Belföld

Lúgos támadás – Kilenc évet kapott Bene Krisztián

Ítéletet hirdettek a lúgos támadással vádolt Bene Krisztián ügyében csütörtök délelőtt. A döntés másodszor került a Fővárosi Ítélőtábla elé. Az egykori kórházigazgató ezúttal (is) kilenc év szabadságvesztést és kilenc év közügyektől eltiltást kapott, illetve örökre eltiltották hivatása gyakorlásától. Bűnösnek találták – életveszélyt okozó testi sértés és egyéb bűncselekmények mellett – személyi szabadság megsértéseben és magánlaksértés vétségében is. Az orvos tavaly március végén került előzetes letartóztatásba, a kiszabott büntetésébe beleszámít a rács mögött töltött idő.

Az ítélet szerint a vádlottnak kártérítést kell fizetnie: 250 ezer forintot Renner Erikának, illetve további – még az első fokú eljárásban felmerült – 192 ezer forint bűnügyi költséget, ugyancsak a nő számára. A másodfokú eljárásban keletkezett 612 ezer forint bűnügyi költségből Bene 351 ezret köteles fizetni az államnak, a magánfél jogi képviseletével összefüggésben pedig további 265 ezret, ezt ugyancsak az áldozat részére.

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf

Az ügyben negyedszer, de nem utoljára döntöttek. Tudósítónk szerint rengetegen vannak a helyszínen.

Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a hivatása gyakorlásától Bene Krisztiánt, míg másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla kilenc év börtönnel sújtotta, és örökre eltiltotta attól, hogy orvos legyen. Előbbi esetben egyebek mellett testi sértés miatt ítélték el a doktort, ám a táblabíróság már életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, így nyílt lehetőség a harmadfokú tárgyalásra. Bene tehát fellebbezhetett és fellebbezett is, viszont még abban a hónapban előzetes letartóztatásba került. De a Kúria nem tett pontot az ügy végére, lesöpörte az ítélőtábla döntését. Felhívta a figyelmet arra, hogy valószínűségre nem lehet bűnösséget alapozni.

A megismételt per november 23-án kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán, hatalmas érdeklődés mellett.A második tárgyalási napot pedig december 5-re tűzték ki. Ekkor többen kint rekedtek, annyian be akartak jutni a terembe. A harmadik, egyben idei első tárgyalási napon egy december 14-én lefolytatott helyszíni bizonyításról készült felvételt vetítettek le.

Hangosan követelték a lúgos orvos elengedését
Bene Krisztián előzetesben marad. Az ügyész szerint senki más nem követhette el a bűncselekményt, csak ő.

A védelem mindvégig a kórházigazgató ártatlanságát hangoztatta, a vád viszont – egyebek mellett – életveszélyt okozó testi sértés kísérletéért látná évekre rács mögött Bene Krisztiánt, míg az áldozat és ügyvédje az orvos bűnösségén túl azt próbálta kitartóan bizonyítani, a támadó – eshetőleges szándékkal elkövetett – emberölés kísérletét követte el, hiszen fennállt az esélye annak, hogy Renner Erika belehal a brutális bántalmazásba.

Elsírta magát meghallgatása után Renner Erika
A vádlott ügyvédje kereste a különbségeket a vallomásaiban. A nő„elnézést kért” tőle, mert nem szó szerint idézett a jegyzőkönyvből.

Kiemelt kép: Karancsi Rudolf / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik