Tudomány

Stromfeld Aurél: Lecsukták, mert védte a hazáját

Bihari Dániel
Bihari Dániel

tud újságíró. 2016. 10. 10. 14:00

Korábban a témában:

Az Osztrák-Magyar Monarchia 1918. november 3-án letette a fegyvert, ezzel Magyarország számára is véget ért a számtalan szenvedéssel, véráldozattal járó “nagy háború”. De a béke, a nyugalom korántsem köszöntött be. Sőt, ha a forradalmakra, a vörös terrorra, a fél ország és Budapest megszállására, Trianonra gondolunk, elmondhatjuk: a szenvedések új fejezete kezdődött.

Az antant által megszabott demarkációs vonalak egyre beljebb kúsztak a Szent István-i határoktól, a szerb, román és cseh katonaság pedig még ezeket is á-átlépve egyre nagyobb magyar területeket hasított ki magának. Ekkor már senki nem dughatta fejét olyan mélyen a homokba, hogy ne lássa a készülő tragédiát.

Harc nélkül?

A polgári forradalommal hatalomra került kormány bízott a győztesek “jóindulatában”, józan belátásában, a demokrácia alapelveinek, a népek önrendelkezési jogának figyelembe vételére tett ígéreteikben. Ha Magyarország kinyilvánítja antantbarátságát, együttműködik, kedvező békefeltételeket érhet el a majdani tárgyalásokon…

Nem így történt. A közvéleményben pedig ma elterjedt nézet, hogy az ország kisebb helyi, önszerveződő ellenállást kivéve harc nélkül, tétlenül tűrte feldarabolását. Pedig ez nem igaz.

A magyar Vörös Hadsereg vezérkari főnökeként az egykori császári-királyi hadsereg vezérkari tisztje, Stromfeld Aurél sikerrel harcolt a megszállók ellen. A kifejezetten humanista és békeszerető tiszt hamar kiábrándult az értelmetlen háborúból, de 1918-ig a fronton maradt. A Monarchia összeomlása után azonban úgy döntött, Magyarország védelmére hazahozza katonáit.

Együtt küzdött kommunista és nacionalista

Felajánlotta szolgálatait a Károlyi kormánynak, 1919-ben hadügyi államtitkár lett, politikai beállítottsága okán pedig belépett a szociáldemokrata pártban. Vállalta az együttműködést a tanácsköztársasággal is, ám nem kommunista meggyőződése okán, hanem a haza védelmében.

A kommunista hatalomátvétel hírére újra a cseh román és szerb csapatok – francia utasításra – koncentrált támadást indítottak. Megindult az önvédelmi háború, a tanácsköztársaság által “megörökölt” alig 40 ezer fős hadereje 1919 májusának végére 200 ezer főre duzzadt, amiben Stromfeldnek oroszlánrésze volt.

Tömegesen jelentkeztek egykori tisztek és altisztek, olyan nevek harcoltak Stromfelddel a Vörös hadseregben, mint Lakatos Géza, Werth Henrik, Sztójay Döme, Szombathelyi Ferenc, Jány Gusztáv és vagy tucatnyian még a Horthy-korszak jelentős tábornokai közül. Úgy voltak vele:

Abban, hogy ősi földünket nem engedjük, találkozhatik a kommunista a nacionalistával.

Nem várt sikerek

És milyen igaz volt. A magyar Vörös Hadsereg májusoffenzívájának célja a cseh és a román hadsereg szétválasztása volt, valamint megteremteni a szovjet Vörös Hadsereggel való együttműködés lehetőségét.

A lelkesedés és a szakszerű vezetés nem várt sikert hozott. A Miskolc melletti győzelemmel Stromfeld elszigetelte egymástól az északról támadó cseh, és a kelet felől előrenyomuló román erőket. Ezután a gyengébbnek tartott cseh–szlovák erőkkel vette fel a harcot, az északi hadjáratban felszabadította többek között Sátoraljaújhelyt, Érsekújvárt, Kassát, majd Eperjest.

Az antant persze tiltakozott, Clemenceau francia miniszterelnök júniusban jegyzékben követelte a Vörös Hadsereg visszavonását. Kun Béla eleget tett a felszólításnak, amivel azonban teljesen megtörte az addig győztes hadsereg morálját. Stromfeld Aurél benyújtotta lemondását, a Vörös Hadsereg pedig néhány napon belül teljesen széthullott.

Megalázták

A tanácsköztársaság bukása után Horthyék sem tehettek semmit az óriási területi veszteségek ellen, elfogadták, és ratifikálták a trianoni békeszerződést. És hogyan köszönték meg Stromfeldnek, hogy megszervezte és sikerrel vezette az önvédelmi harcot, aminek bukása a legkevésbé sem rajta múlt? Megfosztották a rangjától, nyugdíjától, rendjeleitől, majd két év és kilenc hónapi börtönre ítélték a tanácskormánnyal való együttműködés miatt.

Viszont már 1921-ben szabadult, ezután raktárosként és magántisztviselőként dolgozott, részt vett a Szociáldemokrata Párt szervezésében. Egy állítólagos kommunista összeesküvés miatt 1923-ban ismét letartóztatták, de féléves vizsgálati fogság után szabadon engedték. Nem volt még 50 éves, amikor 1927. október 10-én elhunyt. Hiába tett meg minden tőle telhetőt a hazájáért, tetteit a Horthy-rendszerben politikai cselekedetekként ítélték meg…

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.