feltüntető plakátkampányokat, az Állítsuk meg Brüsszelt! kampányt, ahogyan ők hirdették a Családok Évét és a kormány családvédelmi akciótervét is. A szakember nagy belépője azonban a menekültek elleni gyűlöletkampány volt, másik cégével, a New Land Mediával alkották meg a bevándorlásellenes kormányzati kampányt 2015-ben.

Ezek a mostani számok is óriásik, de jövőre, az idei év elszámolásakor még nagyobbakra számíthatunk. Erre utal legalábbis, hogy míg tavaly összesen 50 milliárdot költöttek Rogánék kommunikációra, addig idén már több mint 32 milliárd forintnyi közpénzt szántak erre a célra.

Rogánék idén már 32,3 milliárdot szórtak ki kommunikációra
A spórolásra hivatkozva létrehozott Nemzeti Kommunikációs Hivatal tavaly összesen 50 milliárd forint közpénzt költött. Idén még gyorsabb a tempó.

Kiemelt kép: MTI/Bruzák Noémi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik