Nyilvános Magyar Péter vagyonnyilatkozata.
Emelt szintű szolgáltatást ígértek, erre orvos sem volt az intézményben.
Szlovákia azonnali válaszlépést ad, ha Ukrajna nem áll le az orosz kőolaj exportjának korlátozásával
Néhány napot kaptak Robert Ficótól az ukránok.
Programok
Éremtáblázat
Hely
Csapat
1.
Dél-Korea
KOR
5
3
1
2.
Japán
JPN
4
2
4
3.
Kína
CHN
5
2
2
24.
Magyarország
HUN
0
0
1
Videó készült az esetről.
Komolyan vehető-e az olimpiai futballtorna? Ki nyeri majd és kinek kellene nyerni szerintünk az Aranylabdát? Lehet-e rehabilitálni egy családon belüli erőszakot elkövető játékost? Mi folyik a Chelsea-nél? Ezúttal ezeket a kérdéseket jártuk körbe Kurdi Benedekkel, a Ziccer fantasy ligájának győztesével.
A legtöbb nagy foglalkoztatónál enyhén csökkent az állományi létszám.
Dömötör Csaba szerint nem viszi, hanem hozza a pénzt a budapesti reptér.
Jelentős díjtételeket határoztak meg a minisztérium rendelettervezetében.
Az ingyenes csomagok egy részét egyszerűen nem vihetik ki lakcímre, a szakszervezet szerint.
Videó
„A traktoros kvóta sem működött” – fideszes vezetőket kérdeztünk, miért kevés a női magyar politikus
Az európai uniós országokkal összehasonlítva, Magyarországon nemcsak a vezető pozíciókban, de a parlamentben is kevesebb a női képviselő. Tusványoson próbáltuk megtudni, mi lehet ennek az oka.
A következő szezontól a Ferraritól egy jóval szerényebb istállóhoz szerződött Carlos Sainz Junior.
- 21:25 Letartóztattak egy férfit Veszprémben, aki hónapokon át bántalmazta az élettársát
- 21:18 „Ha a főnököm azt mondta, akkor van!” - Másodpercek alatt cáfolta meg magát a fideszes államtitkár
- 21:13 Mi köze a forró nyári esték kedvenc koktéljának a maláriához?
- 21:11 Győzelem Kanada ellen, javított a női pólóválogatott
- 20:54 Olimpiai kézitorna: Magyarország-Argentína (élő)
- 20:45 Sofía Vergara felhúzta a térdszorítóját, hogy borral „kínálhassák” archoz hasonlító sebhelyét
- 20:35 Japán akkorát fordított az aranyért, mint a Manchester United az 1999-es BL-döntőben
- 20:30 Mégis kihelyezhetik Baló György emléktábláját az egykori otthonára
- 20:23 A nap legfontosabb hírei - 2024.07.29.
- 20:00 Szülőszobán készült fotóval emlékezett meg Shane Tusuppal közös második évfordulójáról Nagy Viktória Zoé
- 19:57 Szlovákia azonnali válaszlépést ad, ha Ukrajna nem áll le az orosz kőolaj exportjának korlátozásával
- 19:51 Kikötötték az ágyhoz az idős férfit a kórházban, ahol havonta 440 ezret kell fizetni
- 19:31 „A Ferencváros Premier League-szintű csapat”
- 19:23 Új kaput találtak Európába a kábítószer-csempészek
- 19:19 „Azt hiszik, bunkó vagyok mert nem válaszolok, pedig nem, csak nem hallok” – Ripli Zsuzsi gyerekkora óta siket a bal fülére
- 10:19 Kihirdették a keddtől érvényes üzemanyagárakat
- 09:21 Kiderült, mennyit keresnek az Ausztriában dolgozó magyarok
- 12:55 A lengyel külügyminiszter üzent Orbánnak: Nem engednénk, hogy kínai rendőrök járőrözzenek Varsó utcáin
- 11:24 Fucsovics küzdelme Nadallal, torna selejtező, lovaglás a versailles-i kastély parkjában, szörf Tahitin – galéria
- 14:54 Szexista megjegyzés miatt küldték haza az Eurosport kommentátorát
- 17:51 „A mostani generáció gyakorlatilag használhatatlan” – Rácz Jenő hiányolja a mai fiatalokból a munka iránti alázatot
- 11:58 Gyanúsítottként hallgatták ki a kisfiút felrúgó karateedzőt
- 17:15 Krausz Gábor közös fotót posztolt kislányáról és Mikes Annáról
- 07:35 Kiderült, mi okozta Sinéad O’Connor halálát
- 06:27 Megmentette anyukája életét egy gyors észjárású, 6 éves kisfiú – videó
A Budapest Bike Maffia harmadik éve visz átmeneti szállókon élő családokat nyaralni a Balaton partjára. Eltöltöttünk néhány órát Balatonlellén, ahol az érintettekkel arról is beszélgettünk, milyen érzés volt először látni a Balatont, illetve mit jelent számukra, hogy végre ők is eljuthattak nyaralni.
Baleset / Bűnügy
Sport24
Az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada közösen rendezi meg a 2026-os világbajnokságot, így a három válogatottnak – no meg a szervezőknek – elméletileg remek lehetőséget nyújtott a tesztelésre a 2024-es Copa América. A Copán új kapitányukkal negyedik helyen végzett kanadaiak köszönik, jól vannak; az amerikaiak és a mexikóiak leégtek és szövetségi kapitányt váltanak.
Az Eb-menetelésünk után, egy kis szusszanást követően visszatér a Ziccer – ezúttal Bocsák Bencével, szabadúszó újságíróval, a World Soccer és a Rise of the underdogs című könyv szerzőjével kiegészülve, akivel a Liverpool felkészülése mellett arról beszélgettünk, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy jól működjön a magyar futballpiac.
Legfrissebb epizódok
Joe Biden visszalépése után a demokraták gyorsan felsorakoztak Kamala Harris mögé, de vajon mire lehet elég ez a lendület a kampány utolsó hónapjaiban? És miért olyan biztos a magyar kormány abban, hogy jól járna Trump megválasztásával? Bita Dániel, Kerner Zsolt és Jankovics Márton a Háromharmad új epizódjában a turbulens amerikai elnökválasztástól Orbánék politikai hazárdjátékáig és a Kína-barát „jüanjobboldal” külpolitikai mozgásteréig jutott.
Videó
„A traktoros kvóta sem működött” – fideszes vezetőket kérdeztünk, miért kevés a női magyar politikus
Az európai uniós országokkal összehasonlítva, Magyarországon nemcsak a vezető pozíciókban, de a parlamentben is kevesebb a női képviselő. Tusványoson próbáltuk megtudni, mi lehet ennek az oka.