Szórakozás

Détár Enikő mégsem szakított párjával

Néhány pletyka felröppent, miszerint Détár Enikő szakított tanár kedvesével, Péterrel, akivel két és fél éve vannak együtt. Mindezt abból szűrték le, hogy a színésznő egy magazin partijára nem párjával érkezett, hanem kolléganőivel, ráadásul az utóbbi időkben elég gondterhesnek is tűnt.

Én úgy tudom, továbbra is együtt vannak Péterrel, közösen képzelik el a jövőt. Legutóbb azt hallottam, hogy azt tervezik, együtt építenek házat. Hogy Enikő mostanában nem szerepel annyit? Csodálkoznak? A házassági válsága, a válása kapcsán annyit írtak róla, hogy besokallt. Ab­ban sincs semmi extra, hogy neki is vannak problémái, mint bárki másnak. Tény, hogy az utóbbi hetekben feszült volt és nem túl vidám, de ennek nem Péter az oka

– cáfolta meg a híreket a Bors informátora.

Nem ez az első eset, hogy valótlant állítanak rólunk. Van egy szerethető, de kötöttségekkel járó hivatásom

– magyarázta Péter, hogy miért nem ért rá partizni hétközben.

Amúgy minden véglet kerülendő: a szabadságukat külön demonstráló és a sziámi ikerként együtt mozgó párok is tévúton járnak. Annyit azért üzennék a hírgyárosoknak, hogy ha Alonsót gyalog látják, attól még nem váltott sem csapatot, s vezetni sem felejtett el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik