Mészáros Lőrinc köréhez kerül a veszprémi kézilabdacsapat, miután a Duna Aszfalt Kft. többségi részesedést szerez a Veszprém Handball Team Zrt.-ben – írtuk meg kedden a Gazdasági Versenyhivatal honlapjára hivatkozva. A GVH egy nap alatt zöld utat is adott az üzletnek.
Az új tulajdonosi képviselők eztán azonnal száműzték Simicska Lajost – a korábbi támogatónak, évtizedes törzsszurkolónak, a Fidesszel összekülönbözött milliárdosnak nem hosszabbították meg a veszprémi sportcsarnokban vásárolt páholybérletét.
Miért van szükség a régi emberek eltakarítására, a tulajdonrész vásárlásra?
Azon lehet vitatkozni, hogy a Veszprém idei bajnoki címe, kupagyőzelme, SEHA Liga-beli második helye és Bajnokok Ligája-bronza szakmai siker-e, vagy a klub elmaradt a várakozásoktól. Azon viszont nem érdemes, hogy a négy színtéren való megfelelési kényszernek, az irdatlan meccsszámnak az átlagosnál nagyobb játékoskerettel tudott megfelelni a csapat. A 46 kézilabdázó, edző, stábtag bérezése, utaztatása pedig sokba kerül. Nagyon sokba.
A 2016-os egyszerűsített pénzügyi beszámoló szerint 2,7 milliárd forint bevétele volt a Veszprémnek, miközben több mint 3,2 milliárdot költött. Ez a legtehetősebb magyar labdarúgóklubok, így a Videoton és a Ferencváros költségvetésével vetekszik.
A 3,2 és a 2,7 milliárd különbsége, egészen pontosan 548 millió forint az üzemi hiány, ami adófizetéssel, valamint pénzügyi tevékenységen elszenvedett veszteséggel 566 milliós adófizetés utáni veszteséggé kerekedik. Veszprémben 2015-ben is hasonló számokkal zárták az évet.
A klub rövid lejáratú kötelezettségállománya a tavalyi év végére megközelítette az 1,8 milliárd forintot (nincs részletezve az összetétele, hogy ebből mennyi például a rövid lejáratú bankhitel, mennyi a szállítói tartozás, és így tovább).
A 2016-os pénzügyi év zárásakor készült független könyvvizsgálói jelentés felhívja a zrt. vezetésének figyelmét arra, hogy
- a saját tőke a tavalyi veszteség miatt mínuszba, a törvényi követelmény alá esett,
- ezért május 20-tól számítva nyolc napon belül a zrt. közgyűlésének (mint a tulajdonosok szervének) döntenie kell a helyzet rendezéséről: vagy tőkét kell bevonni a cégbe, vagy le kell szállítania az alaptőkét,
- a törvény előírja, hogy három hónapon belül végre is kell hajtani a döntést, azaz forráshoz kell jusson a klubot működtető zrt.
A könyvvizsgálói jelentésben olvasható, hogy kötelező érvényű ígéret van arról, hogy a zrt. vezetése még az idén rendezi a negatív tőkemutatókat.
A zrt. pénzügyi jelentésében részletezve van, hogy mennyi egyedi nagy bevétel érkezett a múlt évben. Elgondolkodtató, hogy úgy jött össze az összességében 566 millió forintos veszteség, hogy
- 460 millió forint társasági adó (tao),
- 200 millió forintos Telekom névadói szponzorációs,
- 300 millió forintos Szerencsejáték Zrt.-támogatás érkezett a Magyar Kézilabda Szövetségtől
mint bevétel a Veszprém Handball Zrt. számlájára.
Mindenesetre ha a veszprémi vezetés nem akar törvénysértést elkövetni, sebesen rendbe kell hoznia tőkehelyzetét, hogy teljesítse a törvényi előírásokat.
Ezért fontos a Szíjj László – Mészáros Lőrinc barátja és üzlettársa – által tulajdonolt Duna Aszfalt Zrt. mint új többségi tulajdonos megjelenése. (Szíjj 2015 óta kiemelkedően teljesít az állami építőipari tendereken, az Átlátszó gyűjtése szerint Szíjj cégei nyerték a legtöbb közbeszerzést az idei első negyedévben.) A Duna Aszfalt tulajdonrész-vásárlásából befolyó tőkeinjekció nélkül ugyanis nagy bajban lenne a magyar férfikézilabda kirakatcsapata.