Belföld

Lúgos támadás – Bemutatnak egy videót

Egy videó, visszahívott tanúk, perbeszédek – lényegében ez várható a lúgos támadás ügyében folyó megismételt per harmadik, egyben idei első tárgyalási napján, szerdán. A Fővárosi Ítélőtáblán egy december 14-én lefolytatott helyszíni bizonyításról készült felvételt vetítenek le, egy vádlott általi bejárást. A védelem azt akarja igazolni, hogy az akkori budai igazgató mit csinált, milyen útvonalat járt be a kórházban a támadás idején, vagyis, hogy nem ő okozott életveszélyes sérüléseket Renner Erikának. Erre észrevételek lehet majd tenni  minden „oldalról”.

Ezen felül ismét kérdéseket tesznek fel két kórházi dolgozónak, akik korábban azt vallották, hogy látták Bene Krisztiánt az intézményben a kérdéses időpontban. Őket egyébként egyszer már meghallgatták az újraindult perben – tudtuk meg Gál Andrástól, Renner Erika ügyvédjétől. Mindemellett bizonyítási indítványokról döntenek.

Perbeszédek is elhangzanak, az ítéletre viszont nagy valószínűséggel még várni kell.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

A megismételt per november 23-án kezdődött a Fővárosi Ítélőtáblán, hatalmas érdeklődés mellett. A tárgyalás hosszúra nyúlt, reggel 9 órakor kezdődött és nem sokkal délután 4 óra után ért véget. Miután ismertették az ügy, illetve az eddigi tárgyalások tapasztalatait, negyed 11 körül az áldozatot kiküldték a teremből, hogy meghallgassák az ügy vádlottját, az egykori kórházigazgatót. Az orvos azt mondta, vallomást tesz, de fenntartja, amit eddig mondott, ellenben kiegészítette azt. Hosszasan beszélt arról, hogy nem zaklatta a nőt, miután véget ért a kapcsolatuk. Percekig fejtegette, hogy amennyiben a rendőrség vagy a bíróság jobban figyel, megbizonyosodhatott volna róla, hogy a bűncselekmény elkövetésének idején ő a kórház területén tartózkodott. Megjegyezte: nagyon örül, hogy a mostani tárgyalási napokon meghallgatják azokat a tanúkat, akik igazolhatják, hogy valóban az intézményben volt a kérdéses időben.

Lúgos támadás – „Van mit mondanunk Bene Krisztiánnak”
Két tárgyalási nap, nyolc beidézett tanú – így indul újra másodfokon az egykori budai kórházigazgató pere. Renner Erikát ezúttal szembesíteni fogják a vádlottal. Erre eddig nem volt példa.

Két tanú után Renner Erikát kérdezte a bírói tanács tagjai és az ügyész is. Bene ügyvédje ellentmondásokat kereset a nő vallomásaimban. Próbálkozását – hogy hazugságon kapja Renner Erikát – egy pillanatra nevetés szakította meg, amikor a nő „elnézést kért” azért, mert nem szó szerint idézett a jegyzőkönyvből. Az áldozat végig tartotta magát, de amint befejeződött a tárgyalás, elsírta magát.

Elsírta magát meghallgatása után Renner Erika
A vádlott ügyvédje kereste a különbségeket a vallomásaiban. A nő„elnézést kért” tőle, mert nem szó szerint idézett a jegyzőkönyvből.

A második tárgyalási napot december 5-re tűzték ki, és még élénkebb érdeklődés mellett zajlott, emiatt többen kint is rekedtek a teremből. Még a szünet előtt meghallgatták Renner Erikát és később az élettársát. A 24.hu tudósítója szerint az orvos védője és a sértett párjának párbeszéde személyeskedésbe torkollott.  A védő több ponton próbálta belezavarni korábbi vallomásába a férfit, pedig a lényeg mindössze annyi volt, vajon mikor mondhatta Renner először a férfinak, hogy az orvos követte el a brutális támadást.

A táblabíróság később megpróbálta részletesen rekonstruálni Bene reggelét azon a napon, amikor Renner Erikát megtámadták. A volt kórházigazgató akkori titkárságvezetője sok kérdést kapott mind a bírói tanácstól, mind pedig az ügyésztől és a védőtől. Bene továbbra is azt bizonygatta, hogy ő mindenképpen a kórházban tartózkodott a támadás idején. A kérdés az volt, mondta-e az alkalmazottjának, hogy az aznapi tárgyalása később kezdődik, és ő maga is később megy be dolgozni. Ez azért fontos, mert ha az orvos korábban szólt, hogy másnap késni fog, akkor egyértelmű, hogy készülhetett a támadásra.

Mivel Renner Erikának és Bene Krisztiánnak is újfent kérdéseket tettek fel, a „klasszikus értelemben” vett szembesítés elmaradt, amelyre a korábbi eljárásokban nem volt példa, de a bíró azt mondta, ami történt, az szembesítésnek tekinthető, viszont feltett néhány kérdést, legfőképp a szakítással kapcsolatban, illetve felmerült az is, Bene valóban feltörte-e egykori szeretője e-mail fiókját.

A vádlott ekkor elsősorban arról próbálta meggyőzni a bíróságot, hogy Renner Erika mindenhogy –  többek között borostásan, rövid hajjal, kapucniban – is látta már őt, mivel rengeteg időt töltöttek együtt, így a nőnek fel kellett volna ismernie – akkor is, ha eltorzította a hangját.

A meghallgatott tanúk között volt mások mellett Bene titkárnője, akit Renner Erika ügyvédjének sikerült némileg összezavarnia.  Azt akarta megtudni tőle, hogy az ominózus reggelen ő hány órára érhetett be. Végül a tanú arra hivatkozott, hogy mindez olyan régen történt, hogy fogalma sincs. Egy másik, tanúként kihallgatott kórházi dolgozó mindenre igyekezett tartalmasan válaszolni, de a sokszor furcsa keresztkérdések özönében alábbhagyott a lelkesedése. Egy idő után csak azt hajtogatta, olvassák el a tisztelt kérdezők az akkori vallomását.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Bene ügyvédje akkor kérte a vádlott azonnali szabadlábra helyezését, mondván, minden tanút meghallgattak már. Az orvos azzal érvelt, hogy végig együttműködött és szeretne hazamenni. Döntöttek arról is, hogy az egykori kórházigazgatót kiengedik-e karácsonyra, ám végül az orvos rács mögött töltötte az ünnepeket.

Az ügy egyébként döcögősen jutott el a bíróságig, a nő egykori szeretőjével szemben először megszüntették az eljárást, ám végül mégis vádat emeltek. Renner Erikát a vád szerint 2013-ban injekcióval kábította el támadója az asszony otthonában, majd lúgot öntött a nemi szervére, amit aztán szakszerűen lemosott róla. Az áldozat számos műtéten átesett azóta. A tettes igyekezett rablásnak beállítani a történteket, magával vitte a nő néhány holmiját. Első fokon a Fővárosi Törvényszék 2016 májusában négy év börtönbüntetésre ítélte és öt évre eltiltotta a hivatása gyakorlásától Bene Krisztiánt, míg másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla kilenc év börtönnel sújtotta, és örökre eltiltotta attól, hogy orvos legyen. Előbbi esetben egyebek mellett testi sértés miatt ítélték el a doktort, ám a táblabíróság már életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek, így nyílt lehetőség a harmadfokú tárgyalásra. Bene tehát fellebbezhetett és fellebbezett is, viszont még abban a hónapban előzetes letartóztatásba került. De a Kúria nem tett pontot az ügy végére, lesöpörte az ítélőtábla döntését. Felhívta a figyelmet arra, hogy valószínűségre nem lehet bűnösséget alapozni.

Az ügy tehát negyedszer került bíróság elé, a per másodszor zajlik a Fővárosi Ítélőtáblán.  A megismételt eljárás első tárgyalása előtt Gál András azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy a kilencéves büntetéssel, elégedettek lennének, de elsődlegesen nem „a börtönévek számának növelése” a céljuk. Továbbra is azért harcolnak, hogy az orvost emberölés kísérletében találják bűnösnek, valamint személyi szabadság megsértésében, és – a megállapított kifosztás helyett – felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik