Képzeld, azt mondta a tanító néni, hogy fűben, fában orvosság van, és megyünk majd gyűjteni a természetbe, aztán kísérletezni is fogunk. Tudtad, hogy képesek gyógyítani? Épp úgy, mint te!
Mindezt egy kis elsős újságolja a nyugodt, délutáni rendelésen. Mivel a csilláron sem lógnak várakozó betegek – igaz, nincs is csillár a rendelőben –, jut idő mindenre, még beszélgetésre is.
Például felidézhetem, hogy édesanyám gyógyszerész volt, imádtam bent lenni vele a patikában. Ott, akkor, kicsi gyerekként kaptam meg az „egészségügyben szeretnék dolgozni” nevű fertőzést, melyből szerencsére máig nem gyógyultam ki.
Meseszerű világ.
Miként az is meseszerű, sőt, néha bizarr, meghökkentő, hogyan jöttek létre a gyógyszerek, mi mindennel próbálkoztak az emberek, miképpen döbbentek rá tévedésekre, fedeztek fel komoly segítséget jelentő anyagokat.
Az embereket akár az éhség (nagy úr), akár a kíváncsiság vezette (szintén erős motiváció), gyakran érték meglepetések: a begyűjtött növények nem egyszer riasztó tüneteket, esetenként halált okoztak.
Például a kokacserje leveleinek rágása szájzsibbadást okozott, elűzte a fáradtságot, az éhséget, és vidámságot, eufóriát keltett; a nadragulyabogyó pedig látászavart, szájszárazságot, görcsöket, akár halálos kómát váltott ki – amúgy a növény kevésbé ismert neve, a belladonna egy szép hölgyre utal, mivel a táguló pupilla azt jelenti, hogy az illető nő érdeklődik, tehát érdemes udvarolni neki.
S hogy a legnépszerűbb növényi eredetű hatóanyagot említsem:
Az alap a megfigyelés és a megtapasztalás volt, aztán jöhetett a hókuszpókusz.
Például az, hogy ha összevissza ver a szíved, vagyis szívritmuszavarod támadt, akkor készíts főzetet egy, a temető mellett éjfélkor szedett bizonyos növényből.
Ez elég misztikusan hangzik, ám utóbb kutatások igazolták, hogy adott növény szereti az egyebek mellett a temetőfalaknál is megtalálható környezetet, és éjfélkor a legmagasabb a hatóanyag-tartalma.
Kezdetben a gyógyszeripar is a természetben található anyagokra és gyógynövényekre épült, majd fokozatosan a kemikáliák kerültek előtérbe. A fejlődés része a tévedés, vannak rémtörténetek, mint például az 1950-es, 1960-as évek fordulóján a Thalidomid-katasztrófa: a nyugtatóként és hányáscsillapítóként terhes nőknek is felírt gyógyszer súlyos, maradandó magzati fejlődési rendellenességeket okozott világszerte.
Napjainkban egy új gyógyszer felfedezése, kifejlesztése, tesztelése és sikeres forgalmazása rendkívül bonyolult folyamat; orvosként hinnem kell, hogy a manapság forgalomban lévő gyógyszerek azt tudják, amit ígérnek a gyártók.
Én mégis kialakítottam a magam kísérleti protokollját.
Minden új gyógyszerről elolvasom, ami fellelhető, és aztán is óvatosan bánok vele. Először is elmondom a szülőnek, az új készítmény mire való, és közlöm, hogy az ő gyermekük nálam hanyadikként kapja az adott orvosságot. Aztán pedig napi jelentést kérek a gyerek hogylétéről, olykor magam megyek ki házhoz.
És azt is el szoktam mondani, hogy, igen, fűben-fában orvosság van, és az orvosságokban is lakozik gyógyító erő, de jó lenne nem megfeledkezni a szabad levegőről, a mozgásról, az egészséges étkezésről és a szeretetről sem.
Mert ezekkel tehetünk a legtöbbet a gyerekeink egészségéért.
Ennyi egy csendes délutáni rendelés üzenete.
