Szórakozás

Az anyósom azt hazudta, hogy viszonyom van a sógorommal

Baj van egy családban, ha a biológiailag érett felnőtt gyerek akár 40 éves korában is a szülői házhoz lojális, nem a társához. Az erős és jól működő párkapcsolatban az anyós hazugságai maximum csak rosszindulatú tréfaként hatottak volna, de ahol meg lehet mérgezni két ember kapcsolatát, azt a területet a mérgező anya biztosan ki is fogja használni.

53 éves nő vagyok, két gyerekkel, jelenleg egyedülálló, amit az anyósomnak is köszönhetek. Amíg házasságban éltem, az anyósom telebeszélte a férjem fejét azzal, hogy viszonyomon van a testvérével. A férjem sajnos elhitte. Semmit nem bántam az életemben, csak azt az egyet, hogy akkor és ott nem ültettem az asztal köré a családot. Azóta elváltunk, és örülök, hogy nincsenek az életemben, egyikük sem.

Az olvasói levelet Móni nevű olvasónk küldte nekünk, aki úgy döntött, a mérgező anyósa nélkül éli az életét, akkor is, ha ez válással jár együtt.

Az anyósom nem engedi, hogy átmenjek hozzájuk
Az anyós ne tudjon átjönni papucsban, szól a mondás, és sokaknál tényleg igazak még a lemeredekebb anyós viccek is.

A lojalitás a fő probléma

Amikor új család születik, akkor az eredetiről le kell válni, és ki kell lépni abból a körből. Mindez nem jelenti azt, hogy onnantól fogva soha többé nem keressük egymást, hanem azt, hogy felnőttként, érett személyiségként állunk az eredeti családhoz, vendégségbe megyünk hozzájuk és őket vendégül látjuk az új család otthonában. A család lényeges eleme, hogy a generációk között határok húzódnak meg, ha ezeket a határokat átjárhatóvá tesszük, akkor hibásan fog működni. Ez a száraz tény része, ami a gyakorlatban úgy jelenik meg, hogy a szerepeinket nem találjuk, képtelenek leszünk kialakítani azt az intimitást és harmóniát, amire szükségünk van.

A felnőtt, érett személyiség attól az, hogy a felnőtt szerepeinket az eredeti családban is megtarthatjuk, megélhetjük. Ezzel együtt jár az is, hogy nem lógunk a felmenőinknél minden hétvégén, életformaszerűen. Amikor egy fiatal felnőtt elköltözik a szülői házból, örül, hogy megszabadul azoktól a kötelezettségektől, amiket terhesnek érez. Csakhogy az új párkapcsolattal, szerelemmel megszülethet egy új család is, egy új otthonnal, amikor a felnőtt szembesül azzal, hogy mindez felelősséggel is jár, feladatai vannak, új kötelezettségei.

A saját otthonról, családról való gondoskodás egy új elem a fiatal felnőttek életében, ennek van egy tanulási folyamata. A komoly kapcsolatban, házasságban a felek kifejezik az igényeiket egymás felé, belső normák születnek. 

A legtöbb házasságban, komoly kapcsolatban létezik házassági szerződés, akkor is, ha nincs kimondva. A rejtett szerződésekben lelhetők fel a problémák, ugyanis ha vannak olyan pontok, amiknek a részleteit nem tisztáztuk és sosem mondtuk ki, akkor az konfliktussá válhat, ami folyton vissza-visszatérhet. Ezek a konfliktusok később egy válás, szakítás után átkerülhetnek az új kapcsolatba is, és felbukkanhatnak mint megoldandó problémák. A szereposztás a házasságban tehát fontos és tisztázandó kérdés, pláne akkor, ha az eredeti családtól való leválás nem megy olyan könnyen.

Olvasónk esetében a mérgező anyósnak köszönhető a fő gond, annak, hogy a volt férj valamiért képtelen volt érzelmileg leválni a szülőről és helyén kezelni a témát. Értelemszerűen felnőtt viselkedés lett volna megkérdezni mindenkit a vádról, és az is jó megoldás lehetett volna, ha az anyóst szembesíti olvasónk mindazzal, amit tesz. A házasságban a lojalitásnál akadtak főleg gondok, hiszen a férj inkább elhitte a hazugságokat az anyjának, mint hogy az élete társával megbeszélje és a testvérével is rendezze a kérdést.

A fő kérdés tehát nem is az, hogy az anyós hogyan lehetett ilyen gonosz, hanem az, hogy hogyan jutott a két ember odáig, hogy ilyen hibásan működtessék a házasságukat. Hol kezdődtek a bajok és vajon hogyan lehetett volna másképp csinálni? Amennyiben ezekre a kérdésekre megkeressük önmagunkban a választ, talán az is elérhető lesz, hogy a következő házasságokban, komoly kapcsolatokban a korábbi gondok már ne legyenek azok, és fel se merüljenek. Ehhez önismeretre van szükség, és ha nem megy egyedül, terapeuta segíthet ebben.

Ez meg micsoda?

Az Így jártam a 24.hu párkapcsolati blogja, ahol megoszthatod a saját tapasztalatod, elküldheted a véleményed mások történeteivel kapcsolatban, és leírhatod, te hogyan jártál hasonló helyzetben. A leveleket az igyjartam@24.hu email címre várjuk, aggódnod pedig nem kell: a nevedet mindenképpen megváltoztatjuk.

A sorozatunk többi cikkét ide kattintva olvashatod el.

Kiemelt kép: Besenyei Violetta

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik