Tudomány

Állítólag egy férfit kigyógyítottak a HIV fertőzésből

Rátfai Gábor
Rátfai Gábor

újságíró. 2016. 10. 04. 12:01

Habár még évekbe telhet a módszer elterjedése, de ha valóban megállja a helyét, akkor 37 millió fertőzött gyógyulhat meg.

Az Egyesült Királyság öt egyeteme bejelentette, hogy egy olyan teszt korai fázisában vannak, melynek végeredményeként sikerülhet kigyógyítani egy 50 fős csoportot a betegségből, de azt azért igyekeznek kijelenteni, hogy csak idővel fog kiderülni, valóban sikeres-e az eljárás, vagy sem.

Az új, úttörőnek is tekinthető gyógymód három fő lépésből áll, melyből az egyik a jelenleg is használt anti-retrovirális gyógyszerek, melyek megakadályozzák a T-sejteket (ezek az immunrendszer azon elemei, melyeket a HIV megfertőz), hogy millió számra szaporítsák a vírust. A második lépés, hogy megfertőzik a pácienst egy olyan vírussal, ami arra készteti az immunrendszert, hogy fokozottan képes legyen megtalálni és megsemmisíteni a még mindig fertőzött T-sejteket. Harmadik lépésként pedig a vorinostatként ismert gyógyszert adnak a betegnek, ami aktiválja az alvó T-sejteket, előtérbe hozva a “kick and kill” stratégiát, aminek eredményeként a megerősített immunrendszer képes elpusztítani a maradék HIV-fertőzött sejteket.

Azt remélik, hogy az új kezelés eltávolítja a vírus minden nyomát a szervezetből, így azokból is, melyekben évekig lappang a betegség, már csak azért is, mert ennek hiányában abban sem lehetnének biztosak, hogy tényleg sikerült kitakarítani a fertőzést a testből. Arra, hogy a háromlépéses kezelés hatásos lehet, jelenleg egy 44 éves férfi a viszonylagos bizonyíték, aki a The Sunday Times-nak azt mondta, a legutóbbi vértesztjére néhány hete került sor, és nem találtak kimutatható vírust a vérében. Igaz, azt hozzátette, hogy ez talán az anti-retrovírus használata miatt van, tehát várni kell még a valódi bizonyosságra.

Eddig egyébként egyetlen személy ismert, aki valóban kigyógyult a HIV-fertőzésből, ő pedig az amerikai Timothy Ray Brown, rajta viszont teljes csontvelő-transzplantációt hajtottak végre Németországban egy olyan donorral, aki immunis a HIV-re. Ezzel a módszerrel az a probléma, hogy nagyon nehéz megtalálni a megfelelő donort, aki nem csupán immunis, hanem még össze is passzol a beteggel. Ellenben ha az angolok módszere beválik, az 37 millió embernek adhat reményt szerte a világban, ám ha működik is (és ez nagy kérdőjel), még évekbe telhet, mire mindennapos gyakorlattá válik.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CAIRO, EGYPT - July 28: The Pyramids of Giza at dusk on July 28, 2015 in  Cairo,  Egypt. Giza pyramid complex bordering what is now El Giza, Egypt. It is the oldest of the Seven Wonders of the Ancient World, and the only one to remain largely intact. The pyramids are lit as part of the evening sound and light show. (Photo by David Degner/Getty Images).
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.