Mobil

A kínaiak megint mindenkit lepipáltak mobilok terén

A frissen bemutatott Kirin 980 nem csak hogy a Huawei eddigi legerősebb chipje, de még a konkurens Qualcomm csúcsprocesszorának teljesítményét is túlszárnyalja. Idén már jöhetnek is az első olyan csúcsmobilok, amikben az új hardver dolgozik.

A Huawei a berlini IFA szakkiállításon mutatta be legújabb chipkészletét, a Kirin 980-at, amivel azt ígérik, hogy lenyomják a jelenlegi csúcsnak számító Qualcomm Snapdragon 845 lapkát, ami szinte minden androidos csúcsmobil lelkét jelenti. Nem véletlen tehát, hogy a bemutatón végig a konkurens chiphez hasonlították a hardvert.

A sencseniek elnöke, Richard Yu büszkén azzal kezdte bemutatóját, hogy a Kirin 980 az első olyan processzor, aminek a nyolcmagos konfigurációjában két szupergyors Cortex-A76-os (2,6 GHz) és két gyors Cortex-A76-os alapú (1,92 GHz), valamint négy Cortex-A55-ös mag (1,8 GHz) található, melyek

75 százalékkal erősebbek és 58 százalékkal hatékonyabbak,

mint a tavaly bemutatott Kirin 970-ben található változatok.

Fotó: 24.hu/ Dömös Zsuzsanna

Ennek köszönhetően a chip egy négyzetcentiméterén 6,9 milliárd tranzisztor sűrűsödik össze – az előző generációs chipben ez a szám még “csak” 5,5 millió volt. A processzor feladatainak rugalmas elosztását egy újfajta alrendszerre bízták, így a processzor más-más magokkal végezteti el az azonnali, megterhelő feladatokat és folyamatosan elvégzendő, mindennapi tevékenységeket.

De mit jelentenek ezek a számok az átlagfelhasználóknak?

  • Gyorsabban induló az appokat,
  • szebb mobilfotókat ugyanolyan szenzorok és kamerák mellett,
  • magasabb fps-sel futó játékokat.

OKOSABB LAPKA, JOBB FOTÓK

Egyben ez a vállalat első olyan mobil AI-platformja is, amely két neurális feldolgozóegységet (NPU) használ, ennek köszönhetően a chip nagyobb feldolgozóerőre képes és fejlettebb az intelligenciája is.

A Kirin 980 percenként 4500 képet ismer fel,

ami 120 százalékos növekedést jelent elődjéhez, a Kirin 970-hez képest.

A Huawei saját negyedik generációs képfeldolgozó processzorát (ISP) is integrálta a chipbe, ami 46 százalékkal jobb adatátvitelt biztosít elődjénél, illetve minden eddiginél hatékonyabban támogatja a többkamerás konfigurációkat.

Az új HDR színreprodukciós technológiának és a Multi-pass zajcsökkentő megoldásoknak köszönhetően láthatóvá válnak a kép legfinomabb részletei, akár alacsony fényviszonyok között is.

Fotó: 24.hu / Dömös Zsuzsanna

A sencseniek képfeldolgozója 97,4 százalékos pontossággal képes felismerni a kamera előtt mozgó tárgyakat, így a felhasználók könnyedén készíthetnek fényképet mozgásban lévő pillanatokról is, illetve a rendszer 33 százalékkal kisebb késleltetéssel tud videókat készíteni, mint korábban.

Mobiljátékoknál is észrevehetően javul a minőség, a Huawei szerint a játékok esetében a Kirin 980 tesztjeik 22 százalékkal több fps-t produkált, mint a Snapdragon chipje, ráadásul mindeközben 32 százalékkal kevesebb energiát fogyasztott.

A tervek szerint a Huawei még idén piacra dobja az első olyan Huawei és Honor készülékeket, amibe már a Kirin 980 kerül.

Fotó: 24.hu/Dömös Zsuzsanna

IFA 2018:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik