Szórakozás
Budapest, 2016. szeptember 14.
Aradszky László táncdalénekes a Hogy volt?! címû tv-mûsor felvételén, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 3-as stúdiójában. A mûsorban az elõadómûvész pályafutását idézték meg.
MTVA Fotó: Zih Zsolt

Ezért nem ment el Aradszky László Lorán Lenke búcsúztatójára

24.hu
24.hu

2017. 09. 22. 07:07

Korábban a témában:

A nyáron elhunyt Jászai Mari-díjas színésznőt szeptember 20-án délután négy órakor búcsúztatták el a Szent István Bazilikában. Csonka András egy megható beszédet is mondott Lorán Lenkéről, amelyben közös élményeikről is mesélt. A megemlékezésen több művész is részt vett, Aradszky Lászlónak azonban csak a felesége jelent meg.

Budapest, 2017. szeptember 20.
Lorán Lenke Jászai Mari-díjas színmûvész búcsúztatása a Szent István-bazilikában 2017. szeptember 20-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
"Ez az egész nagyon fáj" - elbúcsúztatták Lorán Lenkét
Csonka András a teljes búcsúbeszédét megosztotta.

A táncdalénekes közösségi oldalán tette közzé, hogy milyen más elfoglaltsága volt éppen abban az időben.

Budapest legnagyobb idősek otthonának színhelyén léptem fel…ma délután…Nagy élmény volt, mert annyi, de annyi szeretetet kaptam, amennyit, még elképzelni sem tudtam volna… Egyet azért nagyon sajnálok, hogy nem tudtam elmenni a feleségemmel a Bazilikába, ahol is pont ebben az időpontban volt Lórán Lenke búcsúztatója.. Igaz Éva vitt az én nevemben is egy szál virágot.. Isten veled Lenke…

– írta az énekes, aki talán a temetésen megjelenik majd, amit egy későbbi időpontban tartanak.

Nyitókép: MTVA/Zih Zsolt

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.