Tudomány

Először fedeztek fel légkört egy Föld-szerű exobolygón

exobolygo (Array)
exobolygo (Array)
Csillagászok egy csoportja először azonosított légkört egy Naprendszerünkön kívüli sziklás exobolygón. A Földnél valamivel nagyobb objektum nagyjából 39 fényévre kering tőlünk.

A GJ 1132b nevű exobolygó, amely a GJ 1132 nevű csillag körül kering, nagyjából 39 fényévre található a Földtől – megközelítőleg olyan messze, mint a TRAPPIST-1 rendszere. Az objektum sugara 1,4-szer, tömege pedig 1,6-szor nagyobb bolygónkénál.

Mikor az égitestet először pillantották meg a kutatók, már akkor úgy vélték, hogy egy Vénusz-szerű objektumot találtak, hiszen a GJ 1132b is kőzetbolygó, melynek rendkívül magas a felszíni hőmérséklete. Most kiderült, hogy a két objektum még egy dologban hasonlít: mindkettőnek igen vastag atmoszférája van – igaz, a két légkör összetétele sokban különbözik.

A szakértők korábban már sikeresen azonosították Naprendszeren kívüli hatalmas objektumok, úgynevezett gázóriások atmoszféráját. Most azonban egy közel Föld nagyságú égitesten is felfedezték a légkört, ez pedig hatalmas áttörés lehet.

Az atmoszféra elemzésével ugyanis azt is meg lehet állapítani, hogy az adott bolygó alkalmas-e a földihez hasonló élet kifejlődésére, sőt, adott esetben akár az élet nyomait is ki lehet mutatni a légkör vizsgálatával.

John Southworth, a Keele Egyetem szakértője és az új tanulmány vezető szerzője szerint az eredmények annak ellenére fontosak, hogy magát az életet egyelőre nem tudták azonosítani.

A kutatók az Európai Déli Obszervatórium (ESO) segítségével készítettek felvételeket a GJ 1132b-ről. A szakértők később 7 különböző hullámhosszon elemezték a rendszert, majd a tranzit módszerrel meghatározták a bolygó nagyságát – a technikával az égitestek csillagok előtti elhaladásánál jelentkező fényingadozásokat elemzik.

A vizsgálat során a tudósok valami egészen érdekeset fedeztek fel: az egyik hullámhosszon a csillag fényerejének csökkenése jóval látványosabb volt a bolygó elhaladásakor. Az égitest ebben a tartományban valahogy nagyobbnak tűnt. A szakértők ebből arra következtettek, hogy az atmoszféra nyomát sikerült kimutatniuk.

Míg a Föld légkörében a nitrogén, a Vénuszéban pedig a szén-dioxid dominál, addig a GJ 1132b atmoszférájában feltehetőleg a vízpára és a metán fordul elő nagy mennyiségben.

Az új eredmények azért is jelentősek, mert az exobolygó gazdacsillagához, a GJ 1132-hez hasonló égitestek igen gyakoriak – a Földhöz található legközelebbi 30 csillagból 20 ilyen. Ezen objektumok azonban rendkívül aktívak, a kitöréseik pedig ellehetetleníthetik a stabil légkör kialakulását a helyi bolygókon. Ha a GJ 1132b-hez hasonló égitesteken létrejöhet légkör, az azt jelenti, hogy sokkal több lakható világ lehet, mint ahogy eddig hittük.

A csapat következő célja, hogy a Hubble és az ESO Nagyon Nagy Távcsövével is elemezzék az exobolygó atmoszféráját. A James Webb Űrtávcső 2018-as indulása után feltehetőleg még többet tudhatnak majd meg az égitestről.

(Space.com)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik