Tudomány

A Jupiter lopott a Marsból

Azért lehet a Mars sokkal kisebb a Földnél, mert a fiatal Jupiter a bolygó jelentős részét elragadta.

Régóta a bolygókutatás egyik legnagyobb talánya, miért olyan kicsi a Mars a Földhöz képest. Ugyanis, ha a Naprendszer belső bolygói egy időben alakultak ki, szokatlan, hogy míg a Vénusz és a Föld közel hasonló méretű, a Mars eltörpül mellettük.

Az amerikai Southwest Research Institute kutatói a kérdés megválaszolására szimulációkat végeztek, arra voltak kíváncsiak, vajon a fiatal Jupiter bejuthatott-e egykor a Naphoz közeli 1,5 csillagászati egység távolságig, majd jelentős mennyiségű anyagot összegyűjtve kifelé mozdult, s áttért a jelenlegi pályájára.

Ha így történt, akkor ez a folyamat mindössze pár ezer év alatt lezajlott abban az időben, amikor a Föld és a Vénusz is keletkezett. Akkoriban a Naprendszer óriása majdnem a Földig elérve erősen megritkíthatta a Föld és Mars között sodródó „anyagmezőt”, és meglépett, így a Mars alakulásánál már nem állt a bolygó rendelkezésére annyi összetevő, mint a Föld és a Vénusz esetében.

Az elmélet, mely a Grand Tack Scenario nevet kapta a Mars méretén kívül a külső és a belső bolygók között helyezkedő aszteroidaöv mai állapotát is megmagyarázná.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik