Szórakozás

Juliette Binoche imádja Tarr Bélát és majdnem sírt Miskolcon

24.hu
24.hu

2016. 09. 10. 12:02

Nem járt még akkora sztár a miskolci CineFesten, mint Juliette Binoche. Mielőtt a megnyitón felkonferálta volna a nyitófilmet, a Három szín: kéket, sajtóbeszélgetésen kérdezhettünk tőle. Beszélt magyar rendezőkről, a menekültválságról, Hollywoodról, rangos díjairól, a filmfesztiválok szerepéről, a 24.hu-nak pedig ars poeticáját is elárulta.
Korábban a témában:

A CineFest idei díszvendége, Juliette Binoche olyan filmekben játszott, mint Az angol beteg és a Csokoládé, forgatott a legelismertebb rendezőkkel, amilyen David Cronenberg, Michael Haneke, vagy az éppen húsz éve elhunyt Krzysztof Kieślowski. Megkapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscar-díjat Az angol betegért, de nyert Velencében, Berlinben és Cannes-ban is. Bár nem idegenkedik a hollywoodi szuperprodukcióktól sem (legutóbb a Godzillában láthattuk), visszautasított egy-egy szerepet a Jurassic Parkban és a Schindler listájában is, bár utálja az erre vonatkozó kérdést, annyian tették már fel neki.

Tarr Béláról és a legnagyobb díjról

A lillafüredi Palotaszállóban tartott sajtóbeszélgetésen a francia színésznő kissé szégyellősen mutatkozott be: 10 perces photo call volt a forgatókönyvben, ehhez képest hamar elege lett a villogó vakukból és sürgette a beszélgetés megkezdését. Azzal nyitott, hogy nagyra tartja a magyar filmművészetet, Tarr Bélával vacsorázott előző este, akit a valaha élt egyik legnagyobb rendezőnek tart.

Az első kérdező rögtön a díjairól faggatta. Szerinte azért jó színészként nyerni, mert a díj kézzelfogható eredménye egy olyan munkának, ami egyébként megfoghatatlan, absztrakt, ellentétben a festők és a szobrászok művészetével. Az Oscarjának azért örült, mert teljesen váratlanul érte, ez a díj lepte meg a legjobban, míg a fesztiválokon rendszeresen reménykedett a győzelemben, így aztán sokszor csalódott, és rászoktatta magát, hogy ne várjon semmit.

Amikor Cannes-ban nyert, a díjátadó alakult kalandosan: egy James Bond-filmbe illettek az események, élete legrosszabb napja volt.

Reggel hívták fel, hogy utazzon vissza átvenni a díjat, de törölték a járatát, motoros rendőrök kíséretében érkezett a gálára, később pedig nem jelent meg a kísérője és rossz kulcsot kapott a szállodában. Hozzátette, hogy számára sokkal többet ért a díjaknál, amikor Cannes-ban kampányolhatott a bebörtönzött iráni rendező, Dzsafar Panahi ügyében. Miután kitalálta, hogy tegyék ki egy székre Panahi névtábláját és beszélt róla a fesztiválon, két nappal később a direktort kiengedték a börtönből: Binoche szerint ez a legnagyobb díj, amikor egy színész politikai és humanista ügyben is képes hatást gyakorolni.

Forrás: CineFest

Tarr biztos csuklott ezen az estén

Ha már szóba hozta Tarrt, megkérdezték tőle, mely magyar filmeket és direktorokat kedveli. A Sátántangó rendezőjét tovább dicsérte: szerinte a filmjei mélyen álomszerűek, képei örökre beleégtek az emlékezetébe. Vizionárius, intelligens filmesnek tartja Tarrt, aki remekül használja a lassúságot, a hosszú játékidőt.

Kísérletező, a filmnyelv megújítója, aki a színésznő szerint világszerte inspirált rendezőket, és akire a magyarok büszkék lehetnek.

Ő nem hisz a direktor visszavonulásában, szerinte Tarrt nekünk kell noszogatnunk, provokálnunk, hogy térjen vissza. Ő maga meg is tette ezt, szeretne a neves magyar rendezővel dolgozni. Erős és extrém művészek változtatják meg a világot, így szerinte a kormánynak segítenie kellene Tarrt, alkotói szabadságot biztosítani számára. Régi rendezőink közül Jancsót méltatta, akitől van néhány DVD-je és imádta őket, a fiatalok közül pedig természetesen Nemes Jeles Lászlót, a Saul fia direktorát.

Menekültekről, Iránról, fátyolról

A színésznő ismert arról, hogy nem rest politizálni, feministának is nevezhető, mégis vonakodva, irritáltan válaszolt a kérdésre, ami a menekültválságról kérte a véleményét. Az együttérzés mellett érvelt: szerinte a nemzetek mind vegyesek és népvándorlás hozta őket létre. Ő maga anyai ágról lengyel származású – talán ezért is dolgozott szívesen Kieślowskival.

Úgy gondolja, a személyes, konkrét segítségnyújtás működik: az a legjobb, ha nem politikusok, kormányok küldenek pénzt messzire, hanem az emberek önszántukból fogadnak be menekülteket a házukba, ha van például egy üres szobájuk. Szerinte a menekültellenesség “Európa rákja”, dühöt teremt, kiélezi a Kelet és Nyugat közti ellentéteket, jövőbeni háborúknak ágyaz meg.

Számára nem kérdés, hogy alapállásból mindenki odahaza szeretne élni, kivéve, ha ez lehetetlen, például a háború pusztítása miatt.

Mesélt arról is, hogyan érezte magát, amikor Iránban járva el kellett takarnia az arcát. Elsőre kimondottan élvezte, helybélinek, odatartozónak érezte magát. Olyan élmény volt, mintha védve, biztonságban lenne azáltal, hogy kendőt visel. Második látogatásakor viszont már zavarta, hogy el kell fednie magát, mert közben tudatosult benne, hogy ez ott kötelező. Szerinte az Iránban előírt elfátyolozás és a viselettel szembeni nyugati ellenszenv és félelem egyaránt tévút: amellett érvelt, hogy ennek a ruházatnak szabadon választhatónak kell lennie.

Forrás: CineFest

Emlékeztetett, hogy az apácák is takarják magukat, és Franciaországban nem is olyan rég a nőknek kalapot kellett viselniük az utcán. Beszélt egy találkozójáról egy bosnyák rendezőnővel, aki annak ellenére viselt fátylat, hogy nem volt kötelező, a férje és a gyerekei ellenzik, de ő így gyakorolja a vallását. Binoche szerint ez a viselet proteszt, divat és luxuscikk is lehet.

Elcsuklott a hangja

A 24.hu kérdésére elárulta, mi a legfontosabb dolog számára, ami alapján eldönti, hogy elvállal-e egy szerepet: a transzformáció. Amikor a karakter eljut A pontból B pontba, változik, és ebbe a mozgásba a néző is képes bekapcsolódni. Szerinte a való életben is nagy ajándék, amikor az embernek megadatik az idő az éréshez, a fejlődéshez. Azt a filmet hozta fel példának, amit aznap este vetítettek tőle: az Arany Oroszlán-díjas Három szín: kéket, és emlékei felidézésekor el is csuklott a hangja.

A filmben a karaktere egy autóbalesetben elveszíti a férjét és a lányát. Gyászában depresszióba, már-már apátiába süllyed, nem akarja folytatni az életét, fél a kötődéstől, felégeti maga mögött a hidakat. De aztán az élet szépen lassan visszaszivárog hozzá, nem tudja kizárni a külvilágot. Hogy a hősnő minden igyekezete ellenére végül továbblép, újra képessé válik szeretni, az arra példa szerinte, hogy a változáshoz nem kell mindent nekünk csinálni, az idő gyógyít, nekünk dolgozik, türelmesnek kell lenni.

A sírás időzítése

Elárulta, hogy Kieślowski imádta az apró részleteket, és a külvilág beszivárgását is így érzékeltette: zajok a szomszédból, egér a házban. A legendás lengyel direktor szerinte egyébként utált forgatni, a vágás közben érezte elemében magát, mert a felvételek közben nem gyakorolhatott teljes kontrollt, az operatőréhez és a színészeihez kellett igazodnia. Mesélt arról is, hogy győzködte a rendezőt, hogy hadd sírjon, amikor a karaktere elveszíti a családját, de Kieślowski hallani sem akart róla, még úgy sem, hogy csak leforgatnia kellett volna, és a vágóasztalnál is kidobhatta volna.

Binoche nem sírhatott az egész forgatás alatt, de persze a filmet záró snitt felvételekor mégis erre kérte a rendező. Ekkorra a karaktere feldolgozta a gyászát, visszatért a fény az életébe, Binoche így immár azt forszírozta, hogy hadd mosolyodjon el. A rendező ellenkezett, de végül engedett azzal a kikötéssel, hogy nem muszáj felhasználnia a snittet a vágásnál, de végül persze mégis kellett neki. Amikor a fesztivál megnyitója keretében újranéztük a filmet, kiderült, hogy Binoche emlékeiben megszépítette Kieślowski munkáját, jobb filmnek emlékezett rá, mint amilyen: valójában egy könnycseppet azért elmorzsolt a karaktere a tragédia után is.

Utálja a háborús akciófilmeket

Amikor a jövőjéről kérdezték, azt mondta, hogy jobb nem tudni, nem eldönteni, hogy mi jön még. Szerinte nem kell receptet követni, nem menü az ember. Egy Antigoné című színdarabbal turnézott az utóbbi évben, szerepelt egy Új-Zélandon forgatott sci-fiben (ez alighanem a Ghost in the Shell), játszott egy francia vígjátékban, mert felrótták neki, hogy ritkán komédiázik. Épp első producerként jegyzett filmjére készül, amit Małgorzata Szumowska lengyel rendezőnővel készítenek, akivel már dolgozott korábban (a Szex felsőfokon alkalmával).

Mivel hollywoodi közönségfilmekben és európai művészmozikban is játszik, és a CineFest tüntette ki a frissen alapított Európa-díjjal, megkérdezték őt a fesztiválok helyzetéről, amiről azt mondta, hogy az új, kísérletező tehetségek felfedezése az ilyen rendezvények legfontosabb missziója. Mint kiderült, utálja például a háborús akciófilmeket. Szerinte a művészfilmek a kommersszel szembeni ellenállást képviselik, és rászorulnak, hogy felhívják rájuk a figyelmet.

Csiger Ádám

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind