Dreame X50 Ultra robotporszívó, Pixel Watch 4 okosóra, Vivo X300 Pro okostelefon és egy Lenovo Yoga 9 laptop. Négy kütyü, amit nagyon szerettünk 2025-ből.
Több milliárd dollár támogatás és 10 év fejlesztés után a Boeing képtelen volt működőképes űrhajót építeni, melynek eredményeként két űrhajós hónapokig a Nemzetközi Űrállomáson ragadt.
Az utóbbi időben néhány csapat új kirúgásvariációval kísérletezget az ellenfél letámadásának kijátszására. Ez az elem a Como játékában rendszeresen megjelenik, ezért Cesc Fábregas csapatán keresztül fogjuk megvizsgálni a sikerességét.
Mint minden év végén, ezúttal is olvasóinkhoz fordulunk, és azt kérjük: segítsenek felfejteni az alábbi képeken látható részletek alapján, hogy hol készültek a fotók, illetve kit és mit ábrázolhatnak.
Önkéntesek tucatjait, összességében pedig száznál is több embert mozgat meg hetente a Food Not Bombs budapesti csoportjának vasárnapi ételosztó akciója.
„A lakhatási biztonság nem luxus, hanem alapjog” – ezzel a szlogennel indított kampányt a Miskolci Autista Alapítvány és a MAACRAFT közössége, amelynek segítségével az alapítvány otthonának szobáit szeretnék felújítani.
Bajnoki döntőt rendeztek 1950. december 24-én: az NB I záró mérkőzésén a listavezető Honvéd és az egy ponttal mögötte álló Textiles (MTK) találkozott Újpesten.
Clint Malarchuk az NHL történetének egyik legszörnyűbb sérülését szenvedte el, amikor az ellenfél korcsolyájának pengéje elvágta a torkát. A kapus túlélte az esetet, sőt tíz nap múlva visszatért, de a feldolgozatlan trauma tönkretette az életét.
Ti kérdeztetek, mi válaszoltunk: a Ziccerben ezúttal nem meccsekről beszéltünk, hanem hatalomról, pénzről és felelősségről a magyar futballban. Ki dönt, ki vállalja a következményeket, és miért nem működik az a rendszer, amelybe évek óta ömlik a pénz? Kényelmetlen kérdések, éles állítások – mellébeszélés nélkül.
A címvédő, sorozatban nyolcadik bajnoki címére hajtó Ferencváros megint lemaradt az őszi elsőségről, de a minimális hátrányt tavasszal eddig rendre megfordította. Sikerül-e ez most is, és ki tud-e alakítani a listavezető ETO FC Győr vagy a harmadik Paks egy izgalmas bajnoki versenyfutást?