Tech

Az Apple szerint a világ bármelyik cégénél több adót fizetnek

Az Apple hivatalos közleményt adott ki a nemrég kirobbant offshore-botrány kapcsán, miután a Paradise-iratokként emlegetett iratokból kiderült, hogy  a világ legnyereségesebb cégeként számon tartott cupertinói techóriás a zéró százalék társasági adóval kecsegtető Jersey szigetén offshore-ozott. Ennek köszönhetően külföldön termelt bevételeik után elenyésző mértékű adót kellett csak fizetniük.

Az almás cég reakciója weboldalukon érkezett, mely szerint ők a világ legnagyobb adófizető cége, és nem szegtek meg semmilyen törvényt.

„A vita nem arról szól, hogy mennyivel tartozunk, hanem hogy hol. Mint a világ legnagyobb adófizetője több mint 35 milliárd dollárt fizettünk az elmúlt három évben bevételeink után, plusz több milliárd dollárt személyi jövedelemadók, forgalmi adók és ÁFA formájában. ” – olvasható az Apple oldalán.

A cég arról is ír továbbá, hogy bevételeik nagy részét az Egyesült Államokban adózzák le, és az Apple valójában már 1980 óta tevékenykedik Írországban, emellett szükségesnek tartják egy olyan átfogó, nemzetközi adóreform kidolgozását, ami egységesíti a szabályokat és megszünteti az országok közti adócsatát.

Az Apple is benne van az offshore-botrányban
A világ legnyereségesebb cége is kihasználta a kiskapukat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik