Tudomány az élet nagy kérdései

Miért engedtek 96 millió labdát ebbe a víztározóba?

Különös látvány: több millió műanyagból készült labda sodródik a Los Angeles-i víztározóban. A reptereken is használt fekete golyókat azért engedték a vízbe, hogy ezzel csökkentsék egy, a mesterséges tóban felhalmozódott rákkeltő anyag szintjét.

96 millió fekete műanyaglabdát engedtek a Los Angeles-i víztározóban, Derek Muller YouTube-csatornáján pedig magyarázatot adott a jelenségre – írja a Science Alert. A labdaréteg alatt nagyjából 12,5 milliárd liter víz rejtőzik, a tározó felelős Los Angeles vízellátásáért. A fekete labdák részben a párolgás csökkentését szolgálják, de egyéb funkciójuk is van.

A bromid egy természetes anyag, amely a sós vízben fordul elő. A vegyület nem jelent veszélyt az egészségre, ha azonban a sós vízzel együtt beáramlik a víztározóba, ott ózonkezelésen esik át, ezzel pedig bromát keletkezik, amely rákot okozhat.

A Los Angeles-i Víz- és Energiaügyi Osztálynál (LADWP) úgy gondolták, hogy ellenőrzésük alatt tartják a bromátot, de valamiért a vegyület szintje emelkedni kezdett a víztározóban. Mint kiderült, a bromát a klór, a bromid és a napfény interakciójának hatására jött létre.

Fotó: Patrick T. Fallon/Bloomberg via Getty Images

A szakértők úgy döntöttek, hogy a reptereken alkalmazott fekete labdákat hívják segítségül. A golyókat kifutópályák közelében található vízfelületekre szokták helyezni, hogy megakadályozzák a madarak megtelepedését, a labdák azonban arra is alkalmasak, hogy csökkentsék a vízbe jutó napfény mennyiségét.

A golyók telepítése után a bromát-szint azonnal csökkenni kezdett.

Marty Adams, a LADWP vezetője szerint egy-egy labda tíz évig használható, ezen idő alatt nem válnak le róla szennyeződések. A golyók az algák növekedését is gátolják, így a későbbiekben kevesebb klórra lesz szükség a víz tisztításakor. A módszer emellett a párolgás mértékét is mintegy 80-90 százalékkal csökkenti.

A különös megoldással Los Angeles rengeteg pénzt spórolhat. Nem ez volt az első alkalom, amikor a technikát alkalmazták a víztározónál, 2015 nyarán is labdákat engedtek a vízbe.

AZ ÉLET NAGY KÉRDÉSEI

Mindig is foglalkoztatott valami, amire nem találtad meg a választ, esetleg nem volt időd utánajárni? Küldd el nekünk, és mi választ adunk az élet nagy kérdéseire.

Kövess minket rendszeresen, lehet, hogy a te kérdésed lesz a következő?!–

Kiemelt kép: Irfan Khan/Los Angeles Times via Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik