Foci

Játékosok, akik már a telet sem érték meg az NB I-ben

Korábban a témában:

A magyar bajnokság nem tartozik a világ legerősebb ligái közé, ám itt is számos olyan futballista fordul meg, akinek tudása még az NB I-ét sem éri el. Több olyan játékos is szerepet kapott az élvonalban az ősszel, aki komoly bajnokságot is megjárt, mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Összeszedtünk néhány csalódást keltő játékost.

Nagy remények, kis eredmények

Nyáron mindenki értésére adta a Ferencváros és a Vidi, hogy ráfekszik az európai kupaszereplésre. Mindkét klub csatárt keresett, a Fradi bezsákolta Davide Lanzafamét a Honvédtól, valamint az izlandi Kjartan Finnbogasont. A skandináv csatár azonban minden várakozást alulmúlt. Kilenc mérkőzés szerepelt, egyszer sem rúgott gólt, társait is csak egyszer szolgálta ki és aki látta az FTC idei Európa Liga-selejtezőit, az tudja, hogy az izlandi nem sok vizet zavart a Maccabi Tel Aviv ellen. Egyedüli említésre méltó eredménye az NB III-as Sárvárnak lőtt mesterhármasa a Magyar Kupában, ami nem sok.

Megtört a jég, gólt lőtt a Fradi csatára
Rögtön mesterhármast lőtt az izlandi támadó a Magyar Kupa 7. fordulójában.

Érdemes megemlítenünk Matías Rodríguezt is a balul sikerült igazolások között. Ha nem cseng a csaknem 400 ezer euróért igazolt argentin támadó neve, az azért lehet, mert az élvonalban négy meccsen sikerült 55 játékpercet összekaparnia, ezen kívül egy meccset végigjátszott a kupában.

Nem járt sokkal jobban a MOL Vidi FC sem, amely nem sajnált 2 millió eurót sem azért az Armin Hodzicért, hogy aztán 22 tétmérkőzésen 4 gólt szerezzen, ráadásul főleg csereként beállva. Talán annyi szól a védelmében, hogy a szezon vége felé már egészen jól tudott beszállni a meccsekbe, sőt a Fradi elleni rangadón kezdett, gólt is lőtt. Ettől függetlenül többet vár az ember egy kétmilliós csatártól –talán tavasszal jobban megszokja a magyar bajnokság speciális stílusát.

Érdemes megemlíteni azokat a játékosokat is, akik magyarok ugyan, de egyelőre rejtély, minek kellettek a Vidinek:

  • Hangya Szilveszter (8 tétmeccsen 332 perc),
  • Sós Bence (5 tétmeccsen 109 perc),
  • Berecz Zsombor (12 tétmeccsen 393 perc).

A telet sem érték meg

Az idén zsákszámra akadtak játékosok, akiknek idő előtt megköszönték a munkát a magyar csapatok. A Puskás Akadémia például az ecuadori Nacionaltól kölcsönvette Bryan de Jesúst, majd szinte napra pontosan két hónappal később haza is küldte a csatárt. Három bajnokin lépett pályára, egyedül arról maradt emlékezetes, hogy a gólja után tört ki tömegverekedés a felcsúti játékosok és a Vidi futballistái között.

Puskás-Vidi: Ami a lefújás után történt, az nem fér bele
Elszabadultak az indulatok a szombati bajnoki után.

Aztán ott van a dán Emil Lyng, aki az első két fordulót követően a kispadra sem ülhetett már le, pedig a sereghajtó Haladás játékosáról beszélünk. A szombathelyiek már megváltak tőle, nem alkotott maradandót. A legemlékezetesebb fiaskó Anton Sinderé, a Kisvárda ukrán játékosa csaknem felfalta a játékvezetőt a Ferencváros elleni bajnokin, ezután a klubja megbüntette, az MLSZ 4 hónapra eltiltotta és a történet vége az lett, hogy 2 mérkőzés és egy piros lap után szerződést bontottak vele.

Nem volt ekkora betli Ezequiel Calvente a Debrecennek, de egy La Ligát és Bundesligát is megjárt középpályástól többet vártunk, mint négy meccs és egy gól.

További peches igazolások

Végezetül néhány olyan újonc, akiknek még lehet visszaút, de eddig nem biztató a helyzetük. A csatárprobléma az élvonal minden csapatára jellemző, a diósgyőri Branko Mihajlovics 14 bajnokin mindössze két gólt hozott össze, ráadásul az utolsó fordulóban a Paks ellen egy tizenegyest is elbaltázott.

Mit mondjon akkor a Haladás, aki a rutinos Priskin Tamást szerezte meg többek közt, de csak egy 14/4-es mutatót hozott össze a csapatának? Ha pedig nem a magyarokat vesszük, még nagyobb a baj a Halinál: Ofosu Reagy 8 bajnokin nem talált be, Jurij Habovdának pedig egyetlen gólja van 16 meccsen.

Egy ilyen gyűjteményből nem maradhat ki a kisvárdai különítmény sem, a liga újonca egy rakás brazil és ukrán futballistát hozott az élvonalba. Jóformán az összes idei igazolást föl lehetne sorolni, de koncentráljunk a csatárokra, akik a következő számokat produkálták:

  • Sassá 16 meccs/2 gól,
  • Artem Milevskij 8 meccs/0 gól,
  • Lucas 17 meccs/2 gól,
  • Sergiu Negrut 8 meccs/0 gól.

Ha már csatárok: André Alves alig játszott korábbi NB I-es gólkirályhoz képest, három meccsen nem lőtt gólt a Mezőkövesdben. Egyelőre a PSG-t és Liverpoolt megjárt David N’Gog sem váltotta meg a világot a Budapest Honvédban. A kispesti pályafutása során eddig két gólja akad, de a kezdőbe is csak elvétve került be. Az ő tavasza biztosan beszédtéma lesz majd.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Swiss currency, franc
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.