Bár 10 éve mennek az uniós pályázatok, még ma is gyakran hiányosak és nem pontosak az anyagokhoz tartozó tételes költségvetések és árajánlatok, pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) olyan életképes, fenntartható projekteket akar támogatni, amelyeket a pályázók átgondoltan, jól kidolgozva, ütemezetten terveztek meg – közölte a szaktárca a Világgazdasággal.
Az NGM szerint a 2014-2020-as ciklus módosult eljárásrendet, a korábbitól eltérő formanyomtatványokat hozott és ezeket meg kell tanulni használni. A hibák kiküszöbölésére ellenőrzési pontokat építettek be a kitöltőprogramokba.
A kormányzat számos egyszerűsítést is bevezetett, például a 300 millió forint alatti projektek normatív elbírálását, azonban a potenciális kedvezményezettek jellemzően elfoglaltak, a mindennapos elfoglaltságaik mellett kevés idejük marad a pályázatra való felkészülésre, a projektötlet komplett összeállítására – olvasható a lap keddi számában.