2038-ban járunk, az általunk a lepusztultságáról híres amerikai Detroit pedig a másodvirágzását éli az új technológia forradalomnak köszönhetően. A Detroit: Become Human videojáték egy olyan világot mutat be, ami húsz év múlva simán lehet a saját jövőnk: az androidok már mindennapos eszközök, ott vannak a háztartásban, a gyárakban, az ügyfélszolgálatokon, a recepciókon, lényegében mindenhol.
A létezésük pörgeti a gazdaságot, ugyanakkor feszültséget szülnek a társadalmon belül, hiszen minél több az intelligens robot, az embereknek úgy fogy a munkája. És ha ez még nem lenne elég, feltűnnek a deviánsok, az öntudatra ébredt androidok, akik nem akarnak csupán az emberek rabszolgáiként funkcionálni. Ebben a szituációban vesszük át három gép irányítását, és nemcsak Marcus, Kara és Connor sorsa függ a döntéseinktől, de az is, hogy milyen jövő vár az emberiségre és az androidokra.
INTERAKTÍV FILM
Habár a Detroit: Become Human egyértelműen videojáték, ami műfaját tekintve a kaland- és az akció zsáner keveréke, leginkább mégis úgy írható le, hogy egy interaktív élmény, ami sokkal inkább hasonlít egy olyan, amúgy izgalmas filmre, aminek a történéseire van befolyásunk, mintsem egy klasszikus játékra.
A történet ugyan egy előre meghatározott, jól behatárolható mederben halad, ugyanakkor ezen belül szabadon mozoghatunk, jó pár alternatív lehetőség felfedezésére van lehetőségünk, és a mi döntéseinken múlik, hogy mi történik a ránk bízott karakterekkel, illetve jelentős ráhatásunk van a befejezésre is – utóbbiból legalább egy tucat jelentősebb változást rejtő verzió várja a játékosokat, ha pedig az összes apró eltérést figyelembe vesszük, akkor
A három említett karaktert felváltva irányítjuk, és a Detroit: Become Human egyik legérdekesebb aspektusa, hogy a szereplők halála itt nem feltétlenül jelent game over feliratot, hiszen az idő előtti távozás esetén csupán annyi történik, hogy a sztori az elhulló hős nélkül folytatódik.
Kara, aki lényegében egy háztartási android, már rögtön a játék legelején kiszállhat a sztoriból, ha nem vagyunk elég ügyesek a Todd nevű karakterrel szemben, sőt a programnak arra is van korrekt válasza, ha mind a három android elhalálozik az irányításunk alatt. Ez az opció is csak egy a sok befejezés közül, de valószínűleg pont ez az, ami nem hagyna nyugodni egyetlen játékost sem.
A Detroit megoldása persze nem új, számtalan játék él ezzel a módszerrel, sőt a fejlesztésért felelős Quantic Dream egyik korábbi munkája, a sorozatgyilkosos Heavy Rain is ugyanezt a receptet követte, a francia fejlesztők azonban nemcsak lemásolták a már jól bevált játékmechanikát, hanem tovább fejlesztették, arra ösztönözve a játékosokat, hogy a precízen kidolgozott és kifejezetten jól sikerült történet lehető legtöbb lehetséges verzióját felfedezzék.
A sztori fejezetekre van felosztva, és ha túljutottunk egyen, akkor a program feltárja előttünk a lehetőségek térképét: láthatjuk, hogy hány eltérő módon alakulhattak volna az események, külön ikon jelzi, ha sikerült sorsfordító döntést hoznunk, és természetesen van rá lehetőség, hogy az egész szakaszt újrajátsszuk. És ez még nem minden, hiszen akár órákkal később (vagy az egyik befejezést elérve) is visszatérhetünk bármelyik korábbi pontra, hogy felfedezzük a korábban nem próbált irányokat.
de a különböző lehetőségek kipróbálása, a lehető legrosszabb és legjobb lezárások feltárása, és a karakterek életben tartása jócskán kitolja a játékidőt, és ha mindent magunk akarunk megtapasztalni, minden trófeát be akarunk gyűjteni, akkor simán harminc óránál is többet tölthetünk a Detroit előtt.
TÖRTÉNET- ÉS KARATERKÖZPONTÚSÁG
Az eddig ecsetelt rendszernek persze semmit értelme (vagy inkább értéke) nem lenne, ha a fejlesztők nem pakoltak volna kiváló történetet mellé. A Quantic Dream már a korábbi játékaival (Heavy Rain, Beyond: Two Souls, Fahrenheit) is bizonyította, hogy mesterei a jól megírt sztoriknak és karaktereknek, és
Néha ugyan úgy érződik, hogy az alkotók kissé sokat markoltak, hiszen az androidokat érintő – egészen fajsúlyos – morális kérdések mellett kapunk családon belüli erőszakot, gyászt, alkoholizmust, romantikát, leckét barátságból és lojalitásból, a háttérben pedig egy, a sztorit valójában nem befolyásoló háború látszik kibontakozni, de a rengeteg különböző inger ellenére a Detroit teljesen profin építi fel az androidok lázadását, és az oda vezető úton visszavonhatatlanul megkedveljük a hőseinket.
Utóbbi nagyon fontos, ugyanis ennek hála lesznek egyre nehezebbek a döntések, és a fináléra a fejlesztők elérik, hogy megszakadjon a szívünk az órák óta terelgetett androidokért – főleg, ha elhaláloznak. A játéknak van abszolút pozitív befejezése, oda elnavigálni viszont nem feltétlenül könnyű feladat,
Vannak ugyan ilyenek, de ahogy az élet, úgy a játék sem feltétlenül jutalmaz értük, éppen ezért néha olyan dolgokat kell tennünk a hőseinkért, amiktől akkor is rosszul érezzük magunkat, ha egyébként tisztában vagyunk azzal, hogy csak egy fiktív történet valójában nem létező szereplőivel szúrunk ki.
NEM FORRADALOM, DE ÚGY ÉRZED
A Detroit: Become Human pedig pont ettől jó: olyan érzelmi húrokat pendít meg az emberben, amire csak kevés videojáték képes. Érdekeltté válunk a történetben, ragaszkodni kezdünk a hősökhöz, a legjobbat szeretnénk nekik, miközben a saját morális iránytűnkre hallgatva hozzuk meg a döntéseinket.
A játék gyönyörű, a szereplőket valódi színészek (Jesse Williams, Clancy Brown, Minka Kelly, Lance Henriksen) keltették életre, őket digitalizálták be a játékba, és a felszín alatt meghúzódó, több lehetőséget rejtő rendszer is lenyűgöző, ahogy a DualShock 4 kontroller képességeit kihasználó mozgásérzékelős irányítás is, de valójában az aprólékosan összerakott történet, és a saját választásaink ránk kifejtett hatása teszi igazán különlegessé ezt a programot.
A Quantic Dream alkotása a játékmenet, a látvány és a koncepció tekintetében egyáltalán nem nevezhető forradalminak, de a történet fináléjára – többek között a bekövetkező eseményeknek is köszönhetően – a játékos mégis úgy fogja érezni, hogy valami egészen egyedi részévé vált. A Detroit: Become Human éppen ezért kihagyhatatlan darab azon PlayStation 4 tulajdonosok számára, akik első sorban nem az akciót, hanem a nagybetűs és különleges élményt keresik egy videojátékban.
(Katt a képre a galériánk megnyitásához!)
A Detroit: Become Human 2018. május 25-én jelent meg, kizárólag PlayStation 4-re.
