Szórakozás

Hét napig csak ivott Demcsák Zsuzsa

24.hu
24.hu

2016. 12. 03. 07:12

Demcsák Zsuzsának kisimultak az idegei, leszokott a kávéról és teljesen megtisztult. Mindez egy léböjt-kúrának köszönhető, amelynek hét napja alatt kizárólag folyadékot vitt be a szervezetébe.

“Azt gondoltam, hogy kínkeserves öt nap lesz, hiszen előtte húst hússal ettem. Féltem, hogy óriási szenvedésben lesz részem, ráadásul attól is tartottam, hogy majd csak ülünk, és spirituális beszélgetésekkel töltjük az időt. Ezzel szemben nagy meglepetés ért. Naponta négy-öt liter folyadékot vittünk be a szervezetünkbe, a szigorú böjt ellenére egyáltalán nem voltam éhes. Egy pillanatig sem unatkoztunk, sőt a szervezetünk igényei teljesen átalakultak. Különleges kirándulás volt ez a saját lelkünkben. Fantasztikus, hogy semmi mással nem kellett foglalkozni, csak saját magunkkal. Miután hazaértünk, még két napig folytattam egyedül. Most éppen a visszavezető szakasznál tartok, amikor lassan újra elkezdhetek enni. Az a furcsa, hogy ugyanúgy 4.30-kor kelek, de már kávé helyett egy zöld teával is beérem. Azóta jobban alszom és több az energiám is, nem stresszelek annyit, pedig előtte az idegeim valóban vitustáncot jártak”

– mondta a Borsnak Demcsák, aki öt-tíz éve tervezte már, hogy végigcsinál egy ilyen kúrát, de csak az elmúlt napokban teljesült az álma.

A TV2 műsorvezetője tegnap azt is megmutatta, hogyan néz ki hét nap koplalás után. Egész jól.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.