Foci

Lehet ezt jól is csinálni, íme néhány kiváló igazolás az NB I-ben

Mióta a magyar labdarúgásba ömlik a pénz, az emberek még inkább ki vannak élezve arra, hogy a rosszul elsült igazolások miatt szidják a csapatokat. A magyar klubok eddig is inkább az “ingyen hozni, drágán eladni” elv szerint próbáltak működni, idén is zömmel ez volt jellemző. Akad két kivétel, sőt néhány egészen nagy fogás is, amikor megnéztük, kik voltak a nyár legjobb igazolásai.

Semmiből jött csodakapus és megbízható hátvédek

Az InStat, egy futballstatisztikai rendszer, amely mérkőzésenként megad egy játékosindexet. Egy ideje hazánkban is elérhetők ennek a rendszernek az adatai, amelyekből az derül ki, hogy bizony Marcel Heister volt az NB I legjobbja: átlagosan 257-es InStat indexszel szerezve. Érdekesség, hogy a top 10 játékosból 7 a Fradi játékosa és Heister mellett Otigba Kenneth is ide tartozik a maga 248-as átlagával. Rajtuk kívül az Újpest húzott nagyot, szintén a szintén hátvéd Kire Risztevszki szerződtetésével.

instatsport.com

Azt már szőr mentén érintettük, hogy a Kisvárda rengeteg ukrán és brazil játékost szerződtetett, akik nem ütik meg még az NB I nívóját sem. Arról azonban nem tettünk említést, hogy a beáramló légiósok közül Felipe Ventura egészen bevált. A Várda kapusa úgy kapott 11 gólt az első négy találkozóján, hogy kifejezetten jól védett. Rögtön az első bajnokiján Anel Hadzic fejesét tolta léc fölé, ráadásul ezen a találkozón egy tizenegyest is védett.

Hasonlóan járt a Ferencváros is, amely a negyedik  fordulóban 2-0-ra verte az abszolút újoncot. Hogy miért nem sikerült nagyobb különbséggel? Az ehhez hasonló védések miatt:

Nem nyűgözött le ősszel senkit a Kisvárda és megérdemelten áll kieső helyen, de nem lennénk meglepve, ha Felipe versenyben lenne év végén is a legjobb kapusnak járó díjért.

Minőség “bagóért”

Az iménti Felipe-védés épp annak az Ivan Petrjaknak volt a fejese, aki maga is parádés őszt produkált. A Sahtar Donyecktől kölcsönvett támadó 21 mérkőzésen volt kezdő, Thomas Doll és Szerhij Rebrov is alapemberként számított rá. Az ukrán támadó az első nyolc NB I-es bajnokiján négy gólt lőtt és kiosztott négy gólpasszt is, a Vidi elleni záró fordulóban pedig olyan szenzációs megoldással szerzett gólt, amilyet idehaza ritkán látni.

Szintén nagy húzás volt a Fraditól a Balmazújvárossal kieső Sigér Dávid szerződtetése is. A már 27 esztendős középpályásra sokan legyintettek, valószínűbb volt, hogy csak csereként jut majd szóhoz, de már Thomas Doll is a kezdőbe tette.

A Fradi új csillaga kis híján áldozatul esett a magyar futball rossz kiválasztási rendszerének
Miként lehetséges, hogy hét évnyi alacsonyabb osztályú futball után derült ki, hogy Sigér Dávid Magyarország kirakatcsapatának szintjét is megüti? Interjú.

Nem is okozott csalódást, Rebrovnál is főszerepet kapott a középpályán, összesen 14 mérkőzésen jutott szóhoz. Eddig egyetlen gólja van a Fradi játékosaként, az viszont bődületesen nagyra sikerült. Persze tegyük hozzá, az ő feladata nem is a gólszerzés, hanem a labdaszerzés és a támadások indítása.

Ahogyan Petrjak esetében jól járt a Fradi, ugyanolyan jó húzásnak bizonyult Georgi Beridze kölcsönvétele is. A georgiai szélső támadó bejelentésekor csak annyit lehetett tudni, hogy a Genttől igazolt futballista hazája egyik legnagyobb tehetségeként van számon tartva. Lassan derülhetett csak ki számunkra, hogy miért, eleinte inkább csak csere volt, ám október 20-án a Diósgyőr ellen már duplázni tudott és beindult a szekér. Beridze remekül cselez, gyors, agilis és végig zakatol a meccseken.

Az idény egyik legnagyobb fogása viszont egy másik Georgi volt, nevezetesen Milanov a Vidinél. A CSZKA-nál több idényt lehúzó támadó különösen a nemzetközi mérkőzéseken játszott kimagaslóan jól, ám Danko Lazovics kiválása után nagyon nagy szükség volt olyan játékosokra, akik minőségi különbséget jelentenek és a bolgár szélső ilyennek bizonyult. Rotációval együtt is 20 meccsen jutott szóhoz, cselei és megoldásai életveszélyesek, tavasszal kulcsembere lehet a Vidinek.

És aki minden pénzt megért

Magyarországon nagyon ritka, hogy komoly összeget fizessen bármelyik klub is egy játékosért, inkább a kölcsönvétel és az ingyen szerződtetett játékosok jellemzők. Ezért is van különös jelentősége annak, amikor valakiért pénzt ad egy csapat – különösen, ha tetemes összegről van szó. Nyáron két ilyen játékos váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Herczeg András nem kockáztatott nagyot , amikor visszahozta végleg Debrecenbe Bódi Ádámot a Viditől. A középpályás abszolút vezére volt a dobogós DVSC-nek, ráadásul 5 gól és 6 assziszt fűződött a nevéhez ősszel. Gyakorlatilag újra felépítette magát, miután a Vidiben befürdött és az NB I meghatározó játékosa lett újra. Emellett egy kuriózummal is szolgált: a Paksnak szögletből tekert gólt.

Szintén nem zsákbamacskát vett a Fradi, amikor a gólkirály Davide Lanzafamét szerződtették a Honvédtól. Ha hinni lehet a transfermarkt.de portálnak, akkor 700 ezer eurót kértek a kispestiek az olaszért, aki 17 bajnokin 8 gólig jutott, de 5 gólpassza is van. Ahogy mondják, egy csatárt a góljai minősítenek, Lanzafame pedig vezeti a góllövő listát az őszt követően. Lábbal és fejjel is magabiztos, minden hájjal megkent rutinos róka, aki óriási segítség az FTC-nek.

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik