Új programstruktúrával, erősebb versenyválogatással és minden eddiginél változatosabb szekciókkal jelentkezik a ma induló 13. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amely szeptember 18-ig tart.
A versenyprogram idén új kisjátékfilmes és animációs egységgel, a CineNewWave-vel bővül, de elindul az új éjszakai vetítéssorozat, a Midnight Screenings is. Emellett újdonság a zenére összpontosító MusicDocs szekció, valamint a Filmkrtikusok Nemzetközi Szövetségével (FIPRESCI) együttműködve, idén először meghirdetett Talent Campus.
A fesztivál díszvendége az Oscar-díjas Juliette Binoche, a megnyitón a francia színésznő főszereplésével készült Krzysztof Kieslowski Három szín: Kék című filmjét játsszák.
Az idei nagyjátékfilmes versenyprogramba tizennyolc mű került be. Olyan alkotások vannak köztük, mint Az ember, aki mindent tudott (Swiss Army Man) vagy az új-zélandi Taika Waititi rendezte Vademberek hajszája (Hunt for the Wilderpeople) és a neves amerikai rendezőnő, Kelly Reichardt legújabb munkája, az Egyes nők (Certain Women).
A zenei témájú filmek szekciójában, a MusicDocs-ban mutatják be a közönségnek Bereczki Csaba Soul Exodus című dokumentumfilmjét, amelyben klezmerzenészek, nyugatról utaznak keletre, hogy kelet-európai gyökereiket megtalálják.
A Kitekintő szekcióban lesz a hazai mozipremierje Tasnádi István forgatókönyvíró első filmrendezésének, a Memónak.
Három szekcióban, három magyar alkotás mozipremierjét is láthatja a közönség, a vetítéseket pódiumbeszélgetések követik. A nagyjátékfilmes versenyszekcióban először mutatják be Magyarországon Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál (előzetes itt) című filmjét, amely idén Karlovy Varyban elnyerte a Kristály Glóbuszt.
A fesztivál vendége lesz többek között Prabda Yoon thaiföldi író, akinek a Motel Mist című első játékfilmjét mutatják be, Roger Deutsch amerikai független filmes, aki az amerikai-magyar koprodukcióban készült Fiú a vonaton című új filmjét kíséri el a fesztiválra. Anca Miruna Lazarescu román-német filmrendező szintén első játékfilmje, a részben magyar koprodukcióban készült Utazás apánkkal bemutatójára érkezik az eseményre.
Miskolcra látogat Pierre Filmon francia dokumentumfilmes, aki Zsigmond Vilmosról készített portréfilmet, és Juliette Binoche mellett a nyitóhétvége vendége lesz Damjan Kozole szlovén filmrendező is, aki a Nightlife című filmjével a legjobb rendezésért járó díjat nyerte el az idén Karlovy Varyban.
A CineClassics fókuszában idén Krzysztof Kieslowski Három szín-trilógiája áll, de levetítik Makk Károly Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező teljes körűen restaurált Szerelem és Egymásra nézve című filmjeit is. Makk Károly kapja az idén a fesztivál életműdíját. A Szerelem vetítése után a rendezővel Báron György filmesztéta beszélget.
További információ és részletes programfüzet a Jameson CineFest honlapján található.