Tudomány

Megtalálták minden idők egyik legkisebb dinoszauruszát

24.hu
24.hu

2017. 05. 02. 12:27

Velociraptorok gyilkos karmai és elképesztő gyorsasága igen hírhedt, többek közt a Jurassic Parknak köszönhetően. A filmekből nem derül ki egyértelműen, de az ismert dinoszaurusz nembe számtalan faj tartozott, olyanok is, melyek első ránézésre nem is tűnnek kifejezetten veszélyesnek.
Korábban a témában:

Velociraptorok közt valóban akadtak félelmetes élőlények, így például a 8 méter hosszú, 30 centis karommal felfegyverkezett dinoszauruszok. Egy új, Vertebrata PalAsiatica-ban megjelent tanulmányban most egy olyan raptort mutatnak be, amely jóval barátságosabbnak tűnhet.

A Kínai Tudományos Akadémia szakértői által felfedezett Zhongjianosaurus yangi lehet az egyik legkisebb nem repülő dinoszaurusz, melyet valaha azonosítottak. A 310 grammos és 70 centiméter hosszú élőlény csontjainak elemzése alapján egyértelmű, hogy egy kifejlett példány maradványait találták meg a kutatók.

A lelet vizsgálata során a tudósok jelentős tollazatot mutattak ki, sőt, négy szárny és egy farok nyomát is felfedezték. A testfelépítés alapján a szakértők arra jutottak, hogy a Z. yangi siklani, vagy akár repülni is tudott. Amikor a dinoszaurusz nem a levegőben volt, rendkívül vékony, gólyalábra emlékeztető lábakon járt.

Mindent egybevetve a kutatók úgy vélik, az élőlényt a Microraptorinae alcsaládba érdemes besorolni.

A lelet az észak-kelet-kínai Liaoningnál található kora kréta kori geológiai lerakódásból került elő. A maradványok nagyjából 125 millió évesek.

A különleges raptor egy biológiai szempontból rendkívül sokszínű paleoökológiai rendszerhez, a Jehol-biótához tartozott, amely minden 133-120 millió évvel ezelőtt a régióban előforduló élőlényt magába foglalt.

A területen korábban számtalan más raptort, virágot, kétéltűt és pteroszauruszt azonosítottak. Sőt, a környéken több olyan fosszíliát is találtak már, melyek az emlősök őseitől származtak.

A Jehol-bióta korában a területet tavak, mocsarak és fák borították, a levegő pedig jóval párásabb volt. A közelmúltban felfedezett mikroraptor feltehetőleg a fák közt élt, kisebb állatokat, halakat, rovarokat és gyümölcsöket fogyasztott.

A régió ekkoriban bővelkedett a kétlábú tollas dinoszauruszokban. A tudósok párhuzamot vontak a galápagosi Darwin-pintyek és a helyi élőlények közt: mindkét terület állatai hasonló környezetben mozogtak, a táplálkozásbeli különbségek miatt mégis másként fejlődtek. Az új raptor bizonyos típusú táplálékra specializálódhatott, míg nagyobb rokonai méretesebb prédákra vadásztak.

A kutatók szerint a figyelemreméltó faj jóval azelőtt kihalt, hogy a Tyrannosaurusok 86 millió éve megjelentek volna. Az élőlények rokonai, a ragadozómadarak azonban még ma is megtalálhatóak a Földön.

(IFL Science)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.