Kultúra

Kevin Spacey-nek annyi, de a társainak sem lesz egyszerű visszatérni Hollywoodba

Kevin Spacey-nek nagy valószínűséggel annyi. Nézhet más foglalkozás után, vagy felélheti az amúgy tisztességes tartalékait, amit az utóbbi években főleg a Kártyavár című sorozatnak köszönhetően gyűjtött. Legutóbbi (utolsó?) filmje, a Billionaire Boys Club nevetségesen alacsony, 126 dolláros (kb. 35 ezer forint) nappal nyitott, és a hétvégén sem érte el az ezer dolláros lélektani határt (szép társasághoz csatlakozott a film), 618 dollárnál (173 ezer forint) megállt, ami a 15 millió dolláros (~4,2 milliárd forint) költségvetéshez képest óriási bukta. Spacey a karrierjének végét októberi botrányának köszönheti, mikor egykori kollégája elárulta, hogy a színész 14 éves korában szexuálisan molesztálta. A #MeToo mozgalmat Harvey Weinstein hulláma indította el, de nem ő volt az egyetlen, aki elfelejtheti Hollywoodot. Megnéztük, hogy a szexuális zaklatásos történetek után majdnem egy évvel hogyan alakult a vádlottak élete, és hogy teljesíthetett Spacey filmje ennyire rosszul.

Hollywoodot térdre kényszerítette a zaklatási botrány, és a magyar színészvilág is kezd felébredni
Idővonalon szedtük össze a legfontosabb eseményeket, mivel lassan követhetetlen hogyan jutottunk el Harvey Weinsteintől és Marton Lászlótól Kevin Spacey-ig vagy éppen Kerényi Miklós Gáborig és Dustin Hoffmanig.

Kevin Spacey majdnem nagyobbat bukott, mint Weinstein

Mi történt? Harvey Weinstein után szinte egyből fény derült Kevin Spacey múltjára. 2017. október 30-án az új Star Trek sorozat szereplője, a most 46 éves Anthony Rapp adott egy interjút a Buzzfeednek, amiben elmondta, hogy 14 éves korában zaklatta az akkor 27 éves Spacey. A színész azzal védekezett, hogy nem emlékszik az esetre, sajnálja, és amúgy meleg. Mindezek után több mint egy húsz lehetséges áldozat vallott Kevin Spacey ellen, aki állítólag rendszeresen megmérgezte a forgatások hangulatát, nehéz volt vele dolgozni.

Mi lett a következmény? A Netflix azonnal reagált, felfüggesztette a Kártyavár új évadának forgatását, majd hamarosan bejelentették, hogy a kulcsszereplőt alakító Spacey-től el is köszönnek. Ráadásul a Gore Vidal amerikai íróról szóló Gore című életrajzi filmet sem mutatják be a színésszel, mellyel a streaming szolgáltató 39 millió dolláros (~11 milliárd forint) veszteséget vállalt. Ridley Scott meg egyszerűen kiradírozta Spaceyt A világ összes pénzéből, és az Oscar-díjas Christopher Plummerrel helyettesítették. A legutolsó filmjét, a Billionaire Boys Clubot végül bemutatták, de minek, ha nem is reklámozták, és csak pár moziban (tizenegy amerikai terem adta) vetítették? A filmet már júliusban DVD-n kiadták, így másfél millió dolláros hasznot hozott, ami jól hangzik a 618 dolláros bevétel mellett, de még mindig ciki a 15 milliós büdzséhez képest.

A szexuális zaklatás minden formáját elítéljük, és támogatjuk az áldozatokat. Ugyanakkor egy nehéz döntést hoztunk meg, hogy bemutatjuk a filmet. Hisszük, hogy meg kell adjuk a lehetőséget a többi szereplőnek, és annak a több száz embernek, akik a stábban dolgoztak, hogy lássák a kész produkciót, és az elérjen a közönséghez.

nyilatkozta a stáb egyik tagja a bemutató előtt.

Bár leadta egy-két amerikai mozi a filmet, jól eldugták a közönség elől a produkciót. A plakátról letörölték Spaceyt, és volt olyan kritika, ami a Los Angeles-i  Wall Street farkasának beillő történetben azt rótta fel, hogy a színész azért is ijesztő, mert kiderült, hogy a manipulatív, egoista karaktere közelebb áll a valósághoz, mint azt gondolnánk. Spaceyt semmiképpen sem kell sajnálni, a két fiatalabb kollégáját viszont annál inkább: Taron Egerton a Kingsmanben tűnt fel (legutóbb Magyarországon forgatta a Robin Hoodot), és egész biztos jót tett volna a karrierjének egy olyan film, aminek van sajtója, és foglalkoznak vele a kritikusok. A másik főszereplő, Ansel Elgort megismerhette Spaceyt a Baby Driverben, viszont nem ebből a produkcióból fogunk rá emlékezni, az tuti.

Csőd vagy milliárdos nyugdíjas évek? Valahol a kettő között, de persze pontos számlakivonattal nem fogunk tudni szolgálni. Az, hogy a Billionaire Boys Club felsült, nem fogja földhöz vágni Spaceyt, elsősorban hosszútávon lehetnek gondjai, amikor tényleg nem fogják alkalmazni. A színészt 12 millió dollárral (~3,4 milliárd forint) a Forbes a negyedik legjobban fizetett tévés színésznek lőtte be 2017-ben. Ebben főleg a Kártyavár gázsija játszott közre, Spacey részenként 500 ezer dollárt (~140 millió forint) kapott, de a produceri kreditért még több járhatott, így legalább 6,5 millió dollártól (~1,9 milliárd forint) esett el a tavalyi botrány után. Szintén a Forbes találgatott Spacey gazdasági helyzetéről, miszerint valószínű, hogy a nem vele forgott hatodik évadért is kapott előre pár milliót, amit zsebre tehetett.

A színészi pályája mellett Kevin Spacey alapítványa szintén becsukhatta az ajtót. Fiatal, feltörekvő színészeket segített, de február végén megszűnt a szervezet, ahogy az online tanári állásának szintén lőttek a százezer dolláros fizetéssel együtt, aminek a 30 százalékától búcsúzhatott el.

Fotó: Netflix

Harvey Weinsteint szépen lassan elfelejtjük

Mi történt? Párhuzamosan a New York Timesszal Woody Allen fia, Ronan Farrow is dolgozott az egyik legbefolyásosabb amerikai producer le- és megbuktatásán. Harvey Weinsteint Rose McGowan és az azóta szintén zaklatási botrányba keveredett Asia Argento színésznő nemi erőszakkal vádolta. De itt nem állt meg a sztori, több tucat nő írta ki magából a producerrel való tapasztalatát, illetve elindult a szexuális zaklatások elleni harc jelképe, a #MeToo-mozgalom. A Twitterrel az élen az összes közösségi oldal hirdette, hogy többé nem kell eltitkolni az ehhez hasonló eseteket. Weinstein ellen mindeközben rengeteg híresség szólalt fel, többek között Gwyneth Paltrow és a Trónok harca Cersei-je, Lena Headey is elmondta, hogyan kezdett ki velük a producer.

Harvey Weinstein
Fotó: Louis Lanzano/Bloomberg / Getty Images
Ha nincs Woody Allen molesztási ügye, talán Hollywood legnagyobb botránya is elmarad
Nem véletlen, hogy éppen Woody Allen fia robbantotta ki a filmes szakma legnagyobb botrányát. A rendező hétéves lányát molesztálta, mégsem kapott kellemetlen kérdéseket, Weinstein viszont kitaszította Hollywood.

Mi lett a következmény? Weinsteint szinte azonnal kirúgta az igazgatótanács a saját produkciós cégéből. A producer ellen vádat emeltek, feladta magát, végül egymillió dolláros óvadék ellenében szabadlábon védekezhet. Mindenki elfordult tőle, a szakma már nem látja szívesen: egykor az Oscar-gála egyik főszereplője volt, de ma már a lábát se teheti a vörös szőnyegre.

Csőd vagy milliárdos nyugdíjas évek? Szinte biztos, hogy az utóbbi. Weinstein nem egy filmmel robbant be, nem dolgozott évekig Zs-kategóriás filmekben színészként, hogy aztán felfedezzék, és milliós gázsit kapjon (a testvérével mégsem a leggazdagabbak Hollywoodban, ennek okairól a Forbes hosszabban is írt). A másik oldalról figyelte és táncoltatta Hollywoodot, ő szakította nagy pénzt. A vagyona nagyságáról megoszlanak a cikkek, de mindenképpen sok százmillió dollárban kell gondolkodni. Weinstein Oscart is nyert a Szerelmes Shakespeare-rel, és a cége olyan filmeken dolgozott, mint A király beszéde, a botrány viszont az üzlete végét jelentette. A cég kénytelen volt csődeljárást kezdeményezni, miután a producer ellen vádat emeltek és egy lehetséges befektetőcsoport megszakította a vállalattal a tárgyalásokat. Végül csak sikerült a Weinstein Co-t valakire rásózni.

A másik nehezítő körülmény Weinstein pénztárcáját nézve, hogy felesége, Georgina Chapman elhagyta, a válás pedig sok millió dollárjába kerülhet. A rengeteg ingatlan viszont megakadályozza, hogy a producer valaha is anyagi gondokkal küzdjön. Miután kiderült, hogy Weinstein évtizedekig molesztálta a kolléganőit, eladta egyik házát 1,65 millió dollárért (~462 millió forint), de ezen kívül a volt házaspár tulajdonában állt két óceánparti ingatlan Connecticutban, egyenként majdnem tízmillió dollár értékben.

Harvey Weinstein és Georgina Chapman
Fotó: Earl Gibson III/Getty Images

Akik megúszták

A #MeToo nem egy, és nem két színészt rántott magával, de néhányukról már megfeledkeztünk. Dustin Hoffman már túl van a nyolcvanon, és egyébként sem nagyon dolgozik, és James Toback rendező sem akkora sztár, hogy olyan magasról zuhanjon le, mint Spacey vagy Weinstein. Tobacket egyébként összesen öten jelentették fel, de idén áprilisban a Los Angeles-i ügyészség végül nem emelt vádat ellene, mivel négy esetben már elévült a bűncselekmény, az ötödik esetben pedig a felperes nem jelent meg a bíróság előtt. A további, zaklatással gyanúsított színész vagy egyéb filmes neve pedig még kevésbé közismert.

De a legnagyobb kérdőjel mégis Woody Allen mellett áll, akiről pár évente megemlékezik a sajtó, hogy egykor nevelt lánya molesztálásával vádolták. Az egész történetnek dupla csavart ad, hogy a rendező fia, Ronan Farrow hozta le a Weinstein-sztorit, és többször élesen szólalt meg apja múltjáról.

Neked melyik a kedvenc Woody Allen-filmed? Mielőtt válaszolnál, tudnod kell, hogy amikor 7 éves voltam Woody Allen megfogta a kezem, és felvitt egy sötét, gardróbszerű padlásra a második emeleten. Azt mondta, hogy feküdjek a hasamra, és játsszak a bátyám elektromos vonataival. Aztán szexuálisan zaklatott.

– írta a rendező nevelt lánya, Dylan Farrow 2014-ben egy nyílt levélben.

Fotó: Anthony Harvey/FilmMagic/GettyImages
Woody Allen karrierje véget érhet. De hogyhogy épp most?
Egy 25 éve közismert molesztálási vád temetheti maga alá a rendezőt.

A #MeToo évében Woody Allen ismét előkerült, sokan elhatárolódtak tőle, vállalták, hogy nem dolgoznak vele a jövőben. Készülő filmjében több fiatal színész mondott le a gázsijáról, köztük az Oscarra is jelölt Timothée Chalamet. Bár mi is úgy cikkeztünk Allenről, hogy eljött az idő, mikor elköszönhet Hollywoodról, de mintha ismét a feledés homályába merülne az érintettsége és zaklatásos ügye. Könnyen elképzelhető, hogy Woody Allen a jövőben is hozza a filmjeit a stílusával együtt, és nem megy tönkre a #MeToo-ban. Elvitték helyette mások a balhét.

Kiemelt kép: Daniel Zuchnik/WireImage/GettyImages

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik