Mivel jégkorongban minden évben rendeznek világbajnokságot, így akár azt is gondolhatnánk, hogy a tornának nincs akkora presztízse, mint mondjuk labdarúgásban, ahol csak csak minden negyedik esztendőben van vébé. Ugyanakkor megközelíthetjük máshonnan is a témát: bár így csak a legritkább esetben érkeznek a legerősebb összeállításukban a csapatok, lehetőséget kapnak a berobbanásra azonban a sportág másod-, harmadvonalas sztárjai is, akikről sokkal kevesebb szó esik egész évben.
Az elitvébén elég meghatározó tud lenni, hogy ki mennyi NHL-es játékossal áll fel. Az első négy helyezett csapatból Kanada például csak a világ legerősebb bajnokságából merített, de az amerikaiak is elsősorban tengerentúli sztárokat hoztak, hogy az oroszokról ne is beszéljünk, akik olyan gálaösszeállításban utaztak el a szlovákiai vébére, hogy sokan már előre a nyakukba akasztották volna az aranyat. Erre az élet úgy hozta, hogy épp az a finn válogatott lett végül a vb-győztes, amely mindössze két NHL-est vitt magával – és Henri Jokiharju, valamint Juha Lammikko is ingázik a topliga és farmbajnoksága, az AHL között.
Bár Finnországban a jégkorong-világbajnokság az év eseménye, valamiért most az NHL-es sztárokat nem hozta lázba a torna, sorra mondták le a szereplést. Az alacsonyan röpködő visszautasítások nem vágták földhöz Jukka Jalonen szövetségi kapitányt: ő amúgy sincs elájulva az észak-amerikai bajnokságtól, jobb szereti az európai hokit. Nem okozott gondot neki összerakni a csapatot.
A finneket az előzetes várakozások mindenesetre kellőképpen lesajnálták, hogy aztán rögtön az első meccsen, a vébé felfedezettje, Kaapo Kakko remeklésével megverjék Kanadát. Összességében elég korrekt csoportkört hoztak, másodikak lettek, komolyan azonban ezután sem nagyon vette őket senki, mert támadásban tényleg semmi extrát nem nyújtottak – Kakkót leszámítva –, a tizenhat csapatos mezőnyből csak tizedikek lettek helyzetkihasználásban, de az sem nagy eresztés, hogy csak minden negyedik emberelőnyüket váltották gólra.
A védekezésük viszont, elsősorban Kevin Lankinen kapus parádéjának köszönhetően, világelit volt, elöl pedig a már említett, amúgy nem éppen a ponterős játékáról ismert Anttila élete formáját mutatta a világbajnokság legfontosabb szakaszában.
- A csapatkapitány a svédek elleni ráadásos, 5-4-re megnyert negyeddöntőben az 59. percben volt eredményes és mentette hosszabbításra a meccset;
- az oroszok elleni elődöntőben ő szerezte a találkozó egyetlen találatát;
- majd az aranycsata során az ő duplájával fordított Kanada ellen a végül 3-1-re nyerő Finnország.
Anttila ráadásul úgy lett a vébé hőse, hogy a helyzetkihasználása a torna egészét nézve katasztrófa volt, de a keze pont a legfontosabb pillanatokban nem remegett meg.
A finn-kanadai döntő összefoglalója:
És itt vissza is kanyarodhatunk a nyitógondolathoz, hogy a hokivébé az a hely, ahol a Marko Anttilák mennybe mennek. A most 34 éves hokis hiába rendelkezik komoly finn és svéd élvonalbeli, valamint KHL-es tapasztalattal – most is az orosz bázisú ligában játszó Jokerit hokisa –, még a 203 centiméteres magassága ellenére is sokszor átnéztek felette a kerethirdetésnél.
Világbajnokságra 2013-ban vitték először, majd tavaly ott volt az NHL-bojkott miatt tekintélyét vesztett olimpiai tornán és élete második vébéjén. Érmet csak most először nyert a válogatottal, viszont sikerült a legfényesebbet megszerezni. (Érdekes mellékszál, hogy a története harmadik világbajnoki aranyérmét nyerő finn válogatott legutóbb szintén Szlovákiában ért fel a csúcsra.)
És ismét csak kiderült, hogy bár sokszor a legnagyobb sztárok döntik el a meccseket, az aranyérmet még mindig a csapat nyeri, és sokszor épp a Marko Anttila kaliberű hokisok jelentik a különbséget. Márpedig a finn válogatott leginkább ezzel, a csapatmunkájával emelkedett ki a mezőnyből, így végül összegyűrte és kukába hajította a papírformát. Sorban verte le a címvédő svédeket, majd az extraklasszisokkal felálló oroszokat, végül az általában a nagy meccseken a legjobbját nyújtó kanadaiakat – nem tudunk elképzelni nehezebb utat egy világbajnoki aranyig. Finnország teljesen megérdemelten ül fent a világ trónján legalább egy évig.
Nyitókép: Martin Rose/Getty Images