A szomáliai gyermek azonban szerencsés módon megúszta a nem mindennapi támadást, és megélte, hogy el tudja mesélni az esetet – jelentette KHOU és s Star Telegram. A texasi sajtó azután számolt be Mohamed Abdulle húsz éve történt esetéről, hogy az amerikai államba menekültként érkezett férfin egy helyi kórház sikeres rekonstrukciós műtétet hajtott végre.
Abdulle elmondása szerint a szabad ég alatt aludt a szomáliai harcok elől menekülve a kenyai határ közelében, amikor arra ébredt, hogy egy nagyjából négy méter hosszú kígyó harapott az arcába. Az akkor tízéves gyerek sikítani próbált, és kétségbeesve küzdött a kígyóval, amely egészben le akarta nyelni. Végül a vele együtt lévő többi menekültnek sikerült lerángatnia a gyerekről a kígyót, amelyet megöltek.
Bár életben maradt a támadás maradandó nyomokat hagyott rajta, arca felduzzadt, két évre ideiglenesen elvesztette a látását, felső ajkait elvesztette, emiatt gyakran vérzett a szája, alig bírt enni és beszélni. A menekülttáborokban tengődő fiú arcát pedig az ottani orvosok nem tudták helyrehozni. Erre majdnem húsz évet kellett várnia.
Abdulle arcát végül az Egyesült Államokban hozták rendbe, miután három éve egy menekültprogram keretében Texasba költözhetett, ahol egy helyi kórház egy általában rákbetegeknél alkalmazott módszerrel hozták rendbe az arcát. A most már harminc éves menekült varratait nemrég szedték ki, és már tud beszélni, rémálmai a kígyótámadásról megszűntek, és mosolyogni is képes.