Szórakozás

Őrült összeget hagynak itt a brit turisták a leharcolt belvárosért cserébe

Most, hogy egyre több lakossági fórumot tartanak a bulinegyeddel kapcsolatban, és egyre feszültebb a helyzet a turisták és az erzsébetvárosiak között, érdemes ránézni a számokra is, hogy mit adnak nekünk a britek. Ha valaki végigmegy a Király utcán, egyből érződik, hogy leginkább az angolok uralják a Gozsdu környékét. Ráadásul híresen megy nekik a bulizás, úgyhogy nem véletlenül éppen a brit turistákra vonatkozó adatokra kérdeztünk rá a KSH-nál (Központi Statisztikai Hivatal).

Kiderült, hogy hányan érkeztek az Egyesült Királyságból Budapestre, milyen céllal, és ami a legfontosabb, hogy mennyi pénzt költöttek.  

Egy táblázatból kiolvasható, hogy a világ országaiból hány vendégéjszakát töltöttek nálunk a külföldiek. Nem a britek érkeznek a legtöbben Magyarországra, de az adathalmaz nemcsak Budapestre vonatkozik, pláne nem Belső-Erzsébetvárosra, úgyhogy mindenképpen magasnak számít, hogy 2016-ban összesen majdnem 972 ezerszer (971 797) éjszakáztak itt az Egyesült Királyságból.

Ez a szám idén májusig nézve már több mint 374 ezernél tart, ami 9,3 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor (a januártól májusig terjedő időszakot nézve).

A legtöbb éjszakát 2016-ban a Németországból érkezők töltötték nálunk, közel kétmilliót. De a második helyen az Egyesült Királyság áll.

Az idén vizsgált adatok alapján eddig májusban érkezett a legtöbb brit turista, majdnem 89 ezer alkalommal éjszakáztak nálunk, vagyis naponta átlagosan 3 ezren tartózkodtak az országban. És azt is tudjuk, hogy 2016-ban a szabadidős céllal érkezők átlagosan kicsivel több mint 5 napot töltenek Budapesten.

A hetedik kerületi lakosok egy része szidja a bulinegyedet, panaszkodik a zajra, a szemétre, míg a másik tábor legerősebb érve, hogy el lehet költözni, a belvárosnak ez a funkciója, az emberek ide nem aludni járnak. Igazán mindig nyárra durvul be a helyzet, a Szimpla előtt kígyóznak a sorok, és a brit legénybúcsúsok ellepik a hetedik kerületet.

A bulinegyed miatt ment a kurvázás az erzsébetvárosi fórumon
A lakók teljesen kivannak, hogy reggel hatig buliznak a fiatalok. Minden nap.

Infografikánkból kilovasható, hogy mennyi az annyi.

Adatok forrsása: KSH OSAP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik