Média

Felfüggesztették az országos kereskedelmi rádiós pályázatot

rádió
rádió

A Médiatanács csütörtök délelőtt hivatalosan is megerősítette a 24.hu hétfőn megjelent információját, hogy kénytelen felfüggeszteni az országos kereskedelmi rádiós pályázatot. A felfüggesztés oka, hogy a Class FM rádiót jelenleg kényszerűségből csak a weben működtető Advenio Zrt. – a két pályázóból az egyik – törvénytelenségekre hivatkozva újabb bírósági pert indított a testület ellen a meglévő, folyamatban lévő több pere mellé.

A közlemény alapján a Médiatanács a bíróság jogerős döntéséig fog várni a pályázat folytatásával.

Ebből az következik, hogy a választásokig már biztosan nem lesz országos vételkörzetű kereskedelmi rádió az FM hullámsávon, de az is lehet, hogy év végéig sem.

A Médiatanács 2016 novemberében némította el a Class FM-et az FM hullámsávon, majd nem sokkal később – a Class FM perének lezárultát ki sem várva – írta ki az országos kereskedelmi rádiós pályázatot.

A pályázaton a Médiatanács februárban kizárta az Advenio Zrt.-t formai hibára hivatkozva. A testület szerint az Advenio Zrt. üzleti terve hibás számításon alapult, és azt nem korrigálta.

Többek között a múlt héten benyújtott perében ezt az állítást is kifogásolta az Advenio Zrt., de már eleve a pályázat tényét és a pályázati kiírás szövegét is törvénysértőnek tartja Michael McNutt amerikai üzletember vállalkozása, mivel ellentmondásokat látnak a Médiatörvény szövegéhez képest. Itt írtunk bővebben erről.

Bakai Mátyás
Amerikából lassítják Andy Vajnáék térhódítását
Csúszik a kormánybiztoshoz közeli új országos kereskedelmi rádió indulása, a másik pályázó, az amerikai Michael McNutt cége ugyanis a múlt héten újabb pert indított a Médiatanács ellen, a testület pedig kénytelen felfüggeszteni a pályázatot.

A kizárás miatt a korábban a POP FM nevet levédő Hold Reklám Kft. lenne a befutó, mely Andy Vajna kormánybiztos Rádió 1 hálózatával összekapcsolódva helyi rádiókat is működtet. A cégnek nemrég még tulajdonosa is volt a kormánybiztos, de az országos kereskedelmi rádiós pályázat kezdetét megelőzően a vállalkozás átkerült Bakai Mátyáshoz, a Rádió 1 volt társügyvezetőjéhez. A kft. egyébként Mészáros Lőrinc MKB Bankjának hitelét felhasználva indult el a pályázaton.

Újabb Vajna-partner kapott közben 5 évet

A Médiatanács a héten egyébként két kereskedelmi rádió ötéves szerződés-hosszabbítási kérelméről is döntött a tanács. Ezek alapján a 97,7 Rádió 1 szolgáltatója – Andy Vajna Rádió 1 hálózatának tagja – a Szombathely 97,7 MHz frekvencián és a Sláger FM-hez tartozó Méz Rádió médiaszolgáltatója pedig a Veszprém 103,1 MHz-en sugározhat tovább, 2023. június 25-ig.  A Püspökladány 91,8 MHz-en üzemelő Sárrét FM szolgáltatójának hosszabbítási kérelmét viszont a testület elutasította arra hivatkozva, hogy a Médiatanács korábban több jogerős határozatában is megállapította, hogy a médiaszolgáltató ismételt jelleggel megsértette a médiaigazgatási jogszabályokat.

A testület egyébként szolgáltató kérelmére ideiglenesen újból 60 napra, május 14-ig meghosszabbította a Helikon Rádió és a Helikon Rádió Kanizsa médiaszolgáltatója hatósági szerződéseit a Nagykanizsa 95,6 MHz és a Keszthely 99,4 MHz helyi frekvenciákra, tekintettel arra, hogy az érintett frekvenciákhoz kapcsolódó pályázati eljárások még tartanak. Hasonlóképpen, a tanács ugyancsak ideiglenesen hosszabbította meg a Fortuna Rádió Paks szolgáltatójának szerződését a Paks 96,3 MHz esetében június 18-ig, valamint a Szent István Rádió – Tokaj médiaszolgáltatójának szerződését a Tokaj 101,8 MHz esetében május 16-ig.

Hatmillió forint online videókra

A grémium összefoglalójából kiderül továbbá, hogy négy hazai és két határon túli pályázó kapott összesen hatmillió forint támogatást a Magyar Média Mecenatúra Program tavaly meghirdetett Neumann János-pályázatának második fordulójában. Elkészül a negyedik rész is a Tiltott kastélyok című online sorozatból: a marosvécsi Kemény család várkastélyát bemutató kisfilmet a magyaridok.hu/videoriport oldalon lehet majd megnézni, ahol a korábbi epizódok is megtekinthetők. Fényképezési alapismeretek elsajátításában segít majd a Kerülj képbe! című ötrészes sorozat. A rövid epizódokat az echotv.hu oldalon követhetik majd nyomon az érdeklődők. A bonumtv.hu-n három új alkotás is elérhető lesz: kétrészes ismeretterjesztő videó készül a kiszáradás veszélyével küzdő Duna-Tisza közi hátság vízgazdálkodásáról, portré-reality sorozat lesz látható a nagycsalád és a karrier összeegyeztetéséről, az egyik sikeres határon túli pályázó pedig a Vajdaság magyarlakta falvait járó Tanyaszínház életéről forgathat videósorozatot. A valasz.hu oldalra készülnek a másik határon túli pályázó videói: a nyolcperces anyagokban a csíksomlyói búcsú zarándokai szólalnak majd meg.

A testület meghosszabbította a négyfordulós Neumann János-pályázat következő, harmadik fordulójának beadási határidejét, ennek így március 20-ig még lehet jelentkezni. Erre a fordulóra az eddigiektől eltérően egyéni vállalkozók is jelentkezhetnek a támogatásért – a gazdasági társaságok, alapítványok, egyesületek, valamint közép- és felsőoktatási intézmények mellett.

Napi száz termékmegjelenítés

A Médiatanács elfogadta az NMHH legfrissebb tanulmányát az országos kereskedelmi televíziók műsorainak termékmegjelenítéséről. A felmérés ezúttal a 2017 második félévét vette górcső alá, és az RTL Klub és a TV2 közel 3 ezer műsorszámát elemezte. Összesen 18.341 termékmegjelenítést azonosított be, amely 38 százalékkal több mint 2016 azonos időszakában volt (13.269) – tehát naponta mintegy százszor találkozhattunk ilyen hirdetési formával. Az RTL Klub az egy évvel korábbi termékmegjelenéseit 70 százalékkal növelte, a TV2-nél viszont ez a szám enyhén visszaesett. A vizsgálat az előző félévben is a csatornák saját gyártású műsoraira fókuszált, amelyek közül – az eddigi trendnek megfelelően – a tematikus magazinműsorokban tűnt fel a legtöbb termékmegjelenítés, az összes hirdetés 54,3 százalékában.

A hirdetések 96 műsorhoz kapcsolódtak. A legtöbb termékmegjelenítést tartalmazó műsorszámok tízes listájában mindössze egy TV2-s műsor, a Mokka található, a nyolcadik helyen. A listát az RTL Klub Fókusz című műsora vezeti. A megjelenő márkák száma közel harmadával nőtt: 2016 második félévében 2019-félét láthattak a tévénézők, egy évvel később már 2652-t. A leggyakrabban megjelenő márkák a Hell, a Scitec Nutrition és a Liget Club voltak, letaszítva az élről a 2016 második félévében vezető Adidast és Nike-t a nyolcadik és a negyedik helyre.

A vizsgált időszakban 2173 esetben volt kapcsolat a termékmegjelenítés során szerepeltetett márka és az adott műsorszámot támogató cég között. Vagyis az esetek 11,8 százalékában a különböző kereskedelmi üzenetek egymást erősítették.

A teljes tanulmány elolvasható az NMHH honlapján.

rádió keverőpult
Ezt hallgatják Hódmezővásárhelytől Miskolcig
Negyedórás bontásban kaptunk adatokat a hódmezővásárhelyiek, a székesfehérváriak, az egriek, a békéscsabaiak, a kecskemétiek, a miskolciak, a szegediek, a nyíregyháziak és a szekszárdiak rádióhallgatási szokásairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik