Tech

A tinik körében már elbukott a Facebook

A Facebook persze még mindig sok tekintetben vezet a közösségi oldalak ranglistáján, de a fiatalok már máshová járnak szórakozni.

A Facebook népszerű, ezt kár is lenne tagadni, hiszen az egykor sima egyetemi “diákgyűjtőből” egy évtized alatt milliárdnyi felhasználóvá kinövő közösségi oldallá vált, ami számos plusz funkciót szedett magára, többek között az élő adás lehetőségét, vagy épp egy tonna üzleti funkciót. De előfordulhat, hogy ez is kevés, mert vannak olyanok, akik szimplán nem erre vágynak.

Létezik ugyebár a Snapchat, ami a Facebookhoz hasonlatosan sok-sok plusz tulajdonságot kapott, és fokozatosan mászott fel a közösségi oldalak ranglistájának élmezőnyébe. Mostanra pedig oda jutott, hogy a tinédzserek körében már népszerűbb, mint a Twitter, a Facebook, illetve az Instagram, amit onnan lehet tudni, hogy a Piper Jaffray kutatása megkérdezett 6500 tengerentúli tinédzsert, hogy melyik közösségi oldalt használják a legtöbbet.

snapchat_cikk

A “The Taking Stock With Teens” névre hallgató felmérésben a Snapchat 28 százalékot kapott, míg az Instagram szorosan követi 27 százalékkal, majd harmadikként jön a Twitter, és csak negyedikként a Facebook. Mindez annak köszönhető, hogy a fiatalok a jelek szerint jobban kedvelik a képnézegetést, illetve a rövid videókat, mint a felesleges szócséplést és a sokfelé kiterjedő funkciókat.

Ugyanakkor érdemes tudni, hogy a Snapchat mindent meg is tett az elsőségért, hiszen az elmúlt évben a legkomolyabb frissítést mondhatta magáénak a Snapchat Discoverrel, illetve az Oscars-szal, valamint azzal, hogy erőteljesen elment a videó és képszűrők irányába. Leghátul egyébként a Google+ kullog, ami bevezetése óta soha nem tudott igazán naggyá válni. Viszonylag hátul van a Pinterest, amit inkább nők használnak egyfajta képesített jegyzetfüzetként, és a Tumblr is csak óvatosan áll a lista végefelé, de ez az oldal mindig inkább a különcöké és a nagyobb közösségi oldaltól elforduló “egyéniségeké”, ezért nem is várja senki tőle, hogy világhódítóvá váljon. Főleg a “tumbászok”, ahogy a magyar közösség saját magát nevezi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik