Tudomány

Tudta? A Star Wars lázadói halálra ítélték a cuki macik bolygóját!

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 12. 23. 14:01

Bár mostanában minden a Zsivány Egyes előzményfilmről szól, ne felejtsük el a klasszikus trilógiát, amiben fizikusok most egy szörnyű tényt fedeztek fel.

Oké, pontosítunk, a Jedi visszatér ewok macijai az Endor bolygó holdján éltek, de mivel már a sorozatban is mindenki simán Endorként hivatkozik a helyre, hagyjuk is a részleteket. Egy a lényeg: az apró űrmedvék lakhelye fölött épült meg a filmben a második Halálcsillag, amelynek felrobbantásával a lázadók végül térdre kényszerítik a Birodalmat, meghal Palpatine császár és Darth Vader is, a békaarcú Luke Skywalker leiával, Han Solóval, a vukival és a droidokkal együtt boldogan ugrabugrál a kínai úttörődalt éneklő ewokok között, az elhunyt Jedik hologramjai pedig bávatagon vigyorognak, the end.

Legalábbis ezt hittük eddig. Pedig most a Tech Insider fellebbentette az igazság szörnyű fátylát, amely szerint a stáblista megjelenése után egyáltalán nem ilyen boldog vége lett volna a történetnek a fizika szabályai szerint.

A felrobbantott Halálcsillag ugyanis gyakorlatilag a teljes ewok civilizációt megsemmisítette volna.

Nézzük csak, hogy történt volna minden a valóságban, melyben egy 11 fizikus által összeállított tanulmány lesz segítségünkre. Miután a központi reaktor felrobbantása láncreakciót indít el az óriási műhold szerkezetében, a Halálcsillag egy hatalmas robbanással semmisül meg. A detonáció következtében a bázis hatalmas darabjai nagyjából 354 000 kilométer per óra sebességgel szóródtak volna szerteszét – ez hatszor olyan gyors, mint az ember által készített leggyorsabb űrhajó.

Matija Cuk, a csoportban részt vevő kutató szerint az így felszabaduló energia ugyan nem semmisítené meg teljes egészében az ewokok holdját, de a Halálcsillag felé néző oldalát súlyosan megrongálná. Az élővilágra nézve azonban katasztrofális hatása lenne a dolognak, nagyjából olyan, mint a katasztrófafilmekben látható meteorbecsapódások a Földre. A lezuhanó darabok többek között felégetnének mindent maguk körül olyan mértékben, ami a teljes ökoszisztéma kipusztulásához vetetne.

David Minton, a csoport másik tagja szerint még a legnyugisabb lehetőség (amelyben a lezuhanó maradványok sebessége “csak” 10 100 kilométer per óra) is egy 700 kilométer széles krátert képezne a felszínen, ami nagyjából négyszerese a Chicxulub kráternek – ez annak a meteornak a becsapódási helye, amely jelenlegi tudásunk szerint kipusztította a dinoszauruszokat.

A tanulmány konkrét matematikai és fizikai számításokkal bizonyítja, hogy az Endor holdjának felszínén semmilyen élet nem maradna a becsapódás következtében. Az erdővel borított égitest egyetlen óriási tűzviharrá változna. Az összefoglaló tanulmányt itt is meg lehet tekinteni, érdekes olvasmány.

Persze maradjunk meg abban a hitünkben, hogy az egyéb, fizikailag lehetetlen találmányok (mint például a fénykard) mellett a második Halálcsillag robbanása is valami más módon zajlott le a Star Wars sajátos törvényei szerint, és az ünneplés nem azzal végződött, hogy lángoló bundájú macikák visítanak és hörögnek a tűzviharban, miközben utolsó szavaikkal a Jediket, a felkelőket, és az egész hülye háborújukat átkozzák.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Man on roof with arms outstretched
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.