Az egészségtudatos élet egyáltalán nem csak mostanában foglalkoztatja az embereket. A testnevelés és kímélő táplálkozás egyik első magyar úttörője az a Mátyus István orvos volt, aki már a 18. században több ismeretterjesztő kötetet írt, hogy mit és hogyan kéne fogyasztanunk. A leghíresebb könyve az Ó és Új Diaetetica, ami gyakorlatilag összeveti a régi korok hiedelmeit az akkori ismeretekkel. Számunkra azért is érdekes, mert amit akkor kőbe vésett szabálynak hittek, az éppen most divatos. Ilyen például a tök, a paradicsom vagy a bab is, amik 2019-re már valamelyest háttérbe tudták szorítani az évszázadokkal ezelőtt piedesztálra állított káposztát.
Mátyus hihetetlen alapossággal futott át 1787-ben a főbb kategóriákon a gabonaféléktől a gyümölcsökig, és alig hagyott ki valamit. Írt a kolbászhoz hasonlító banánról, a viperamérget gyógyító citromról (kiderült persze, hogy ez csak legenda) és az egészséges, ugyanakkor sunyi borról. Érdemes a Hungaricana oldalára felpakolt könyvet részletesebben is átfutni, a Marosvásárhelyen született Mátyus Istvánt ugyanis nagyra becsülték, és kivételes orvosként tartották számon, aki megmagyarázta milyen alapanyag miért jó vagy káros. De lehetett bármekkora ember, azért jókora pofonokat osztogatott egyes zöldségeknek és gyümölcsöknek.
A tök, azaz disznódinnye ciki
Ma viszont népszerű a tök: csak a Házipatika hosszan sorolja, hogy mennyi mindenre működik. A narancssárga színe jó jel, hiszen a benne lévő béta-karotint a szervezet A-vitaminná alakítja, ami hozzájárul a szemünk egészségéhez. Tele van rosttal, úgyhogy segíthet a súlyvesztésben, vagy legalább karban tartja az emésztésünket. A tökmag tele van növényi fehérjével, klassz a prosztatának, és csökkenti a vér koleszterinszintjét. Jó a szívnek, jó a szemnek, és még finom is. Az amerikaiak sem véletlenül építettek egy egész ünnepsorozatot a szezon köré, ráadásul Magyarországon is egyre sokszínűbben használjuk a levestől a pitéig. Tanulság: a sütőtök átment a rostán.
Ezzel szemben Mátyus István gyakorlatilag megsemmisítette a tököt, megalázta, és egy mozdulattal húzta ki a kedvencek listájáról.
A tök, vizes, hideg, lágy, taknyos, hamar rothadó. Innen a sertéseknek alkalmatosabb eledel, mint az embereknek.
– írta az Ó és Új Diaetetica az az: az életnek és egésségnek fenn-tartására és gyámolgatására, Istentől adattatott nevezetesebb Természeti Eszközöknek a’ szerint való elé-számlálása című könyvének második kötetében. Bár megjegyezte, hogy elvileg a gyomorral barátságban állnak (valószínűleg a rosttartalomra gondol), de mélységen lenézte.
Bezzeg a dinnye. Mátyus szerint a dinnyéből hiányzik minden taknyosság, ami miatt a tök béna. Sőt, oltja a szomjúságot, nyáron a legkiválóbb, és akkor is méltatatta, ha olykor hasmenés a dinnyézés vége. A szerző arra figyelmeztetett, hogy kár visszaélni a dinnye bizalmával, és túlzásba vinni, mert hideglelés (hidegrázás) vagy vérhas lehet a vége. A nyári gyümölcs cukortartalmáról azonban egy szó sem esik.
Mátyus-tipp: Ha este kikanalazzuk a tök nyálkás közepét, és bort töltünk a helyére, reggelre derekas relaxáló ital lesz belőle.
Alattomos paradicsom
A paradicsom a nyár egyik legnagyobb örömforrása. A téli hónapok vizes vagy méregdrága csomagjai után végre van értelme a paradicsomsalátának bazsalikommal. A magyaros lecsó alapja, de tévedés ne essék, semmi közünk a hozzá. Dél-Amerikából érkezett, és sokáig csak a kiváltságosok használták. Ha pedig a tányérra került, inkább főzve ették, nyersen, salátaként csak jóval később jött divatba. Talán ennek is betudható, hogy Mátyus István rettentő szigorú volt a paradicsom-almával, ahogy ő hívta. Eleve azonnal belenyúlt a szerző a közepébe, és gondolkodás nélkül gyümölcsnek titulálta az azóta is identitásválságban élő paradicsomot – ami ugye elvileg tényleg gyümölcs, de a zöldségek között tölti a legtöbb idejét, úgyhogy ízében odahúz a szíve (bár tortát is lehet készíteni a paradicsomból).
Mátyus nem kímélte a paradicsomot: a 18. században lehet, hogy a maga módján dicsérte, hogy tele van nedvességgel, viszont büdösnek találta. Próbált pártatlan maradni, és fel is emlegette Plenck urat, aki jó sokáig élt annak ellenére, hogy gyakran fogyasztott paradicsomot. Mátyus István mérgezőnek hitte a paradicsomot, azt írta a könyvében, hogy lép- és májdugulást okozhat, rákfenét (fekély), fejfájást, bélpoklosságot (lepra), és büdös lesz tőle az ember szája.
Mátyus-tipp: „Olajban megfőzve rüh ellen hathatós kenőnek tartják.”
„A káposzta minden kerti veteményeknek királynéja”
Mondjuk Mátyus utalt arra a káposztát méltató fejezetében, hogy nem mindenkinek tesz jót (a k betűs zöldségek puffaszthatnak), de azért aláhúzta, hogy orvosságnak is beillik a csodálatos zöldség. Még amikor 1979-ben hivatkozott az Amerikai Magyar Népszava az Ó és Új Diaeteticára, akkor is a káposztát emelték ki a könyvből. A paprikát hagyományok híján ki is hagyta Mátyus István (ekkor még nem nagyon használták), és a káposztát tette meg nemzeti étellé, amit a évszázadok óta az asztalra tesznek savanyítva is (a lap egy 1603-as étlapot említ tehénhússal és savanyított káposztával). Az igazi erejét a görögökig vezette vissza, hogy a káposzta hasznos a tervezett, hatalmas bulik előtt, a részegségre, és másnap is. Az egyetlen baj, hogy a gyengébb gyomrúak, pláne a tanulók és az ülő munkát végzők kevésbé edzettek a káposztával szemben. Puhányok, de ez nem csorbíthatja a dicsőségét.
Mátyus-tipp: Ha a vendégségekben sokat inni kedved van, és jól kívánsz vacsorálni, vacsora előtt egyél ecettel nyers káposztát amennyit akarsz. Minekutána jól vendégeskedtél, egyél akkor is néhány levél káposztát. Úgy lesz az állapotod, mintha semmit nem ettél vagy ittál volna. Ihatol amennyit tetszik.
Haszontalan lencse, semmirekellő bab
Az 1787-ben kiadott könyv nemcsak az akkori ismeretekkel és jó tanácsokkal látta az olvasókat, hanem visszanyúlt az ókorig és többek között Hérodotosztól idézett a görögök tapasztalatairól. Az Ó és Új Diaetetica nem feledkezett meg a hüvelyesekről, de nem volt sok jó szava a babhoz vagy éppen a lencséhez a nehezen emészthető tulajdonságaik miatt. Lehet, hogy ma kötelező a szilveszteri lencse, gyakran szerepel a salátákban vagy az indiai ételekben, de Mátyus emlékeztetett mindenkit, mikor még a lencsét száműzték a konyhákról. Hangsúlyozta, hogy milyen szakértelem is kell ahhoz, hogy a lencse igazi örömöt szerezzen.
Bár a főzőlevét a himlőnél régen hasznosnak találták, a bab talán még a lencsénél is rosszabb sorsra jutott. Egy ideig biztosan. Hérodotosz írásai alapján a bab Vénuszt idézte meg, a szüzességet fogadott papok Egyiptomban pedig rá sem nézhettek. Babtalan élet volt az övék. Bárcsak lett volna krumpli helyette, de Mátyus egzotikumként hivatkozott még a könyvében is a csodaételre, ami a lencsefélékkel ellentétben milyen jóságos.
Mátyus-tipp: a bab maximum annyit érdemel, hogy tartalmas egy hüvelyes. „De ez is csak bab, és a szájnak inkább szól, mint a gyomornak.”
Kiemelt kép: Found Image Holdings/Corbis via Getty Images
