Foci

“Az ultrák többsége nem verne cigányt, csak ezt még maguknak sem ismerik be”

Az egész egy beszélgetéssel kezdődött, aztán úgy döntöttünk, érdemes leírni. Sok mindent másképp látunk, máshol vannak a határok, de egy dolog mindkettőnknek fontos: a Ferencváros. Ő mindig, mindenhová kísérte a csapatot, együtt mozgott a szurkolói csoportokkal, én inkább csak hazaikra jártam, és a kanyarban ácsorogtam néhány baráttal. Ő most a vénaszkenner miatt a stadionon kívül maradók táborát erősíti, én egy-egy meccsre bemegyek. Azt mondja, elég fura státusza van a táborban, mindig is kilógott, igaz, sose akart száz százalékig asszimilálódni. A legfőbb bajnak nem Kubatovot tartja, hanem az általa működtetett, mindent kontrollálni akaró rendszert. A szurkolói lélektant fejtegettük, de nem mosdattuk a szélsőségeseket. Eb, karlendítés, ultrák, skót lojalisták, Fidesz, Jobbik, nácik, remélem, semmi nem maradt ki. Hívjuk Ferinek, vele beszélgettünk.

Kezdjük azzal, miért név nélkül.

Nem mindenki fogadja el a gondolataimat, és ha a beszélgetésünk lejön névvel, lehet, valaki úgy berág, hogy nem járhatok többé meccsre. A magyar közeg nem olyan, hogy bárki elmondhatja a véleményét, a szurkolói közeg pláne nem. Megy a kiszorítósdi, sokszor ráfogják az emberre, hogy besúgó, rendőrségi informátor, és ha ez rajtad ragad, az szó szerint életveszély.

Ki nem ugrál, bálnavadász, hejj, hejj

Feri az első két Eb-meccsre jutott ki, Marseille-be és Bordeaux-ba. Óriási élmény volt, mondja, pláne, hogy itthon “micsoda elnyomás van”. Önfeledt ünneplésről beszélt, és ezt a boldogságot látta másokon is.

Fotó: MTI/Illyés Tibor
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Miközben több cikk jelent meg arról, hogy a magyar szurkolók nem éppen európai módon viselkedtek Franciaországban.

Olvastam ezeket. Rengeteg olyan ember is kiment, aki talán még sose volt focimeccsen, nem tudja, milyen ez a közeg. De nem történt komolyabb balhé. A magyar viszonyokhoz képest tényleg európaiak voltak a körülmények és a szurkolás. A franciák is meglepően barátságosak. Marseille nagyon latin város, ezt sok magyar nehezen dolgozza föl, de nekem tetszett a sokszínűségével. Remek volt, remélem, visszatérek egyszer.

Számos történetet hallottunk a hazatérő ismerősöktől. Az egyik szerint egy magyar szurkoló egy izlandival szelfizett, majd két sarokkal odébb már azt énekelte, hogy “izlandi cigányok, ba*szátok az anyátok”.

A marseille-i meccsen rengeteg csontrészeg magyart láttam. Ilyen állapotban az ember könnyebben átvesz egy-egy rigmust, bele se gondol a jelentésébe. Hiszen mi értelme annak, hogy izlandi cigányok?!

Feri már azt sem értette, néhányan miért fütyülték ki az izlandi himnuszt. Szerinte ezer magyarból kilencszázkilencvenkilencnek semmi baja a szigetországiakkal.

Az elmúlt pár évben butult le a szurkolás. Egy Fradi-Újpesten ma már mindössze négy dal megy, abból kettő a “fa**szopó Újpest”.

Fotó: Europress/Getty Images Dean Mouhtaropoulos
Fotó: Europress/Getty Images Dean Mouhtaropoulos

Feri ezekből kimarad, kerüli az inzultusokat, nem jár olyanok közé, akik, ha meglátnak egy romát, rávetik magukat. Neki a karlendítés sem fér bele, bármennyire is Fradi-üdvözlésként tartja számon az ultravilág a náci köszöntésre hajazó mozdulatot.

Mindig meghúztam egy határt. Néha ugyan hevesebb vagyok, szidom a bírót, de nem zsidózom, nem cigányozom. A magyar futballkultúrára erősen hat az olasz, de nem hiszem, hogy a karlengetők a duce világában képzelik magukat, inkább a megbotránkoztatás a céljuk. Egyes amerikai motoros társaságok tagjai sem azért viselnek horogkeresztet, mert Hitler harcosai, hanem mert félelmet akarnak kelteni. Mondják, az a mozdulat jelentése, hogy “szívtől az égig”, de ez magyarázkodás. Amikor a skót függetlenségi népszavazáson nyertek a lojalisták, a helyi szkinhedek felvonultak, törtek-zúztak. Ők a maguk karlendítését azzal magyarázták, hogy az az ulsteri vörös kéz szimbóluma. Minden ilyen gesztust próbálnak kidumálni.

Az UEFA többször figyelmeztette a Ferencvárost, nem fogadja el a “Fradi-üdvözlést”, és jelentős büntetést kap a klub, ha ez továbbra is előfordul.

Egyetértek.

Marseille-ben balhé volt a magyar szektorban. Nem nagy, de látszott a mozgolódás. Feri a közelben állt, szerinte csupán annyi történt, hogy az egy csoporthoz tartozók szerettek volna együtt szurkolni, de az UEFA-tól  különböző szektorokba kaptak jegyet.

Magyarországon nem veszik komolyan, ki hova ül, ezért sokan azt gondolhatták, a helyezkedés, a kerítésmászás nem nagy dolog. Ráadásul ennyi ember nincs itthon focimeccseken, és ilyen helyzetben hajlamosabbak az emberek abban bízni, hogy a tömegben gyakorlatilag bármit megtehetnek. De szervezett rendbontás nem volt, csak félreértésekből adódó fogócska.

Fotó: MTI/EPA/Peter Powell
Fotó: MTI/EPA/Peter Powell

A magyar klubok zöménél az ultrák nem járnak be a meccsekre. A Fradinál az összes ultracsoport a bojkott mellett döntött, és Újpesten, Kispesten, Debrecenben, Diósgyőrben és még sok helyen szintén így fejezik ki a szurkolók, hogy nem értenek egyet a szigorított beléptetési feltételekkel. Az Eb-n ezek a csoportok találkoztak egymással, zöld-fehér, lila-fehér, piros-fehér, piros-fekete. Feri azt mondja, nagy barátság és egyetértés honolt, a mostani magyar rendszer “együvé zavar mindenkit”.

És mi lesz, mondjuk, a következő Fradi-Újpesten? Puszi-pacsi?

Ezek az egyezségek nagyon törékenyek.A foci egy győztes-vesztes játék, ezt el kell fogadni. Valakinek alul kell maradnia, és ez a mentalitás sugárzik a szurkolókból is.

Vagy én alázom meg a másikat, vagy ő engem. De ez nagyrészt hőzöngés.

Az angol-orosz meccs előtti és alatti összecsapásokat, különösen azt, amit az oroszok műveltek, a sokat megélt szurkolók is pislogva nézték.

Feri szerint hasonló brutalitás magyar pályán kizárt. Egyrészt, mert állítólag az orosz titkosszolgálat keze benne volt a marseille-i attakban: szervezettek voltak, mindent egyeztettek, hol szállnak ki, hol támadnak és vittek harctéri orvosokat, akik egy szállodában ápolták a sérülteket, hogy elkerüljék a kórházi magyarázkodást.

Ilyen fokú szervezettség legkevésbé sem jellemző a szimpla huligánokra, igaz, már itthon is láttam olyat, hogy rugdostak földön fekvőt. Ez az állatiasság számomra elfogadhatatlan, különösen, hogy harcművészeteket tanulok jó pár éve. Sosem veszíthetem el annyira a fejem, hogy ne kontrolláljam, mi történik. Pár éve egy Újpest-Fradi előtt volt késelés, mire a Monsters szurkolói csoport a következő alkalommal kifeszített egy drapit, hogy a kés a gyávák fegyvere.

Ráadásul, ott a saját táboruk emberét támadták, ami nagyon ritka.

Néha Feri is belekeveredett egy-egy balhéba, “ez benne van abban, ha csoportokkal mozog ez ember”.

Ferencváros

A Fradinál évek óta helyzet van, úgy tűnik, egyre inkább. Több ezer szurkoló nem megy be a meccsekre, a tartalékcsapat Csepel elleni NBIII-as meccsén jól látszott, mennyien vannak.

Csányi Sándor

Sajnos ma még olyanok is a tiltakozókkal vállalnak közösséget, akiket szeretnék bent látni, de bízom benne, előbb-utóbb meggondolják magukat. Én szívesen látom mindazokat, akik nem rasszisták, nem erőszakosak és nem okoznak kárt a stadionban. Senkit sem akarunk bántani, senkit sem akarunk kitiltani, és legalább olyan zajos lelátókat szeretnénk, mint korábban, csak zsidózás, cigányozás, buzizás nélkül. Én is olyan meccsekre szeretnék járni, ahol szórakozik az ember, nem szégyenkezik. Bízom benne, hogy az ultrák álláspontja is megváltozik, és hamarosan ott látjuk őket a stadionokban, mondta az MLSZ elnöke ebben az interjúban.

De miért is maradnak kint? Tényleg a szkenner miatt?

Sokan úgy vélik, bár így csendesebb odabent a szurkolás, de legalább nincsenek rasszista skandálások, nyilas molinók, primitív balhék.

A Fradinál most hatalmas az elnyomás, de ez nem jobboldaliság kérdése, hiszen Kubatovéknak hasonlóan radikális nézeteik vannak, mint az ultráknak. Csak ők nem mondhatják ki.

Látszólag persze fellépnek ellene, de nem azért, mert ők européerek, az ultrák meg nem. Ez az egész a kontrollról szól.

Az ultrák bevállalósak, kemények, őket nem lehet úgy kontrollálni, mint azokat, akik most bejárnak.

Szóval a szkennerrel igazából semmi gond? Feri szerint nincs. Úgy tartja, az csak a kontroll első lépése.

Ha elfogadod, onnantól tudják, hol ülsz, figyelnek.

Erre mondják sokan, hogy nem kell olyat csinálni.

Ez nem így van! Amikor gond volt, sokszor ártatlanokat hurcoltak meg.

Ettől a rendszertől várjunk fair elbánást? Akik itthon azt mondják, hogy Brüsszel takarodj, kint meg tartják a markukat? 

Minden szinten kettős kommunikáció zajlik. Azt szajkózzák, hogy vissza akarják szorítani a balhékat, pedig csak arra mennek, hogy a saját ügyeik érvényesüljenek, és megosszanak mindenkit.

Szerinte ez kiderült abból, ahogy a szurkolók kiszorítása zajlott.

Kubatov elkezdett tárgyalni a szurkolói vezetőkkel, de amint felépült a Groupama, és azt érezte, hogy a kezében az irányítás, mindenkit elküldött a picsába, és azt mondta, mostantól az lesz, amit ő akar. Rögtön máshová került a hangsúly. Lesöpörte az ellenérveket, megszűnt a konstruktivitás. Korrekt rendszerben beleférne a szkenner. De ez inkorrekt rendszer, Fidesz-módszer a nagy demokráciafelfogás mögött: ráküldték a NAV-ot olyanokra, akik szervezték a szurkolói megmozdulásokat. Undorító, alattomos módon lehetetlenítenek el sokakat.

Kubatov Gábor

–  A decemberi Fradi-évértékelőn volt freudija.

– Tudom. Az „elvettük a Ferencvárost”. Véletlen. Átvettüket akartam mondani, nyilatkozta a Ferencváros elnöke ebben az interjúban.

Vajon lesz megegyezés?

Néha azt hallani, igen, máskor úgy tűnik, távolodnak az álláspontok. Feri szerint kizárt a békülés, míg Kubatov az elnök.

Tényleg Kubatovval van baj?

Igazából nem az ő személye számít, hanem az, hogy a párt része. Más pártfunkcionáriussal is ez lenne. A rendszer nem reformálható meg, mert nem mutathat gyengeséget, nem léphet hátra, nem adhat engedményt, kizárólag diktálni képes. Ha egyetlen repedés megjelenik rajta, jön a többi, aminek a vége az összeomlás. Ha leváltanák Kubatovot, elismernék, hogy hibáztak. Ám ők soha senkit nem váltanak le, bármekkora hülyeséget csinál.

Mi lesz az ultrákkal? Azokkal az önkéntes száműzetést vállalókkal, akiknek az életük központja a Ferencváros, akik egész héten a meccset várják, meg persze előtte a sörözést a Szögletnél.

Pontosan erre játszik a rendszer. Hogy előbb-utóbb felőrlik az ultrákat. De egy igazi szurkoló számára első a büszkeség, és hajlott gerinccel bevonulni bizony vereség. Kubatovék betarthatatlan kompromisszumokat ajánlanak. Semmibe veszik az ultrákat, miközben még mindig az olvasható a fórumokon, hogy legyen már megegyezés.

De mi van azokkal, akik a balhékat csinálják itt, itt és itt:

Vajon egy normális “kint maradó” nem érzi, hogy olyan emberek mellett is kiáll, akik ezt nem érdemlik meg?

Feri sok mindenben és sokakkal nem ért egyet.

Értékes és érdekes embereket ismertem meg az ultrák között. Ott nem szabad hétköznapi mércével mérni a történéseket, hiszen hétköznapi ember nem áll oda melléd egy balhéban, nem utazik napokat mínusz tíz fokban, hogy aztán ott tipródjon egy meccsen, ahol naná, hogy kikaptok idegenben. A közös kiállás a fontos, ennek pedig akadnak negatív vonzatai. Az ultrák a világ összes táján radikálisok, ez a közeg akarva-akaratlanul bevonzza a szélsőségeket. De mindig az egyéntől függ, hogy kihasználja-e a lehetőségeket, amikor ötvenen vannak egy benzinkútnál, és ő lenyúl négy sört a polcról. Ilyen embert minden közegben találni, ez társadalmi, szociálpszichológiai probléma.

Játsszunk kicsit: mire vágyik inkább, Kubatov távozására vagy BL-csoportkörre?

Ha Kubatov marad, a BL-nek sincs értelme. Számomra ma a Fradi halott. Amit a Ferencvárosban szeretek, a büszkeséget, a kiállást, a függetlenséget, még a mindennel való szembemenést is, az megszűnt ebben a rendszerben.

Pedig most van csapat, olyan, ami jó eséllyel éveken keresztül magyar bajnok lesz. És új stadion is épült. Sok fradista számára ez maga a megvalósult álom.

Engem a közeg vonzott be.

Vagyis akkor két táborra oszthatóak a fradisták? Van, akit a foci érdekel, és van, akit a közeg?

Lehet ezt mondani. Az ultráknak ez egy közeg. Ez a család.

Másnak is. Családok generációk óta járnak az Üllői útra. Úgy is fel lehet fogni, hogy az igazi fradista kijár, ha Kubatov, ha Torgyán vagy ha Berki az elnök. És bár baromira nem ért egyet, teszem azt, a szkennerrel, de neki látnia kell, amikor Gera Zoli bevágja az MTK ellen.

Mi a “szembemenés”, ha nem ez?

A mostani rendszer áldozatai ők, és ez nekem nagyon fáj. A klubvezetés visszaél a fradisták Fradi-szeretetével. A valóság az, ha bemégy, azzal támogatod ezt a rendszert, hiszen fizetsz a jegyért, a sörért.

Ezzel az erővel az apám, amikor kijárt a kommunizmus alatt, támogatta a kommunistákat, nem?

Állítom, a kommunizmus alatt nem volt ekkora kontroll a szurkolókon. A Fidesznek specialitása, hogy kihasználja a belső egyenlőtlenségeket, épít a csoporton belüli saját támogatóira, ezzel megosztja a közeget. Biztos vagyok benne, hogy teljes rálátásuk van mindenkire.

Ha kimegyek válogatott meccsre, azzal a kormányt támogatom? Orbánt, Balogot, sőt Csányit is?

A válogatott más. Az Aranycsapat a magyar történelem egyik legmélyebb elnyomása idején is sikeres volt, mégis az egész társadalom a magáénak érezte. Amúgy a politikának meg a stadionépítésnek semmi köze a friss sikerekhez. Az Eb-re is csak azért jutottunk ki, mert megemelték a létszámot. Ez is egyike a fideszes sakk-matthelyzeteknek: ha nem támogatod a csapatot, nem vagy hazafi, ha meg támogatod, azzal elfogadod, hogy minden, amit csináltak, jó. Annyiban két különböző dolog, hogy a Fradi “csak” egy csapat, autonóm választás, hogy támogatod-e, míg a nemzeti válogatott képvisel, ha akarod, ha nem. A válogatott nemzeti ügy, nem sajátíthatják ki. Nem Fidesz-válogatott van, hanem magyar válogatott.

Feri szerint a válogatott sikerének köszönhetően sok magyarban “megmozdult valami”.

Az emberek szeretik a focit, fontos a sikerélmény, pártpolitikától függetlenül. De akkor sem hagyható, hogy egyes fideszesek visszaéljenek a Fradi-szeretettel, és sarokba szorítsák a barátaimat. Nekem ők a fontosabbak, kiállok mellettük, nem támadom hátba őket. Az lenne a megoldás, ha az egész Fradi-család kimondaná: ebből elég.

Egyszer persze visszamegy a tábor, így hiszi Feri.

De csak akkor, ha ez a rendszer megbukik, és az a bukás nem lesz szép. Nagyon gyűlik a feszültség, elkerülhetetlen, hogy egyszer kirobbanjon. A vezetőség megalázza az ultrákat, amihez felhasználja a stadionba járókat is. És sajnos a vehemensebb ultrák, különösen az egyszerűbben gondolkodók egy kalap alá veszik őket a vezetőséggel. Az is fáj, hogy évtizedes barátságokat tett tönkre a megosztottság, pedig a kintieket sem lehet egy kalap alá venni.

Fidesz vagy Jobbik?

Feri szerint az ultrák nagy része jobboldali, azt viszont nehéz megmondani, milyen arányban jobbikos, illetve fideszes.

Sokan vannak úgy, hogy mindegy, csak a baloldal ne, ezért akár Orbán egyes kezdeményezéseit is simán felkarolja egy jobbikos, ha abban véli felfedezni a nemzeti akaratot. Szerintem viszont a Fradira teljesen rámászott a Fidesz. A Jobbik támogatói naivok, önként promotálják a pártot a táboron belül. Lelkes, idealista jobberek, akik azt mondják, hogy a Vona így meg úgy pacsizott velük. Én azért röhögök ezen, mert ha a Jobbik hatalomra kerülne, ugyanez lenne. Nekik is a kontroll lenne a legfontosabb, ugyanígy rátelepednének mindenre. Ez ilyen keleti posztkommunista módszer, melyben mélyen összefonódik a politika és a foci. Ami nem normális, szét kéne választani.

Feri szerint a radikálisok többsége is csupán szalonnáci. Csak úgy, mint a falusi kocsmában, ahol az a téma, hogy kinek nagyobb a farka, meg ki a hangosabb, és senki nem akar lemaradni, mert az gyengeséget sugall.

Ha nem csatlakozol, pillanat alatt rád sütik, hogy nem vagy közibük való. De egy igazi náci nem így viselkedik.

Ez itt nem Anglia, ahol egyértelműen elválik a politika a szurkolástól. A többség nem verne cigányt, sőt elsőként lépne fel egy ilyen ellen, csak ezt még maguknak sem ismerik be. Ha ilyesmi történt volna például az Eb-n, én lettem volna az első, aki tenni próbál ellene.

Kápó

Amikor újpesti cigányokat kiabálnak a fradisták és fradista cigányokat az újpestiek, az nem azért van, mert rasszisták. Így alakult ki. Ilyen a szokás. Lecigányozni szitokszó. Cigányozunk, de közben nem a cigányokról beszélünk, nem különböztetünk meg senkit a származása miatt, mondta Hamberger Ádám ebben az interjúban.

Feri állítja, az itthoni szurkolói kultúra még mindig jobb, mint a környező országokban.

Aki volt már angol meccsen, tudja, ott sokkal primitívebb a szurkolás, mint nálunk. Az olaszokról és a hollandokról nem is beszélve. Van itt balhé, nem tagadom, de még a románokhoz, a lengyelekhez és a horvátokhoz képest sem agresszív a magyar szurkolói kultúra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik