Tech

Kipróbáltunk egy Uber babérjaira törő taxis alkalmazást

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 03. 03. 10:00

Ha azt nézzük, miben jobb az egyszeri utasok szemszögéből az Uber, mint egy sárga taxi, három egyszerű dolgot hozhatunk fel. Olcsóbb, nincs készpénzmozgás és ott a hiperkényelmes mobil alkalmazás. Az olcsóságot a taxitársaságok megpróbálják jogi és adózási oldalról megfúrni (ennek megítélését hagyjuk is, nem a techrovat dolga), a másik két területen viszont tényleg rajtuk áll, hogy felveszik-e a versenyt a 2016-os, digitális világgal. Mert lássuk be, nehezen áll vissza az ember a telefonos rendelésre, olykor nehezen elérhető diszpécserekre, felemás visszaigazolásokra azután, hogy párat tappantott az Uber alkalmazásban, kényelmesen végignézte a kijelzőn, merre tart az autó, és még aprót se kellett keresgélnie, amikor a taxisnak “véletlenül” nem működik a kártyaleolvasója.

A Budapest Taxi nagyon kedvesen meghívott saját mobilos alkalmazásuk tesztelésére, amit egyébként pont a legjobbkor sikerült megejteni, amikor egy hétköznap hajnalán kellett kiérnem Újpestről a repülőtérre. Peremkerületben a hajnali órákban valóban kevés az Uber autó (főleg a hatóságok bekeményítése óta), ezért sosem értem volna oda taxi nélkül. Hajrá, indítsuk el a Budapest Taxi appot és hívjunk egy autót!

Első akadály: hol vagyok?

Sajnos az alkalmazás nehezen barátkozós típus. Ugyan látható volt, hogy a telefon GPS-e dolgozik, és egy gyors váltással megnéztem, hogy a Google térképén tényleg látja, hol vagyok, a taxis app akkurátusan vissza- és visszadobott Budapest mértani közepére, a Clark Ádám térre. No, én ettől álltam úgy 20 kilométerre az Árpád és Rózsa utca sarkán, kissé szemerkélő esőben, kétségbeesetten nyomkodva a telefont, hogy találjon meg a betonrengetegben. Nem ment. Így hát megkerestem a manuális cím-megadás lehetőségét, és beírtam, hol vagyok.

Szerencsére a művelet sikerrel járt, tehát ugyan a térkép nézetet folyamatosan nekem kellett a valós helyre húznom a Lánchídtól, a rendszer visszajelzett, hogy a valós helyszínre érkezik a taxi. Itt nagyjából azt a nézetet kapjuk egyébként, mint az Uber appban, látszik az autó rendszáma és típusa, valamint az, hogy hol tart éppen. Egy probléma azért még akadt: amikor előre megpróbáltam beírni az úticélt, a Liszt Ferenc kezdetű szövegre sehogy se adta ki a repülőteret, csakis ilyen névvel kezdődő utcákat és tereket. Kissé bajban is voltam, mivel tudtommal a reptérnek nincs utca-házszám jellegű címe, ezért végül a legközelebbi címet adtam meg.

Második akadály: Mennyi?!?!?!?

Itt ért a következő apróbb szívroham, amikor az alkalmazás kiírta a becsült viteldíjat. Ez ugyanis egy Újpest-Ferihegy viszonylatban simán 12 ezer forint fölötti összegre jött ki, ami eleve csillagászati, másrészt az előre feltöltött taxikártyámon csak 10 ezer forint volt. Sebaj, a repülő nem vár, az eső esik, a taxi meg jön, majd csak lesz valami – gondoltam.

Amikor megérkezett az autó és beszálltam, a sofőr kissé gyanakodva nézte az appot, valószínűleg még nem volt tökéletes a belső tájékoztatás arról, hogy ilyen lehetőség is van már a társaságnál. Mindenesetre azt meg tudtuk beszélni, hogy a repülőteret ne az M0 felől közelítsük meg (erre vonatkozott ugyanis a 12 ezres becslés), hanem a városo át, ami így “kábé nyolcezer” lesz. Ismét hagyjuk, mennyiért vitt volna ki az Uber, most az alkalmazásról írunk, maradjunk is annál.

A lényeg az, hogy elindultunk, és az Uber előre legenerált útiterve helyett jól láthatóan a sofőr is egy saját fejlesztésű navigációval bajlódott, amely néha sikeresen bevitte az erdőbe néhány helyen. Amikor erről kérdeztem, nem is a legnagyobb elragadtatással beszélt a GPS szoftverükről (igaz, az Uberesekről sem, az a cég csak azért teheti meg, hogy jobb navigációja van, “mert gazdagok”).

Harmadik akadály: fizetnék

A hajnali gyér forgalom miatt végül gyorsan kiértünk a reptérhez, és lélekben már a check-innél jártam, amikor jött az utolsó feketeleves. Hogy fogok fizetni? – kérdezte a taxis, miközben beálltunk a reptéri felüljáróra. Mondom, ezzel a kis alkalmazással, ni, meg kell nyomni a fizetés gombot, és gondolom ezzel fizet. No, itt elakadtunk, emberünk ugyanis nem tudta, ez nála pontosan hogy is csapódik majd le, így egy gyors telefon kellett a központba, miközben az öt perces várakozási limit miatt ki kellett hajtanunk, majd újra belépnünk a reptéri parkolóba. Legvégül aztán sikerült kisilabizálnia, hogy ő hol és milyen gombbal fogadja el a fizetést, és kölcsönösen jó utat kívánva egymásnak mindkettenmentünk új kalandok felé. A viteldíj egyébként az újpesti Rózsa utcából a 2A indulási bejáratáig 9200 forint volt, amit megfejeltem 300 forintnyi borravalóval. Visszafelé egy Uber 4700 forintért vitt el a reptérről Újpestig.

Összefoglalóként először is érdemes megjegyezni, hogy egy tesztfázis alatt lévő alkalmazást próbáltam ki, tehát remélhetőleg a navigációs hibáit a végleges megjelenés idejére sikerül kijavítani, és a fizetési módozatot is megismertetik addigra minden sofőrrel. A próbálkozás mindenesetre ígéretes, de egyelőre nagy megkönnyebbüléssel választottam újra az Uber appot a következő utazásra, és nem csak a várható ár miatt.

A félreértések elkerülése végett jelzem, hogy jelen cikk a taxis alkalmazás használata közben ért tapasztalatokról szól, beleértve annak működését, a sofőr tájékozottságát az új lehetőséggel kapcsolatban, valamint a fizetési módot. Az Uber és a taxitársaságok közötti jogi, adózási csatározásokba a techrovat nem kíván belefolyni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.