Tech

A kis cégek tartanak a közösségi médiától

A kisvállalkozások háromnegyede tart attól, hogy jelenléte a közösségi médiában veszélyt jelent a cégre nézve.

A Webroot kutatása szerint a kisvállalatok a közösségi oldalakat tartják a legnagyobb veszélyforrásnak 2010-ben. Négyötödük szerint a Facebook, a Twitter, vagy az RSS, összefoglaló néven a Web 2.0 alkalmazások kárt okozhatnak számukra, ráadásul csupán 7 százalékkal kevesebb válaszadó gondolja azt, hogy ezek a károk nagyobbak lehetnek, mint az e-mail kapcsán elszenvedettek. Az adatok annak fényében nem meglepőek, hogy egy másik kutatás szerint 2008 és 2009 között 70 százalékkal nőtt azon cégek száma, akik valamilyen támadást voltak kénytelenek elszenvedni a közösségi média irányából.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy bár a megkérdezett cégek egynegyede állította azt, hogy volt gondja a közösségi oldalak használata miatt, nem ez volt a legtöbb kellemetlenség okozója. Az illegális letöltések és a fájlcsere a céges hálózaton sokkal komolyabb biztonsági kockázatokkal járt.

MIndeközben arról nem szólt a jelentés, hogy az egyes cégek pontosan mit értettek “probléma” alatt a közösségi oldalak kapcsán, így előfordulhat az is, hogy a felhasználóktől érkező, közvetlenebb visszajelzéseket nem jól tudták kezelni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik