Belföld

A bulinegyed miatt ment a kurvázás az erzsébetvárosi fórumon

Nagyobb teremben kellett megtartani az Élhetőbb Erzsébetváros civil közösség fórumát, annyian mentek el a bulinegyed miatt panaszkodni – tudósított a Hír Tv. A kerületiek a csendrendelet szigorítását követelik.

A legeslegfőbb célkitűzésünk, hogy egy valódi csendrendeletet szeretnénk, aminek nemcsak a neve csendrendelet, hanem a tartalma is

– fogalmazott ki Garai Dóra, az Élhető Erzsébetváros csoport alapítója.

Faragó Csaba emlékeztetett, hogy nemrég költözött át a VI. kerületből az Instant szórakozóhely, ahol minden nap reggel hatig buliznak.

Tinédzserek állnak az Instant bejáratától a Dob utca sarkáig. Tinédzserek. Nem felnőttek, tinédzserek. Nyíltan árulják a kábítószert, ott vannak a kurvák, ott vannak a stricik

– fakadt ki a lakó.

Többen az Airbnb szolgáltatásait kifogásolták, mondván sokszor olyanoknak adják ki a lakást, akik kurvákat keresnek.

Egy idős hölgy feltette a kérdést, miért nem jelent meg a polgármester a fórumon. Szerinte ez azért is lett volna jó, mert az ő pénzükből él, tehát képviselhetné is őket.

A kerület rendészeti igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a közterület-felügyelők 24 órában teljesítenek szolgálatot. Elismerte ugyanakkor, hogy kevesen vannak, ráadásul csak szabálysértések ügyében intézkedhetnek.

Mann Dániel, a Grund vezetője elmondta, nem tudja, mi a megoldás, de Európában van húsz város, ahol megtanulták kezelni a problémát.

Az ellenzéki képviselők természetesen támogatásukról biztosították a lakókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik