Tudomány

Belevágott utolsó kalandjába a hős űrszonda

Lugosi Péter
Lugosi Péter

2017. 04. 30. 08:00

Amikor a Cassini űrszonda 1997. október 15-én elindult, a nagyszabású programtól sokat várt a tudományos világ. Bár a projekt nem volt zökkenőmentes, az űreszköz így is rengeteg értékes információt gyűjtött Naprendszerünkről, a Szaturnuszról és holdjairól.
Korábban a témában:

Nem kérdéses, hogy a Cassini–Huygens program minden idők egyik legjelentősebb űrkatatási projektje. A 3,27 milliárd amerikai dolláros összköltségből létrehozott expedíció lebonyolításába a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal (NASA) mellett az Európai Űrügynökség (ESA) és az Olasz Űrügynökség (ASI) is bekapcsolódott. A programban összesen 17 ország volt érintett.

Maga az űreszköz két részből állt, egy űrszondából, a Cassiniből, illetve egy leszállóegységből, a Huygensből. Előbbi szerkezet fő feladata a Szaturnusz és környezetének vizsgálata; utóbbinak pedig a Titán – azaz a gázbolygó legnagyobb holdjának – elérése és elemzése volt.

A Huygens tragédiája

A Huygens Szaturnuszra történő eljuttatásával az űrkutatás hatalmas áttörést ért el: máig ez az egyetlen szerkezet, amely a külső Naprendszer egyik égitestén landolt. Mivel a lander berendezései nem voltak megfelelőek ahhoz, hogy közvetlenül a Földhöz küldjék az adatokat, a Cassini lett a közvetítő.

Egy tervezési hiba miatt azonban a Huygens felbecsülhetetlen értékű információinak jelentős része elveszett, a Cassini nem tudta fogadni a képeket és a mérési eredményeket. Az ESA később vállalta a felelősséget: a problémát ők okozták azzal, hogy kihagytak egy parancsot a Huygens és Cassini közti kommunikációt irányító programból.

A landert egyébként nem tervezték túl hosszú életűre, az akkumulátora nagyjából 90 percnyi önállóságot tett lehetővé az egység számára.

A szerkezet a Vénusz, a Föld és végül a Jupiter gravitációs lendítésének köszönhetően ért el a Szaturnuszhoz egy igen hosszú út végén, 2004 júliusában. Július 1-én a Cassini lett az első űrszonda, amely megkerülte a távoli gázbolygót. A Huygens később levált a Cassiniről, és 2005 januárjában sikeresen landolt a Titánon.

Bár a Cassini–Huygens már célterülete megközelítése előtt is számtalan figyelemreméltó adatot gyűjtött – többek közt a Jupiterről -, az igazi kaland csak ekkor kezdődött.

A Cassini nem tétlenkedett sokáig: előbb hatalmas viharokat figyelt meg a Szaturnuszon, majd a Titán feltérképezésébe vágott bele. Nem sokkal később az űrszonda segítségével a kutatók két, korábban ismeretlen holdat találtak a bolygó közelében: a Metónt és a Pallénét – az új holdak családjához később az Aigaión is csatlakozott.

A szerkezet missziója során számtalan helyi holdat vizsgált meg, így a Phoibét, az Iapetoszt és a Rheát. A legjelentősebb adatok mégis a Titánnal és az Enkeládusszal kapcsolatban születtek.

Az eddigi információk alapján úgy tűnik, ezen két égitesten érdemes lesz alaposabban is körülnézni, ha életet szeretnénk találni a Naprendszerben.

A Titán káprázatos tájai

A Titán felszíne a Huygens felvételén Kép: NASA/JPL

Mikor az űreszköz 1 200 kilométerre járt a Titán felszínétől, számtalan érdekes felvételt készített az objektum atmoszférájáról. Később a Huygens a felszínről is közölt néhány lélegzetelállító fotót.

A Cassini egyik leglenyűgözőbb pillanata az lehetett, amikor megpillantotta a Titán szénhidrogéntavait. A 2008-as felfedezés azért számított hatalmas szenzációnak, hiszen korábban a Földön kívül egyetlen égitesten sem találtak folyékony halmazállapotú anyagot. A későbbi megfigyelésekkel rendkívül hosszú folyókat és hatalmas tavakat mutattak ki.

2010-ben az űrszonda közelebbről is megvizsgálta a Titán atmoszféráját és mágneses jelét. A szakértők minden egyes hold melletti elrepüléssel egyre többet és többet derítettek ki az objektumról. 2016 márciusában például azt fedezték fel, hogy a Titánon meglehetősen magas csúcsok találhatóak: az égitest legnagyobb hegye 3 337 méter magas.

Ma már tudjuk, hogy bár a Titán világa rendkívül hideg – az átlagos felszíni hőmérséklet nagyjából -179,5 Celsius-fok -, mégis meglepően sokban hasonlít a korai Földre.

A hold vizsgálata során rengeteg olyan bizonyíték született, melyek azt sugallják, hogy az égitest felszíne alatt egy hatalmas, többnyire ammóniából és vízből álló óceán helyezkedik el. Éppen emiatt – illetve a többi figyelemreméltó eredmény miatt – a jövőben mindenképp érdemes lesz újabb missziót indítani a Szaturnusz legnagyobb holdjához.

Már csak azért is, mert egyelőre nem lehet kizárni, hogy a Titánon megjelent valamilyen kezdetleges földönkívüli élet.

Az Enkeláduszon minden adott

A Szaturnusz apró holdja nagy meglepetést okozott, amikor 2004 júliusában felfedezték rajta a viszonylag fiatal és komplex geológiai formákat, a jég vájta völgyeket és a vízpára jelét.

A Cassini program vezetői 2005-ben jelentették be, hogy sikerült a vízgőz és a jég nyomaira bukkanni az Enkeládusz atmoszférájában. A szakértők akkor arra jutottak, hogy a pára és a fagyott részecskék a jeges felszínen található gejzírek kitörésével kerülnek a légkörbe.

Az égitest már ekkor igen ígéretesnek tűnt, az űrszonda 2008-as közeli repülése viszont még érdekesebbé tette a dolgokat.

A helyi felhők elemzésekor ugyanis a Cassini a vízpára mellett szén-monoxidot, szén-dioxidot és a vártnál hússzor sűrűbb szerves anyagokat is azonosított.

A vizsgálat ráadásul meglepően magas hőmérsékletet mutatott ki a hold pólusainál.

Nagyjából egy évvel később az eszköz a Szaturnusz legkülső gyűrűjénél sós jeget talált. Mivel az anyag csak a közeli Enkeláduszról kerülhettek oda, a kutatók úgy vélték, hogy a hold mélyén egy hatalmas, vízből álló óceánnak kell lennie. Később ezt az elképzelést újabb bizonyítékok támasztották alá, például annak a 101 gejzírnek a felfedezése, melyek a hold felszínén folyamatosan eregetik a vízpárát.

Ha ez nem lenne elég, a szonda 2015-ben szilícium-dioxid mikroszkopikus szemcséit is azonosította a helyi kigőzölgésekben. Ez az anyag a Földön a forró kőzetek és a víz közti reakció végterméke. A kölcsönhatással bolygónkon olyan tápanyagok születnek, melyeket bizonyos mikroorganizmusok képesek hasznosítani. Ezen tényből kiindulva a tudósok arra jutottak, hogy a reakció a holdon is jelen lehet, és támogathatja az élet kialakulását.

Egy közelmúltban megjelent tanulmányban sikerült is bebizonyítani, hogy a keresett folyamat valóban lejátszódik az égitesten. Ez azt jelenti, hogy az objektumon minden adott ahhoz, hogy megjelenjenek rajta egyes primitív létformák.

Éppen ezért mai tudásunk szerint az Enkeládusz lehet az egyik legjobb hely, amennyiben a földön kívüli élet nyomai után szeretnénk kutatni.

A Nagy Finálé

Közel 20 évvel indulása után eljött az idő, hogy a Cassini belevágjon utolsó kalandjába. A Nagy Finálénak nevezett küldetés során, 2017 áprilisának vége és szeptembere közt az űreszköz fokozatosan közeledik a Szaturnusz felé. Az elkövetkező 22 hét alatt a Cassini szédítő gyorsasággal fog körözni a bolygó és gyűrűi közt.

Az út végét a tervek szerint szeptember 15. jelenti majd, amikor a szonda meteorként fog elégni a Szaturnusz atmoszférájában.

A Cassini még utolsó küldetésével is értékes információkat szolgáltat majd, a gyűrűkön keresztülhaladva a bolygó gravitációs és mágneses teréről, illetve a gyűrűk anyagáról fog adatokat gyűjteni. Emellett rendkívül közeli képeket is készít majd a Szaturnuszról és fellegeiről.

És hogy miért kell megsemmisülnie a legendás űrszondának? Nos, a választ az idegen világok védelménél kell keresni.

A kutatók joggal tartanak attól, hogy amennyiben a Cassini üzemanyaga végérvényesen elfogy, a szerkezet egy közeli égtestbe csapódik. A szakértők ezt szeretnék elkerülni, hiszen az eszköz felszínén előfordulhatnak olyan földi szennyeződések, melyek egy idegen világba kerülve komoly galibát okozhatnak. A potenciális földön kívüli élet megóvása pedig kiemelt feladat a NASA-nál. Éppen ezért döntöttek úgy korábban, hogy a legegyszerűbb módszer az, ha a biztos pusztulásba küldik a Cassinit.

Nem kérdéses, hogy az eszköz 20 éves kalandjával az űrkutatás történetének egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Adatainak köszönhetően nem csupán a Szaturnuszról és környezetéről, de az egész Naprendszerről is rengeteg újdonságot tudtunk meg.

(Via: NASA)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

US actress Sharon Stone arrives on May 21, 2013 for the screening of the film "Behind the Candelabra" presented in Competition at the 66th edition of the Cannes Film Festival in Cannes. Cannes, one of the world's top film festivals, opened on May 15 and will climax on May 26 with awards selected by a jury headed this year by Hollywood legend Steven Spielberg.     AFP PHOTO / LOIC VENANCE / AFP PHOTO / LOIC VENANCE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.