A klímakatasztrófa valami olyasmi egyesek fejében, mint egy sci-fi, a Sharknado soron következő epizódja, jön majd egy hős és megmenti a világot! Oké, vannak a környezeti katasztrófák, de sosem velünk történik a baj, talán nem is igaz az egész, puszta rémisztgetés. De mi nem dőlünk be ezeknek, ugyanúgy pazarlunk és leszarunk mindent.
Persze ide majd ne jöjjenek azokból az övezetekből a menekültek, ahol már nincs víz, nincs élhető terület, az az ő dolguk, intézzék el magukkal, magukban, ahogyan tudják, semmi közünk hozzájuk. A jóslatok nevetségesnek tűnnek, rá sem kattintunk! Unalmas a sok huhogás, dőlnek hátra, és élvezik a chipes zacskók ropogását az agyonfűtött lakásban. Nem, nem jön semmiféle szuperhős, és a világ elpusztul.
Pedig egy nemrég napvilágot látott nemzetközi kutatás szerint másfél Celsius-fokban lehetne korlátozni a globális felmelegedés mértékét, és nem is kellene olyan nagyon súlyos dolgokról lemondanunk, inkább csak egyszerűbb, kisebb változásokat bevezetni az életünkben. Persze kinek mi a súlyos, a tudósok szerint mind a lakosság, mind a cégek részéről szükség lenne lemondásokra is, de ezek is véghez vihetők szerintem – csökkenteni a vörös húsok mennyiségét, figyelni az új épületeknél és járműveknél az energiatakarékosságra, ilyesmikre.
De nagy hangsúly van azon az üzeneten, hogy kicsi lépésekkel is sokat tehetünk. Ilyen kicsi – de messzire ható – változás lenne például az is, aminek az ügyében most tartózkodtak a szavazástól fideszes képviselőink. Az egyszer használatos műanyag zacskók és egyéb tárgyak (szívószálak, fülpiszkálók, stb) kérdéséről van szó.
Az EP-s tervezet szerint ezen tárgyak gyártása 2021-től már csak fenntartható anyagokból engedélyezett. Az Európai Parlament persze a Fidesz nélkül is megszavazta a tiltást, ez volt az egyetlen logikus lépés. Mégis, mi oka lehet a tartózkodásnak, ami ugye náluk – ahogy a Sargentini-jelentés kapcsán kiderült – nemet jelent?
Jelenthet cinizmust.
Mit nekünk jövő? Mit érdekel minket a fenntarthatóság? Szó szerint is: utánunk a vízözön. Ahogy lezüllesztjük az oktatást, az egészségügyet, ahogy csak a saját kasszánkba söprünk be mindent, úgy teszünk a környezeti ártalmakra is. Mi és a családjaink remekül vannak, köszönjük, a többi nem érdekel.
Vagy inkább tudatlanságról lenne szó?
Vagy nem jutott el hozzájuk a hír, hogy már Trump sem gondolja, hogy a klímaváltozás hoax? Persze Amerika feje most is furán beszél, mert oké, van változás, de az nem az ember műve, legalábbis ő nem hiszi, és különben is, miért szűnne meg milliónyi munkahely ilyen baromság miatt? (Majd megszűnik az egész emberiség, az nyilván sokkal jobb lesz – legalábbis akkor már nem lesz gond semmivel.)
Carpe diem, persze, minden menjen ugyanígy tovább, Trump optimista, majd a végén úgyis minden visszaváltozik. De a tudatlanság ellen szól az a tény, hogy a kormány már korábban előállt egy ugyanilyen javaslattal. Mi történt szeptember közepe óta? Közben valamelyik baráti cég belement a zacskó- vagy fülpiszkálóbizniszbe és nincs kedve mással foglalkozni? Megszerették a szívószálat, ami több ezer állat pusztulását okozza a tengereken? Nem, nem hiszem, hogy ezekben van a megoldás kulcsa. Talán a magasabb termékdíjból bejövő pluszpénz lenne vonzó? Szóval romboljátok csak nyugodtan a környezetet, csak fizessetek, mi legalább gazdagon pusztulunk el!
Nekünk Paks 2 kell, nem az újrahasznosuló energia! Miközben irtózatos problémát jelent országszerte a fűtés (a Magyar Narancs két évvel ezelőtti riportja még ma is aktuális), és szegény ember azzal tüzel, amivel tud, mérhetetlen károkat okozva ezzel a saját egészségének és a környezetének, addig ez ügyben például a kormányüzenet csak annyi, aki szegény, okosabban fűtsön. Mérhetetlen cinizmus.
És míg elment közel 19 milliárd forint kormánypropagandára négy hónap alatt, az senkiben fel nem merül, hogy egy környezettudatos kampányba is lehetne ölni legalább valamennyit. Vagy mobilházakra a hajléktalanoknak. Vagy bárminek, ami nem a NER magánzsebeibe csorog. De ugye a környezetünk ügye nem az, amit zsebbe el lehet intézni. Együtt pusztul majd mindenki. Mert az árvizet, tűzvészt nem lehet lefizetni. És ez esetben nem lesz tanulópénz.
Kiemelt kép: Antonie Lorgnier / ONLYWORLD.NET / AFP