Sport

Hosszú öt olimpiai bajnokot utasított maga mögé

Hosszú Katinka 100 vegyesen és 200 pillangón is győzött az úszók eindhoveni rövidpályás Világkupa-versenyén. 100 vegyesen nagyon nívós mezőny jött össze a döntőben,

hiszen Hosszú mellett még öt másik olimpiai bajnok állt rajtkőre: a svéd Sarah Sjöström, az ausztrál Emily Seebohm, az amerikai Kathleen Baker és Melanie Margalis, valamint a holland Femke Heemskerk.

25 méternél még Sjöström vezett, aztán féltávnál Hosszú élre állt, és innen már nem is adta át a vezetést másnak, nagyjából fél testhosszal győzött, 57.44 másodperces idővel.

200 pillangón rajta kívül még két magyar, Kapás Boglárka és Jakabos Zsuzsanna is rajthoz állt, de sokáig úgy tűnt, a kínai Csang Jü-fejt nem lehet megszorítani. Csang féltávnál még a világcsúcsrészidőn belül járt, Hosszú pedig egy testhosszal volt mögötte.

Innen zárkózott fel hatalmas erőket mozgósítva, és az utolsó fordulónál egészen fantasztikusan sikerült a kidelfinezés, így a nagy hajrá győzelmet eredményezett, ráadásul egész jó idővel (2:02.87 perc). Hosszú ezzel frappánsan üzent a korábbi szövetségi kapitánynak, Hargitay Andrásnak, aki a minap azt nyilatkozta, közepes időkkel rendelkezik idén az úszónő.

„Hosszú Katinka időeredményei meglehetősen közepesek”
A korábbi szövetségi kapitány szerint hellyel-közzel jó úton jár a magyar klasszis.

Jakabos negyedik, (2:06.59), Kapás ötödik lett (2:10.38). Hosszú két futamgyőzelmét itt nézhetik meg.

A férfiaknál 100 méter pillangón Cseh László negyedik (51.37 mp), Dudás Dániel 400 méter gyors ugyancsak negyedik (3:44.02), míg 200 méter háton Verrasztó Dávid hatodik (1:56.50) lett.

Férfi 100 méter vegyesen az orosz Vlagyimir Morozov 50.26-os világcsúccsal nyert, önmaga két évvel ezelőtti rekordján faragott négy századot.

A nőknél a kínai Vang Csiencse-ha junior világcsúccsal győzött 400 méter gyorson. A 16 éves versenyző 3:54.63 perces idővel csapott célba, közel négy és fél másodpercet faragott honfitársa, Li Ping-csie tavaly novemberben úszott 3:59.14-es idején, és alig marad el a spanyol Mireia García Belmonte 3:54.52 felnőtt világrekordjától.

A hollandiai viadal szombaton és a vasárnap folytatódik, majd jövő héten Budapesten a Duna Arénában versenyez a mezőny.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik