Tudomány zöldövezet

Időjárás: ez a hosszúhétvége meglepetése

A háromnapos hétvége előtt óramű pontossággal vonul el a csapadékot és lehűlést okozó ciklon, már pénteken elkezdődik a kora nyári idő. Néhány zápor-zivatar azért előfordul majd.

Az idei a hosszúhétvégék éve, és most megint szerencsénk lesz, már ami az időjárást illeti. A rengeteg csapadékot, átlag alatti hőmérsékletet hozó ciklon észak felé elhagyta a Kárpát-medence térségét. Pontosabban most rúgja az utolsókat, a jelenleg érzékelhető északnyugati szél még ennek utóhatása.

Kora nyár

Panaszra nem lehet okunk, sőt, nagyon kellett már ez az áztató eső, a mezőgazdaság és a természet bőségesen meghálálja, hogy pár napig pulcsiba és esernyő alá kényszerített minket:

Szerdán forintmilliárdok hullanak az égből
Záporokkal és zivatarokkal tarkított hetünk lesz, az elmúlt hétnél némileg hűvösebb idővel, de mindez mit sem számít: szerdán érkezik a májusi arany.

A folytatás már a pihenésnek, utazásnak, napozásnak, kirándulásnak kedvez, a légkör nyugalmi állapotba kerül. A korábbi hetekben átlag feletti meleggel szembesültünk, majd most néhány napra a megszokott értékek alatt álltak a hőmérők, de a továbbiakban helyreáll a rend.

Péntektől melegedés indul, a hosszúhétvégén kora nyári időjárásra, 26-27 fokos hőmérsékletre, szikrázó napsütésre számíthatunk. Legfeljebb elszórtan számíthatunk egy-egy futó záporra, zivatarra

– mondja a 24.hu-nak Molnár László meteorológus.

Bárhol megnyílhat az ég

Csapadékra tehát csak helyenként számíthatunk a délutáni órákban, ennél pontosabbat azonban nem lehet mondani.

A ciklonok kiterjedése, frontok mozgása kiszámítható, ezért a belőlük származó csapadék mennyiségét, területi eloszlását is előre lehet jelezni.

A záporokat, zivatarokat viszont lokális jelenségek alakítják, ezért ebben az esetben legfeljebb annyit mondhatunk, hogy egyes területeken kisebb vagy nagyobb az úgynevezett zivatarhajlam.

A felhőképződés alapja logikusan a levegő nedvességtartalma. Ha ez megvan, már csak megfelelő energia szükséges záporok, zivatarok kialakulásához, amit a hőmérséklet-különbség biztosíthat. Márpedig a napokban várhatóan felmelegszik annyira a felszín, hogy a feláramlás ereje megadja ezt az energiát.

A részletek

Nézzük, hogyan alakul részleteiben a hosszúhétvége időjárása a Kiderül.hu (https://kiderul.startlap.hu/) előrejelzése szerint

Pénteken

  • Napközben már északon is felszakadozik a felhőzet, és a változóan felhős ég mellett több órára kisüt a nap.
  • Elszórtan alakul ki zápor, délen néhol zivatar.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő este 11, 16 fok valószínű.

Szombaton

  • Gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • Az északi szelet többfelé élénk, néhol erős lökések kísérik, zivatar környezetében a szél viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között várható.

Vasárnap

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek.
  • Helyenként alakulhat ki zápor, zivatar.
  • Az északkeleti, keleti szél a Tiszántúlon megerősödik, zivatar környezetében viharos is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között várható.

Hétfőn

  • Sok napsütés várható többnyire kevés gomolyfelhővel.
  • Néhol alakulhat ki zápor, esetleg zivatar.
  • Az északkeleti, keleti szél helyenként erős, zivatarban viharos is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 27 fok között várható.

(Kiemelt kép: MTI/EPA/Neil Hall)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik