Közélet

Megtrollkodta az MSZP Lázár Kormányinfóját

Elképesztő, szokatlan dolog történt, miközben Lázár Fidesz-kampányt tartott a Kormányinfón. Az is kiderült, miért nem vizelt az utcára a miniszter, hogy nem magyar, aki nem a Fideszre szavaz, hogy Soros kormányt buktatna, Jávor Benedek pedig feljelentőrekorder.

Lázár János egyből elnézéskéréssel kezdte a 110. Kormányinfót, aminek oka az volt, hogy a hideg Miskolcon felkeresték Orbán Viktorral Kriza Ákos fideszes polgármestert. A városról és a fideszes jelöltekről is beszéltek. 2010-11-ben 85 rablás volt, tavaly 33, 8000 helyett 5000 bűncselekmény volt Miskolcon, szóval javult a közbiztonság. A Fidesz pozitív kampánya jegyében nagyon szép híreket mondott el Lázár (munkanélküliség, ipar, fejlesztések)

Életem első stadionlátogatása volt, be kell, hogy valljam.

Lázárt ugyanis elcipelte Orbán a diósgyőri épülő stadionba, ami majd minden polgárnak jó lesz. Emiatt késett konkrétan Lázár. Hozzátette vigyorogva, a kormányfő többet értett ehhez a részhez, mint ő maga.

Zakó hódmezőn

Szóba került a hódmezővásárhelyi választás is. Megköszönte cinikusan az újságíróknak a kiemelt odafigyelést, majd megköszönte vásárhelyi polgártársainak, hogy elmentek szavazni. A magas részvétel azt mutatja, hogy Vásárhelyen erős és működő demokrácia van. Külön köszönetet mondott a Fideszre szavazóknak a térség országgyűlési képviselő(jelölt)je. Márki-Zay Péter győzelméhez is gratulált, hozzátette, készen állnak az együttműködésre. Maga Lázár is szívesen részt vesz majd a városépítő munkában. Mindig van ideje a versengésnek, és az együttműködésnek, most a második van soron.

Később azt mondta, voltak vesztes és nyertes csatái, de egy küzdelmet sem adott még fel. Azt is hozzátoldotta, hogy április 8-án majd elmondja, mi lesz. De a Fidesz demokratikus párt, elfogadja a választások eredményét. Az a célja, hogy egyéni körzetben megkapja a választók bizalmát, nem listás mandátumra vágyik. Nagy küzdelmet remél, szereti a nagy kihívásokat. „Az ellenfeleknek azt üzenem, hogy több Lázár János lesz és nem kevesebb” – üzent. Amúgy a médiából értesült róla, hogy felkerült az országos listára. Az olasz választásokról is kérdezték Lázárt, amire azt mondta, megtanulta a hétvégén, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni.

Kampánymantra megszakítással

Másik választás is lesz, aminek nem a város, hanem a bevándorlás a kérdése – tért rá a Fidesz mantrájára. A tét szerinte az, hogy a magyar emberek vagy a bevándorláspártiak alapítanak kormányt, ezzel gyakorlatilag közölte, ha valaki az MSZP-re, Jobbikra, LMP-re szavaz, az nem magyar.

Ekkor nem várt dolog történt, a szocialista képviselő Harangozó Tamás bejött, és az Eliosról kérdezett (Kalocsa és Szolnok kapcsán). Majd kiment volna, Lázár képviselőurazva marasztalta, hogy várja meg a választ. Harangozó kiment.

Lázár némi zavar után folytatta a kampányszöveget, mondván vagy Soros György alapít kormányt vagy a Fidesz. Önmagukat fényezte, hogy ők megvédték az uniós határt egy elképesztően kurta kerítéssel és képviselték a nemzeti érdeket. A többiek szerinte sunnyogtak, bár azt kihagyta, hogy az ellenzéknek nem hagy mozgásteret a Fidesz se a parlamentben, se a médiában.

OLAF

Két dokumentumot kapott Lázár Harangozótól, mint később kiderült. Lázár szerint azt kérte a szocialista képviselő, tisztázza Lázár, kinek volt köze az egész ügyhöz. A miniszter meglepő módon megdicsérte az MSZP-t, mert a közvilágítási program az ő ötletük volt. Szerinte több alkalommal vizsgálta az EU és az OLAF ezt, megküldte az OLAF a jelentéseket, az ügyészség pedig megtette a szükséges lépéseket. A kormány reflektált az OLAF észrevételeire, tételesen cáfolták az Európai Csalás Elleni Hivatal észrevételeit. Az Európai Bizottság még nem marasztalta el Magyarországot, kérdezni fog majd Magyarországtól, erre 60 nap lesz válaszolni. Kovács Zoltán kormányszóvivő hozzátette, szocialista képviselő és az akkori fideszes Hadházy Ákos is megszavazta anno Szekszárdon a közvilágítás korszerűsítés. Lázár rátromfolt: kampányshow az egész OLAF-jelentés.

Ekkor jött a másik csúcs: Lázár finom szavakkal leírta, hogy befröccsözött a vásárhelyi vereség után, hogy nagyon kellett vizelnie, de a köztéri vizelés nem szép dolog, pláne, hogy annyira erős a köztéri világítás, hogy lebukott volna.

Szóba került a Népszava cikke is, miszerint Orbánnak tudnia kellett az Elios-ügyről. Lázár szerint transzparens, elszámoltatható a pályázati rendszer. Világosak a játékszabályok, betartatták azokat, 80 ezer pályázatot bíráltak el, biztos lehetnek bennük hibák. Ingeborg Grässle pedig utálja Orbán Viktort Lázár szerint, és mindent megtesz, hogy sározza a magyar kormányt. Lázár szerint akár viszonzatlan vonzalom is lehet a háttérben. Az a miniszter szerint kétségeket vet fel, hogy az OLAF vizsgálói magyar állampolgárok voltak. Nem jó gyakorlat, hogy a vizsgált ország állampolgárai vizsgálják az ügyeket.

EU és ENSZ és Soros-biblia

Volt uniós csúcs is, ahol még az a röhejes felvetés is elhangzott, hogy migráns is lehessen európai parlamenti képviselő. Az ország még mindig behajtaná a kerítésépítésre költött egymillió eurót is. Az ENSZ migrációs pakkja se maradhatott ki, mint a Fidesz mostani kampánytémája Soros helyett. A Fidesz nem akarja lerombolni és sóval beszántani az ENSZ-t, hanem 12 pontos javaslattal megy a tárgyalásokra. Persze az ENSZ szerint a migráció jó dolog, a Fidesz szerint nem. Az Alkotmánybírósághoz fordul a kormány, hogy értelmezzen már pár jogszabályt az ENSZ-ügy miatt. Megkérdezik például, lemondhat-e az államiság alappilléreiről a kormány (pl. hogy ki él itt), kiváncsian várjuk, mennyire gyorsan válaszol majd az Ab.

A migránsszótárat is elővette Lázár. A kormánypárti propagandamédia egyik kedvenc története lett a határnál terjedő kiadvány, amit a német Nyílt Tudás Alapítvány készített, természetesen Soros pénzéből. Ezután félmosollyal felsorolta, mire „tanítja Soros György a bevándorlókat”. A „Soros-biblia” kifejezés elhangzása után nyilvánvalóvá vált, hogy egyelőre a Fidesz nem tekeri lejjebb az értelmetlen sorosozást. Később szóba került, hogy Navracsics Tibor EU-biztos is örült a véget érő sorosozásnak, mire Lázár annyit mondott, tiszteli Navracsicsot, Soros pedig meg akarja buktatni a kormányt.

Kárpátaljai gyújtogatás

A merénylet után helyreállítja a KMKSZ felgyújtott épületét Ukrajnában a magyar kormány. A magyar kormány tiltakozik a támadások és a jogszabályalkotás ellen, amik ellentétesek a nemzetközi kötelezettségekkel. „A helyzet nem javul, a helyzet romlik”, de a magyar kormány nem fogja hagyni a magyarok megfélemlítését.

Tücsök és bogár

Hideg van nagyon, a kormány a hajléktalanokon is segít, más intézmények is beszállnak ebbe, nem csak a hajléktalanellátók. Később elmondta Lázár, még nincs is olyan hideg, hogy kihűlhetett volna valaki (elfelejthette, hogy -20 fok alatti hőmérsékletek voltak) 2.3 milliárd köbméter gázkapacitás van most betárolva Lázár szerint. A Szeviép károsultjait kártalanítja a kormány, 62 millió forint követelésig teljeskörűen. A kapcsolódó per évek óta áll, magára hagyta a károsultakat az igazságszolgáltatás. Lesz új jégkárelhárító rendszer, egészségügyi dolgozókat oltanak be kanyaró ellen, kötelező lesz a bárányhimlő elleni oltás (Lázár viccelődve mondta, hogy csoda, hogy ez nem merült fel a vásárhelyi kampányban). A halászok helyzetét is rendeznék. A gázárat folyamatosan monitorozzák a hatóságok, ha lehet, csökkentik. Fejlesztik Veszprémet is több mint 9 milliárd forintból, még közbringarendszert is kaphat a város.

Czeglédy Csaba szabadulhat, mert valószínűleg képviselőjelölt lesz, Lázár erre azt mondta, szigorítani kéne a gazdasági bűncselekmények esetén a mentelmi jogot. A teniszstadionról azt mondta, a Margit-szigethez meggondolatlanul nem szabad hozzányúlni, más helyszínt javasolnának a teniszszövetségnek. Azon az áron is csúszhat a projekt, hogy a 2019-es ATP-torna elmarad. Jávor Benedekről elmondta, az EP feljelentőrekordere. Lázár szerint a Gyurcsány-kormány több emberét a kormányváltás után az Európai Bizottságba mentették ki és a hazájuk ellen dolgoznak. Papp István a közigazgatás-korszerűsítési program felügyeletét végzi a Miniszterelnökségen, ő a Microsofttól jött. Azon dolgoznak most a kormányban, hogy a netre tereljék az ügyintézést, összefésüljék az adatbázisokat. Zárásul üzent a világnak a miniszter:

Az az ember, akitől én megijednék, még nem született meg.

(Kiemelt kép: Mediaklikk.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik